Toroczkai szerint a Fidesz választási rendszere felelős az épülő önkényuralomért
A Fidesz által létrehozott választási rendszert okolta a Mi Hazánk elnöke szombaton, amiért "önkényuralmi rendszert" építhet ki a Tisza Párt az országban. Toroczkai László Orbán Viktor tusványosi beszédére reagálva azt írta: a volt miniszterelnök még mindig nem értett meg semmit a választási vereségből. A politikus hiányolta, hogy Orbán Viktor nem beszélt saját hibáiról.
"Tény, hogy önkényuralmi rendszer épül egy olyan országban, ahol megerőszakolják az Alaptörvényt, majd fenyegetik, végül kirúgják a köztársasági elnököt, alkotmánybírókat, vagy éppen az Állami Számvevőszék elnökét. Tény, hogy állampártot hoznak ott létre, ahol a népképviselet példátlan korlátozásával az ellenzék jelentős részét egyszerűen kizárják a választásokból" - írta.
Az ellenzéki politikus szerint Orbán Viktor ugyanakkor azt nem tette hozzá: a Fidesz kreálta azt a választási rendszert, amely ezt lehetővé teszi, amely alapján 53 százalékos győzelemmel alkotmányozni lehet.
Toroczkai László közölte, a Fidesz bukásának a kevélység volt az oka, amely abból a rossz szemléletből fakadt, amely előnyben részesítette az elitista, urizáló, opportunista embereket az ideákban mélyen hívő mozgalmárokkal szemben.
Ebből lett a rongyrázás, a teljes államigazgatást is egyre inkább eluraló kontraszelekció, a korrupció. És ez kreálta Magyar Pétert is - írta a politikus, hozzátéve, Orbán Viktor legalább elnézést kért amiatt, hogy valójában ők hozták létre Magyar Pétert.
A Mi Hazánk elnöke szerint a Fidesz elnöke hiába reménykedik abban, hogy a Tisza Párt rossz kormányzása, vagy az energiaválság után a Fidesz még visszanyerheti régi erejét. "Lehet majd a Tisza Párttal szemben egy erős nemzeti erő, de ahhoz bizony elkötelezett, hiteles mozgalmárok, és nem olyan ficsúrok kellenek, akikre eddig épített a Fidesz, s akik közül érkezett Magyarország új miniszterelnöke, Magyar Péter is" - írta.
Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke szombaton Tusnádfürdőn, a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján arról beszélt, a Fidesz ellenzéki politika helyett ellenállási politikát hirdet a szabadság új, széles koalíciójának megteremtése érdekében a Tisza Párt által épített önkényuralmi rendszerrel szemben.