Magyarország, komfortzóna

Föld S. Péter 2020. március 12. 06:51 2020. márc. 12. 06:51

Legújabb sikerszavunk a komfortzóna. Egy-két évvel ezelőtt még senki sem hallott róla, de legalábbis, nem nagyon használták. Most meg, valamire való publicista meg sem lehet nélküle. A komfortzóna az, ahonnan ki szokás lépni, amit el kell hagyni.

Pedig, a komfortzóna jó hely. Épp ezért vagyunk benne, de néha adódhatnak olyan körülmények, hogy meg kell válnunk tőle. Ahhoz, hogy kiemelkedő teljesítményt nyújtsunk valamiben, lefussunk például annyi kilométert, mint amennyit még soha, átússzunk egy széles tó túloldalára, vagyis, valami olyan területre tévedjünk, ahol korábban még nem jártunk.

Legutóbb Orbán Viktor használta a nagy nyilvánosság előtt a komfortzóna kifejezést, a koronavírus következményeivel kapcsolatban. Hogy számos vállalkozás, sőt, egész ágazatok összeomolhatnak, ezért sokaknak el kell hagyniuk a komfortzónájukat.

A komfortzónát, vagyis, a megszokott, kényelmes és biztonságosnak hitt mindennapjainkat nem elég egyszerűen elhagyni. Tudnunk kell, hogy merre és miként lépjünk ki belőle. Mészáros Lőrincnek például az a komfortzónája, hogy folyamatosan gazdagodik, Tiborcz Istvánnak, a miniszterelnök vejének pedig az, hogy a saját lábán álljon. Semjén Zsolt vadászni szeret a komfortzónájában, miközben nulla százalékos támogatottságú pártja elnökeként buzgón bólogat Orbán Viktornak a parlamentben.

Nem vagyunk egyformák, a komfortzóna mindnyájunknak mást jelent. Vannak, akik már azt is komfortzónaként élik meg, ha jogrend van körülöttük és kiszámíthatóság.