Magyarország, az EU kerékkötője

A szerzők szerint a döntésben komplex egyensúlyt kell kialakítani aközött, hogy az uniónak növelnie kell a befolyását, és egységes, összetartó közösséget kell fenntartania. Az elmúlt években sok kihívás érte az EU alapvető értékeit, és Orbán Viktor Magyarországa még Ukrajna orosz agresszióval szembeni támogatását is aláássa. Sok esetbe akadályozott kulcsfontosságú döntéseket, és ezzel lehetetlenné tette, hogy az EU egysége demonstráljon a külső válságokkal kapcsolatban. Az EU az ukrajnai háborúra válaszként a bővítést választotta, de az igen hosszadalmas.

Az uniónak rövidtávon mindenekelőtt a belső problémáit kellene kezelnie a bővítés helyett, és ha ezek a problémák megoldódnak, az EU javíthatja intézményi kereteit, és a hatékony bővítéshez szükséges kapacitásait.

Magyarország 2004-es csatlakozása a bővítés fontos mérföldköve volt és jelentős anyagi javakat hozott az infrastruktúra, a kormányzás és a gazdasági stabilitás javításához. Két évtizeddel később azonban az elvárások nem materializálódtak. Az Orbán alatti Magyarország politikája egyre inkább szembekerül az unió normáival, és aláássa a demokratikus fejlődést, amelyet az ország integrálásától vártak.

A szerzők javasolják, hogy az EU adja fel bővítési törekvéseit, és helyette zsugorítási taktikát kövessen. Konkrétan: a létszámot csökkentse 27-ről 26-a, és menedzselje a tagállam Magyarország fokozatos kivonulását.

A magyar soros elnökség december 31-i befejeződése után elő kell venni az uniós szerződések 7. cikkelye szerinti eljárást, és foglalkozni kell azzal, ahogyan Magyarország sérti az alapvető értékeket, és aláássa az unió egységét.

Az uniós szerződések nem tartalmaznak olyan mechanizmust, amely közvetlen kizárást tenne lehetővé. A tanácsnak fel kellene szólítani Magyarországot, hogy kezdeményezze a kilépést a szerződés 50. cikkelye alapján. Amennyiben Budapest ezt nem teszi meg, a kizáráshoz a szerződések alapvető átdolgozására, vagy teljesen új jogi keretekre lenne szükség. Az új szabályozás hiányában az EU bíróságának fel kell ajánlania a jogi értelmezést.

Az uniónak meg kell találni a módját, hogy azonnal felfüggesszen minden pénzfolyósítást Magyarország számára, hogy így gyakoroljon nyomást annak érdekében, hogy az ország eleget tegyen az EU normáinak.

Magyarország eltávolításának jelentős hatása lenne a tömb jövőjére. Az akadályozó Magyarország nélkül az unió a stratégiára összpontosíthatna, javíthatná a kohézióját és a hatékonyságát. A változás lehetővé tenné annak a szabályozásnak a megszüntetését, amely konszenzust követel az érzékenynek tekintett kérdésekben. A döntéshozatal egyszerűsítésével az EU meghatározóbb geopolitikai szereplővé válna, különösen a külpolitika terén.

Másfelől a kilépési mechanizmus beiktatása leegyszerűsítené a jövendő bővítési folyamatokat is, mert a tömb rugalmasabban kezelhetné a csatlakozási kritériumokat, csökkenhetne a tárgyalások időtartama, és lehetővé tenné, hogy a hatékony bővítés mellett fenntartsa az EU alapelveit. Nem utolsósorban a mechanizmus bevezetése erős üzenetet küldene más tagállamoknak, amelyek esetleg unió-ellenes akciókat fontolgatnak, aláhúzná az EU értékei és normái fenntartásának fontosságát, és elrettentené a tagállamokat a magyar út követésétől. „Az EU nem pénzkiadó automata, a tagság megköveteli az összes elvéhez való ragaszkodást” – írták a szerzők.

Magyarország kilépése az egységes piacból nagy valószínűséggel gyengítené Moszkva és Peking erőfeszítéseit, hogy kihasználja az unió belső megosztottságát, az EU számára pedig lehetővé tenné, hogy rugalmasabban reagáljon a külső nyomásgyakorlásra.

A szerzők végül rámutattak: az EU-nak még megvan az ereje, hogy saját sorsa kovácsa legyen.