Magyarázat azoknak, akik nem értik, miért küzdenek együtt pedagógusok, szülők, diákok

A Civil Közoktatási Platform mindenekelőtt leszögezi, hogy a követelések az oktatás egészére vonatkoznak – az óvodától és az általános iskolától a gimnáziumon és a szakképzésen át az egyetemig. A magasabb bért, a terheléscsökkentést, a szakmai szabadságot nemcsak a tanároknak követelik, hanem minden pedagógusnak – tanárnak, tanítónak, szakképzésben oktatónak, óvodapedagógusnak, kollégiumi nevelőnek, gyógypedagógusnak. A pedagógusok mellett fontosak számukra a nem pedagógusként alkalmazott oktatási dolgozók – a pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek, iskolatitkárok, könyvtárosok, dajkák, rendszergazdák, a technikai személyzet is.

Amikor az oktatási intézmények helyzetét kifogásolják, az iskolák mellett nem feledkeznek meg az óvodákról és a különféle, az oktatáshoz, neveléshez szükséges intézményekről – kollégiumokról, szakszolgálatokról, gyógypedagógiai központokról, tanműhelyekről sem.

Azt külön fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy a követelések a szakképzésre is értendők. A szakképzés szerves része ugyanis a közoktatásnak, hiszen a tanulók kétharmada a szakképzésben teljesíti tankötelezettségét. Ezen az sem változtat, hogy a jelenlegi szabályozás leválasztotta szakképzést a közoktatásról.

Akkor következzen pontonként a követelés, a probléma felvázolása és az, hogy milyen intézkedést várnak a pedagógusok, a szülők, a diákok.

1. Érdemi és nyilvános párbeszédet az oktatás megújításáról! Hiteles tájékoztatást a kormány és a közmédia részéről!

A probléma az, hogy a jelenlegi oktatási kormányzat sem országos, sem tankerületi szinten nem tekinti partnernek az érintett diákokat, oktatási dolgozókat, szülőket, fenntartókat, szakmai és szakszervezeteket, a társadalmat. Ez a működési mód jellemző iskolaszinten is. Nem tájékoztatnak és nem kérdeznek, csak utasítanak. Az érdekegyeztetési fórumokat megszüntették vagy kiüresítették. Pedig egy demokráciában alapvető, hogy minden véleményt vegyenek figyelembe. A beleszólás lehetősége feltétele a közös ügy érzésének, a célok elérésének. Az oktatás problémáit, és a tiltakozásokat is elrejtik, tagadják a kormányzati kontroll alatt álló médiában.

Amit az érintettek az 1. ponthoz várnak 

Nem formális párbeszédet kérnek, hanem valódi beleszólást, egyeztetést az oktatás résztvevőivel! „Semmit rólunk nélkülünk!”

• Induljanak el az érdemi sztrájktárgyalások a kormány és a szakszervezetek között.

• A törvényi kötelezettségnek és az Európai Uniónak tett ígéreteknek megfelelően, ismét kerüljön minden jogszabálytervezet társadalmi vitára.

• Kapjanak újra érdemi jogosultságokat az óvodák, iskolák iskolaszékei, diák- és szülői szervezetei és a tantestület (például az igazgatóválasztásnál).

• Működtessenek demokratikus és átlátható érdekegyeztető fórumokat.

• A valóságnak megfelelően tájékoztassanak az eseményekről, a követelésekről, a helyzetről.

• Nyilvános vitaműsorokat a közmédiában szakmai, pedagógus, diák, szülői és civil szervezetek, független szakértők bevonásával.

2. Szüntessék meg a pedagógusok lejáratását, az oktatási szereplők megfélemlítését! A kirúgott vagy leváltott tanárokat azonnal helyezzék vissza! Megbecsülést a pedagógusoknak!

A probléma az, hogy a kormányzati kommunikáció lejáratja a pedagógusokat, tovább rontva a pedagóguspálya vonzerejét. Emellett a pályán lévők mindennapi munkája is nehezebb egy félretájékoztatott, ellenséges közegben. A problémák tagadása, a tiltakozásokat szervezők, résztvevők lejáratása nem hozza el a minőségi oktatást. Ha a gyerekek, az oktatásban dolgozók nem merik elmondani tapasztalataikat, véleményüket, akkor nem látható a probléma, így nincs esély a megoldásra.

Amit az érintettek a 2. ponthoz várnak 

Megbecsülést a pedagógusoknak.

• A polgári engedetlenség miatt kirúgott vagy leváltott tanárokat azonnal helyezzék vissza.

• Ne korlátozzák nyíltan vagy fenyegetésekkel az oktatási intézmények a diákok és a tanárok szólásszabadságát.

• A kormányzati szereplők ne járassák le a pedagógusokat. A tiltakozásokat ne minősítsék politikai akciónak.

