Magyarország elbutítása: az Orbán-kormány már 2012-ben elvetette az oktatásban a sárkányfogat 1. rész
Azt már biztosan tudni lehet, hogy az ötödik Orbán-kormányban sem lesz önálló oktatási minisztérium. Pedig a szakszervezetek – amelyek béremelést követelnek a pedagógusoknak, és modern, XXI. századi oktatást a gyerekeknek – szerették volna, mert az oktatásban egyre tragikusabb a helyzet. A fülkeforradalom 2010-es győztese azonban úgy formálta át az oktatást, hogy az egyre távolabb kerüljön a XXI. századtól. A sárkányfogat már 2012-ben elvetették. Mára kikelt.
Ami ma bizonyos, önálló oktatási minisztérium nem lesz az ötödik Orbán-kormányban. Továbbra is úgy tartja a fáma, a közoktatást Pintér Sándor belügyminiszter veszi a szárnya alá, a felsőoktatásért, a szakképzésért és felnőttképzésért pedig a Csák János miniszter vezetésével újonnan létrejövő Kulturális és Innovációs Minisztérium felel majd. Úgy tűnik, az oktatásért a kormánnyal harcban álló érdekképviseletek – a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete – nem igazán elégedettek ezzel a lehetőséggel.
Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője a Népszavának azt nyilatkozta, „Újból egy, az oktatáshoz nem értő miniszterünk lesz, akinek semmi köze az iskolákhoz, legfeljebb az iskolaőrökkel lehet némi tapasztalata”, Totyik Tamás, a PSZ alelnöke azt mondta: az oktatásügyet az óvodától a felsőoktatásig egy tárca alá kellett volna vonni. Az új struktúra is azt mutatja, hogy az oktatásra nem stratégiai ágazatként tekint az Orbán-kormány. Mindehhez hozzátette: amint megalakul az új kormány, kezdeményezik a sztrájktárgyalások folytatását.
A szakszervezetek nem most kezdték a harcukat
Június első vasárnapja pedagógusnap, és az ünnep közeledtével földobta a Facebook azt a meghívót, amelyet 2012-ben kaptam, és amely a magyar közoktatásért való társadalmi összefogás jegyében az akkori pedagógusnapi tüntetésre invitált. A demonstrációt akkor a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet és az Oktatási Vezetők Szakszervezete (OVSZ) hirdette meg. Azt követelték, hogy a köznevelési és szakképzési törvény bevezetését előkészítetlenség miatt egy évvel halasszák el, és hogy 2013. január 1-jével 20 százalékkal emeljék a közszféra alkalmazottjainak, köztük a pedagógusoknak, a nevelő-oktató munkát segítőknek a fizetését.
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár akkor úgy reagált erre: lassan megszokottá válik, hogy a pedagógus-szakszervezetek a pedagógusnapot demonstrációval „ünneplik”. Hozzátette: a tömörülések nyilatkozata tele van ferdítéssel, „ahogy ezt már sajnos megszoktam tőlük. Sajnálom, hogy nem a pozitív törekvéseket látják az oktatás irányításában, és nem azt ünneplik, hogy végre egy olyan kormány van, amely hosszú távra biztosan rendezni akarja a pedagógusok sorsát”. Majd közölte: a tüntetés, a sztrájk alapjog, a kormány pedig folytatja tevékenységét.
És a kormány folytatta. Ki gondolta volna akkor – főleg nem a mintegy tízezer akkori tüntető –, hogy tíz év múlva a szakszervezetek még mindig béremelést követelnek az oktatás robotosainak, és modern, XXI. századi oktatást a gyerekeknek. Magyarországon még mindig a diplomás átlagfizetés 61 százalékát keresik meg a tanárok, szemben az Európai Unió és az OECD-országok pedagógusaival, akik a diplomás bérek 90 százalékáért dolgoznak. Az OECD adatai alapján az is látszik, hogy a magyar pedagógusbérek Európában a legrosszabbak közé tartoznak, ha pedig a pályakezdő fizetéseket nézzük, akkor egyértelműen a lista végén kullogunk: 42 országból nálunk a legalacsonyabb a fizetés.
A magyar oktatás szempontjából 2012 fordulópont volt
2012 volt az az év, amikor a tanévzáróval nemcsak egy tanév, hanem egy korszak mögött csapódtak be az osztálytermek ajtajai. Ez volt az a korszak, „az az időszak, amely 1985. szeptember 1-jétől 2012. szeptember 1-jéig tartott, s amely alatt a tanítás szabadságának, a tanuláshoz való jog kiteljesedésének kísérlete folyt. Ez az évzáró része volt egy nagyobb kísérleti folyamat lezárulásának, az ország demokratikus átalakítási kísérlete bukásának. Mondhatjuk, hogy a demokratikus rendszerváltás az oktatási intézményeinek az állam karmaiból való kiszabadulásával indult, és azt is, hogy a rendszerváltást felszámoló fülkeforradalom, az oktatás rendszere ismételten állam alá rendelésével vált teljessé. (…) Az utolsó tanítási napon, 2012. június 15-én helyezi sírba a hatalom a sajtószabadság, a véleménynyilvánítás szabadsága mellé a tanítás szabadságát is.” Ezt az a 2020-ban elhunyt Szüdi János jogász, oktatáspolitikus írta, aki 1985-től 2009-ig több kormány oktatási államtitkára volt. Oktatáspolitikusként jelentős részt vállalt mind az 1985-ben elfogadott oktatási törvény, mind az 1993-ban elfogadott közoktatási törvény, valamint a 2005-ben elfogadott felsőoktatásról szóló törvény kidolgozásában. 2010 és 2017 között a Pedagógusok Szakszervezetét és az oktatásügyért dolgozó szakmai szervezetek munkáját segítette.
(Folytatjuk)
