Magyar Péter: a rendszer a velejéig romlott, nem reformálható meg
Talán naiv volt, ezért gondolhatta, hogy Orbán Viktornak távlatos céljai és küldetéstudata van, de mostanra úgy gondolja, hogy nincs neki, „és az is világos, hogy a rendszer a velejéig romlott, nem reformálható meg.” – mondta a Tisza Párt vezetője.
Magyar Péter a 24.hu-nak adott interjút, amiben elmondta, a legnegatívabb meglepetés az volt számára tiszásként, hogy nem sejtette, mennyire gonosz, szívtelen, embertelen a rendszer.
„Még az első partizános interjú idején is hittem a változásban. Úgy voltam vele, ha nyilvánosan is kimondom a fenntartásaimat, akkor a fideszesek is megértik, mi megy belül, és a hatalom elvégzi az önkorrekciót. Tévedtem” – mondta.
A hosszú interjúban szó esett arról, hogy Magyar Péter rengeteg ütést és gyalázkodást kibír, sőt meg is erősítik ezek, majd beszélt arról is, hogy olyan államot szeretne, „ami csak akkor avatkozik az életükbe, amikor segíteni kell, és mindenkinek lehetőséget nyújt, hogy kiteljesedjen abban, amiben a legjobb”.
„Azoknak, akik a polgári Magyarországot szerették volna közösen felépíteni, nem fér bele az aljas, hazug kommunikáció, nem fér bele, ha egy politikus a honfitársát eltaposandó rovarnak nevezi, és azok az aljas tettek sem férnek bele, melyeket akár a Tiszával, akár velem szemben elkövetnek Orbán Viktorék.”