3. Érdekérvényesítő sztrájkjogot a pedagógusoknak!

A probléma az, hogy a sztrájk a munkavállalói követelések elérésének nemzetközileg elfogadott eszköze. Akkor hatásos, ha jól látható és érezhető nehézségeket okoz a munkáltatónak. Ezzel kényszeríti ki a sztrájktárgyalásokat, az érdemi változást. A közszférában dolgozók esetén nem megengedett a teljes munkabeszüntetés. A sztrájk alatt is biztosítandó elégséges szolgáltatás általában a munkáltató és a munkavállalók tárgyalásának tárgya. A tavaszi tanársztrájk után azonban a kormány a köznevelési intézményekre vonatkozóan rendeletben, majd törvényben írta elő a minimálisan kötelező szolgáltatásokat. Ezek olyan feltételek, amelyeket sokszor még a normál oktatásban sem tudnak az intézmények teljesíteni: nem lehet összevonni osztályokat, csoportokat, az órák többségét meg kell tartani stb.

Amit az érintettek a 3. ponthoz várnak

• Követelik az oktatásban dolgozók valódi sztrájkjogának visszaállítását.

• Induljanak el az érdemi tárgyalások a sztrájkkövetelésekről a kormány és a szakszervezetek között.

4. Felelős, hozzáértő oktatásirányítást! Önálló oktatási minisztériumot!

A probléma az, hogy az oktatásnak tíz éve nincs önálló minisztériuma, csúcsminisztériumokban bújtatták el az oktatásirányítási feladatokat. Folyamatos a területek szétszabdalása is: az általános képzés, a szakképzés, a felsőoktatás, a felnőttoktatás már más-más minisztérium alá tartozik. Hiányzik a közös koncepció, nehézkes az együttműködés, az eltérő szabályok még ellentéteket is szülnek a területek között. Az oktatás állami feladat, mégis nagy arányban kiszervezik azt a közoktatás esetében az egyházaknak, a felsőoktatásban alapítványoknak. A hozzáértő döntéshez hiányoznak a kutatások, megszüntették az oktatáskutató intézetet, a kormány nem használja az oktatáskutatók szaktudását. A döntések kiszámíthatatlanok, nem átláthatók és oly mértékben központosítottak, hogy már nem is miniszteri rendeletekkel, hanem körlevélben érkező utasításokkal terjednek.

Amit az érintettek a 4. ponthoz várnak

• Megfelelő súlyt az oktatásnak a kormányban.

• Felelős, hozzáértő, párbeszédre hajlandó vezetést.

• Egységes, minden szakaszra és oktatási területre kiterjedő oktatáspolitikát.

• Hosszú távú, kormányokon átívelő, konszenzuson alapuló oktatási koncepciót.

• Kutatásalapú, szakértőkre támaszkodó döntéshozatalt.

• Kevesebb centralizációt. Ne utasításokkal, hanem a kereteket megadó jogszabályokkal irányítsák az intézmények munkáját.

• Minőségi pedagógusképzést.

    5. Kisebb terhelést a diákoknak és a pedagógusoknak!

A probléma az, hogy túlterhelten senki nem tud teljes körű, minőségi munkát végezni. A diákok végletekig túlterheltek. A részletesen előíró tanterv miatt a tananyag egyre nő, emiatt magas a tanulók óraszáma. De még ez sem elegendő a követelmények teljesítéséhez, így a felnőttek munkaidejéhez közelítő (például gimnáziumban heti 34) óraszám mellett otthon is kell tanulni, házi feladatot készíteni. A tananyag elavult, nem lehet igazodni a tanulók érdeklődéséhez, lehetőségeihez, igényeihez, ezért a tanulás nem élmény, hanem teher. A tanítás annyira nem hatékony, hogy az érdeklődő, a jobb iskolába, felsőoktatásba bejutni akaró gyerekeknek különórákra kell járniuk.

A pedagógusok átlagosan heti 50 óra felett dolgoznak. A kötelezően tartandó tanórák száma korábban 18 is volt, most 22, de inkább 26 óra. Ezen felül van az órákra való felkészülés, a dolgozatok értékelése, az iskolai adminisztráció, a szülőkkel és tanulókkal való kapcsolattartás, a megbeszélések, az önképzés, az egyéni fejlesztés, az iskolai programok, az osztálykirándulás. Mindehhez hozzáadódik a tanárhiány miatti nagyon magas kötelező helyettesítés.

Amit az érintettek az 5. ponthoz várnak 

• Alacsonyabb óraszámot a diákoknak, a pedagógusoknak, a segítő munkatársaknak.

• Kisebb létszámú óvodai, iskolai csoportokat, osztályokat.

