Ma az elnyomó hatalom neve: Fidesz!

HírKlikk 2020. október 23. 06:59 2020. okt. 23. 06:59

Ki kell mondanunk végre: ma az elnyomó hatalom neve: Fidesz! – jelentette ki Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke csütörtökön, az 1956-os forradalomra emlékezve, Nagy Imre mártír miniszterelnök szobrának hagyományos MSZP-s megkoszorúzásakor.

Azt mondta: ma is elnyomó hatalom zsigereli ki a népet. Önkényuralmi rendszer számolja fel a szabad sajtót, veszi el az egyetemek önállóságát, nevezi a szabadságukért küzdő diákokat hőbörgőknek és felforgatóknak.

A Fidesz emberei kapcsolják le az egyetemeken az internetet, osztják választáskor a pénzt a szavazatokért, rombolják a településeket a fejlesztési pénzek ellopásával, hagyják cserben a járvány sújtotta országot, míg ők dőzsölnek és magángépekkel utaznak.

Ők küldték haza a kórházakból a beteg embereket, „volt, aki emiatt halt meg”; ők hagyták magukra az állásukat vesztetteket. „Elvesznek onnan, ahová adni kéne, és saját rokonaikat, pénztáros embereiket tömik ki pénzzel.”

A magyar nép ma ez ellen vív csöndes szabadságharcot nap mint nap – mondta az MSZP társelnöke.

Rámutatott: tavaly október 13-a azonban megmutatta, hogy a magyar demokraták le tudják győzni az önkényuralmat, azóta pedig kialakultak a szabadság kis szigetei: a demokratikus pártok által irányított településeken „kicsiben már megmutattuk, milyen lehet egy szabad, igazságos, a polgárait szolgáló ország.”

„Megmutattuk az embereknek, hogy van választási lehetőség! Hogy nem kell elfogadni a sorsot végzetként, mert nincs az az elnyomás, amely ne lenne lerázható! Megszüntetjük a félelmet, felszámoljuk az igazságtalanságokat és véget vetünk a fideszes rombolásnak!”

„Mert igenis van választásunk! Lehet több fizetés, magasabb nyugdíj, mindenki számára elérhető színvonalas egészségügy, és szabad oktatás” – jelentette ki.

Úgy folytatta: el lehet érni, hogy az európai uniós pénzeket közvetlenül a települések kapják, és a forrásokat arra használják fel, amire szükség van. Ezért helyi népszavazásokat indítanak   országszerte, hogy az emberek mondják ki: „a fejlettebb nyugat-európai országok támogatása a magyar embereknek jár, és nem a fideszes elitnek!”

„A törvényeket átírhatják, de a nép hangját nem tudják elnyomni!” – tette hozzá.

Ez a csendes szabadságharc vezet el egy új köztársasághoz. „Ebben a csöndes szabadságharcban egyesíteni fogjuk az új köztársaság híveit és véget vetünk az elnyomásnak!” – jelentette ki.

Felhívta azonban a figyelmet: csak együtt, egymásba kapaszkodva lehet eredményt elérni. „Senki sem érezheti azt, hogy egyedül van! (…) Az ellenállás teremti meg az egységet, az egységből születik az összefogás.”

Pintér Attila, az MSZP kaposvári elnöke a kaposváriak üzenetét tolmácsolta: „Hogy mindig, minden időben lesz ember, aki képes megfogalmazni a tömegek félelemtől elfojtott gondolatát és érzelmeit. Hogy elhiggyük, hogy van remény. Hogy elhiggyük, hogy nem kell félnünk kimondani az igazságot (...) és hogy elhiggyük, hogy mindig, minden körülmények között követelhető a szabadság.”

Harangozó Gábor, az MSZP Somogy megyei elnöke az ünnepségen azt mondta: Nagy Imre példája az értékeinkért való harcra és „kérlelhetetlen” kiállásra kell késztessen.

Azt mondta: 30 évvel a rendszerváltás után a magyarok „jövője ismét elveszni látszik, egyre nagyobb részük bizonytalanságban és félelmek között vergődik”, pedig most „nem egy külső hatalom ejtette fogságba hazánkat, csak Orbán”. Hozzátette: Nagy Imre „morálisan és történelmileg győzött, Orbán minden tekintetben elbukott”.

Kijelentette: „büszke szocialistaként” az esélyegyenlőségben, az igazságosságban és a magyar emberekért való harcban hisz; hogy ne lehessen a magyar munkást a nyugati töredék béréért kizsákmányolni, hogy az egészségügyi dolgozóknak, a pedagógusoknak erkölcsi és anyagi megbecsülés jár, a vidéknek pedig földesurak helyett gyarapodás és helyi munkalehetőségek; olyan, szabad országban, ahol a közmédia nem propaganda, „ahol fel sem merülhet az, hogy levitézlett katonákkal akarják a diákokra ráerőltetni a hatalom bűzös akaratát”, és „ahol nem játszanak az emberek életével csak azért, hogy ne kelljen rájuk több pénzt költeni”.

Hiller István, az MSZP választmányának elnöke arra hívta fel a figyelmet: amikor a politika írja a történelmet, mint most is, az „bukni fog” – történelmünkre csak a maga teljességében lehetünk büszkék, s ez fejeződik ki a nemzet önérzetében, önazonosság-tudatában.

„Nagy Imre 1956 forradalmának megkérdőjelezhetetlen politikai vezetője” – jelentette ki, feleslegesnek nevezve a „méricskélést” vagy rangsorolást a pesti srácok és a politikus miniszterelnök között.

Azt mondta: a szabadságért való kiállásnak sok formája van, a hétköznap hősei azok, akik egymásért állnak ki, mert azt akarják: boldogabb és jókedvű Magyarországon éljünk.

„Közösen, egymás gondolataiból táplálkozva és egymást erősítve kell elmondanunk minél többeknek: az autonómiáért és a szabadságért azért nagyszerű dolog kiállni, mert (…) egy olyan országot akarunk, ahol a későbbiekben ezt már nem kell megtenni, mert az van.”

Forrás: Hírklikk