• Segítő szakembereket a pedagógusok és a tanulók mellé, hogy ne mindent a pedagógusnak kelljen csinálnia, a gyerek pedig kapjon segítséget. Legyen kellő számú adminisztrátor, pedagógiai asszisztens, fejlesztő pedagógus, iskolapszichológus, iskolai könyvtáros, gyógytornász, rendszergazda, digitális asszisztens, szabadidő-szervező – és akire még szükség van.)

• Kevesebb lexikális ismeretet, inkább elérendő és reálisan elérhető célokat a tantervekbe.

• Kevesebb előírást, lehetőséget a tanulókat és a pedagógusokat motiváló, így kevésbé fárasztó oktatásra. 

6. Esélyteremtő, minőségi oktatást és nevelést mindenkinek – az óvodától az egyetemig!

A probléma az, hogy egyre nő az oktatásban az egyenlőtlenség, mind kevesebb alapvetően járó szolgáltatást kapnak a gyermekek, a diákok. A PISA-mérések tanúsága szerint Magyarországon kirívóan függenek a tanulmányi eredmények a családi háttértől, és itt a legnagyobb a különbség az iskolák között a tanulók társadalmi helyzete szerint. Az oktatás nemhogy nem segít a társadalmi hátrányok leküzdésében, hanem tovább mélyíti azokat.

Nagyon nagy nehézséggel küzdenek a sajátos nevelésű gyermekek és szüleik, illetve a beilleszkedési, tanulási zavarral küzdők, akik még a jogszabályban előírt szolgáltatásokat sem kapják meg. Nagyon kevés a szakember, gyógypedagógus, pszichológus, pedagógiai asszisztens, fejlesztő, mind az iskolákban, mind a szakszolgálatoknál, illetve a gyógypedagógiai intézményekben.

Amit az érintettek a 6. ponthoz várnak

• A jogszabályban járó szolgáltatások biztosítását.

• Szakképzett pedagógusokat az óvodában, iskolában tartózkodás teljes idejére.

• Segítő szakembereket a pedagógusok és a gyerekek mellé, hogy a gyerekek hozzáértő, egyénre szabott támogatást kapjanak! (Például pedagógiai asszisztens, fejlesztő pedagógus, iskolapszichológus, iskolai könyvtáros, gyógytornász.)

• Ne a szülő tájékozottságán múljon, hogy az iskolaéretlen gyermekek maradhatnak-e az óvodában.

• Átlátható, átjárható, széles körben hozzáférhető, zsákutcamentes iskolarendszert az óvodától a felnőttképzésig minden gyermek és fiatal számára.

• Hozzáférést minden településen az állami/világnézetileg semleges oktatáshoz.

    7. Versenyképes és értékálló bérezést az oktatásban dolgozóknak!

A probléma az, hogy az oktatásban dolgozók bére még hazai viszonylatban sem arányos a munkájuk értékével és szükségességével, így tömegesen hagyják el a pályát. Pedig az oktatásba fektetett összeg megtérül(ne) – ezt Magyarországgal ellentétben, sok országban tudják. Az alacsony bér már önmagában is elriasztja a fiatalokat a pedagóguspályától, és sok elhivatott szakembert is a pálya elhagyására kényszerít. Az oktatásból 16 ezer pedagógus – a szükséges létszám tíz százaléka – és rengeteg egyéb szakember hiányzik. A hiány egyre nő. Hamarosan már nemcsak a minőségi oktatás, hanem a szülők számára elengedhetetlen gyermekfelügyelet sem lesz biztosítható.

A kezdő pedagógus alapbére a garantált bérminimum, ami jelenleg bruttó 260 ezer forint – ennél kevesebb bért senki nem kaphat, aki szakmunkásvizsgával vagy érettségivel rendelkezik. Ehhez járul 52 ezer forint ágazati pótlék. Ez nem elegendő a megélhetéshez. A pedagógusok átlagbére a diplomás átlagbér 60 százaléka – ez a fejlett világban a legrosszabb arány. A 2013-ban adott, és azóta is sokat hangoztatott béremelést 2015-ben gyakorlatilag elvették azzal, hogy az ígéret ellenére, a bér nem emelkedett automatikusan a minimálbér emelkedésével. Vagyis a bértábla 2014 óta nem változott. A nem pedagógus dolgozók (pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztens, rendszergazda, iskolatitkár, könyvtáros, dajka) pedig más közalkalmazottakhoz – például a szociális dolgozókhoz – hasonlóan, a garantált bérminimumot, vagyis 260 ezer forintot kapnak nyugdíjazásukig, akár egyetemi diplomával is.

A szakszervezetek számítása szerint az első évben 350 milliárd forintból megoldható lenne a béremelés – amely összegnek legalább a negyede visszajut adók és járulékok formájában az államhoz. Összehasonlításképp: a Vodafone megvásárlása 780 milliárdba került.

Amit az érintettek a 7. ponthoz várnak 

• Azonnali béremelést a szakszervezeti követelések szerint.

• Értékálló bérezési rendszert.

    8. Minőségi, 21. századi környezetet a tanuláshoz és a tanításhoz, neveléshez!

A probléma az, hogy az állam nem biztosítja minden gyereknek az egészséges, biztonságos körülményeket és a modern pedagógiai módszerekhez szükséges épületeket, berendezéseket. Az épületek sok helyen omladoznak, nem biztonságosak. A berendezés unalmas, börtönhöz hasonlatos. A szülők festik az épületet, varrják a függönyt és veszik a digitális eszközöket, WC-papírt. Hiába szeretne a tanár a tanulók együttműködésére, önálló tevékenységére alapozva foglalkozni a diákokkal, ha a tantermek, az informatikai háttér, a rendelkezésre álló eszközök nem teszik ezt lehetővé.

A pedagógushiány miatt sok helyen a tantárgyhoz nem értő tanárok vagy pedagógushallgatók tartják az órákat – gyakran tanítás helyett csak vigyáznak a gyerekekre. Az óvodákban már hivatalosan is megengedett, hogy délután ne legyen szakképzett óvodapedagógus a csoportokkal. Az egyéb dolgozóhiány miatt a működtetés is gond. Például nincs, aki karbantartsa az épületet, a technikát, beállítsa az informatikai eszközöket, kinyissa a könyvtárat, takarítson. 

Amit az érintettek a 8. ponthoz várnak 

• Karbantartott és felszerelt épületeket, biztonságos körülményeket fenntartótól függetlenül.

• Rugalmas és változatos tanulási, nevelési tereket.

• Modern oktatást módszereiben és technikában egyaránt.

• Szakképzett pedagógusokat az óvodában, iskolában tartózkodás teljes idejére.

• Megfelelő létszámú segítő és technikai dolgozót.

• Modern taneszközöket, informatikai szolgáltatásokat, a tankönyvek mellé iskolai könyvtári választékot, digitális előfizetéseket.

    9. Szakmai szabadságot és támogatást az oktatásban! Korszerű nemzeti alaptantervet! Szabad tankönyvválasztást!

A probléma az, hogy a közoktatásban az iskolák önállósága teljesen megszűnt, mind gazdasági, mind munkáltatói, mind szakmai szempontból. A központból irányított tankerületek döntenek minden egyes számláról, teendőről. Megszűnt a tankönyvválaszték. Általában két államilag előállított, így tankönyvi engedélyeztetési folyamaton át nem esett tankönyvből lehet választani, amelyekben megjelennek a kormánypropaganda elemei is. A Nemzeti alaptanterv és a kötelező kerettantervek teljes mértékben megkötik a tanárok kezét. Olyan mennyiségű tananyagot, tudást írnak elő nagyon nagy részletességgel, ami lehetetlenné teszi a helyi sajátosságokhoz, a tanulói igényekhez, a tanulók személyiségéhez, a tanár erősségeihez, a szülői igényekhez való alkalmazkodást. Ez teljes mértékben szembemegy a mai nemzetközi tendenciákkal.

Az egyre több pedagógusi feladattal párhuzamosan építették le a pedagógusok iskolán belüli és iskolán kívüli támogatási rendszerét. Egyre kevesebb a segítő szakember. Megszűntek a megyei pedagógiai intézetek, nincs minden megyében minden területnek szaktanácsadója, szakemberhiánnyal küzdenek a szakszolgálatok, leépültek az iskolán kívüli munkaközösségek, a szakmai civil szervezetek nem kapnak támogatást, szerepet. 

Amit az érintettek a 9. ponthoz várnak

• Több bizalmat, jogosultságot az intézményvezetőknek.

• A tankerületi és intézményi vezetők kinevezési rendjének demokratikusabbá tételét.

• Önálló intézményi költségvetést.

• Szakmai szabadságot a pedagógusoknak, az intézményeknek.

• Adják vissza az óvodapedagógusok szerepét az iskolaérettségi eljárásban. 

• Kevésbé korlátozó, csak a szükséges kereteket előíró Nemzeti alaptantervet.

• Gondolkodásra, önállóságra, tanulásra képessé tevő, választható tanterveket és módszertani lehetőségeket. 

• Formális, számon kérő minősítési rendszer helyett segítő szakmai támogatást, segédanyagokat, informatikai lehetőségeket.

• Korszerű, az igényekhez igazodó továbbképzési rendszert, szakmai fejlődési lehetőséget.

• Lehetőséget a pedagógusoknak az egyéni igények figyelembevételére, egyéni tanulási utakat.

A Civil Közoktatási Platform (CKP) több mint félszáz civil szervezet szakmapolitikai értékközösségen alapuló, demokratikus együttműködési fóruma. A kilenc pontot aláírták az oktatási megmozdulások szervezői, a tanárszakszervezetek és számos diák-, szülő- és más civil szervezet.