Magyarország most diktatúra

HírKlikk 2020. április 8. 17:50 2020. ápr. 8. 17:50

Európának most bizonyítania kell: három kihívásra kell válaszolnia, és ebből derül majd ki, hogyan kerül ki a mai Európa a jelen válságból – írta a Tagesspiegel-ben megjelent írásában Timothy Garton Ash történész, aki szerint a válság erősítheti Európát, de csak akkor, ha Németország azt teszi, amit kell. A három teszt egyike Orbán Viktor és a pártja, s döntő, hogy megfelelően fellép-e ellene az Európai Néppárt. Ebben Angela Merkelnek kell kulcsszerepet játszania.

Az Orbán-teszt

Az első teszt az, hogy egy diktatúra lehet-e az Európai Unió tagja. Orbán Viktor és pártja, a Fidesz már a válság előtt annyira aláásta az országban a demokráciát, hogy nem nyerhetett volna felvételt az unióba. Most Orbán – a járvány ürügyén hozott felhatalmazási törvénnyel – tovább növelte hatalmát, és korlátlan ideig rendeleti úton kormányozhat. Ez alatt az idő alatt Magyarország diktatúra. És az Európai Unió tagja. 

Az EU rendelkezésére álló szankciók lassúak és bonyolultak. Van azonban egy szervezet, amely most döntően tud cselekedni, és ezt meg is kell tennie: az Európai Néppárt (EPP), amelynek a Fidesz még mindig tagja.

Az EPP-nek a Fideszt rég ki kellett volna zárni. Ehelyett megbékélési politikát folytatott. „Ha az EPP most nem dobja ki a magyar diktátor pártját, elveszíti a megmaradt hitelessége utolsó cseppjét is. Amikor az EPP politikusai szép beszédeket mondanak a demokráciáról, jogállamiságról és európai értékekről, akkor a fiatal európai polgárok joggal nevezik őket képmutatóknak”.  

Az olasz teszt

Az olasz teszt arról szól, hogy létezik-e szolidaritás Európa szívében. Lehetővé teszi-e majd az euró-övezet, hogy a válság által legerősebben sújtott tagállamok magukhoz térjenek? Egy hónappal ezelőtt döbbenten néztük, miként rohant le a járvány a legfejlettebb, és  részben a legjobb egészségügyi rendszerekkel rendelkező régiókat. Miután Olaszország kiszabadul ebből a pokolból, a gazdasági talpra állás óriási kihívás lesz számára, hiszen már korábbról erősen terheli az eladósodottsága. Hitelfelvételi lehetőségei az euró-övezeten belüli kölcsönös támogatástól függ majd.

Olaszország a leginkább Európa-párti tagállamok egyikéből már a válság előtt az egyik leginkább Európa-szkeptikussá vált. A válság eddig ezeket az érzelmeket erősítette: márciusban egy felmérésen 88 százalék mondta azt, hogy nem érzi Európa támogatását, és ijesztő 67 százalék nem látott előnyt az uniós tagságban. Az EU elképzelhető Nagy-Britannia nélkül, de Olaszország nélkül nem. 

A német teszt

A harmadik teszt az, hogy Németország meg tudja-e menteni a helyzetet? Európa központi hatalma végre a magáévá teszi-e a valutaunió logikáját, amelyből olyan sokat profitált? Egy demokrácia legfigyelemreméltóbb reagálása az, ahogyan Németország kezeli a járványt. Minden, ami kell, a rendelkezésre áll, Merkel pedig példaszerű beszédet mondott: a beszéd a demokrácia, a szolidaritás és az egyéni felelősségvállalás tananyaga, amelyet egy tudós értelmével és egy lelkipásztor lányának szívével mondott el. Csak Európát nem említette. Mostanra Németország már szolidaritást mutat, és sokféleképpen segíti a bajban lévő szomszédokat. De a német vezetésre mindenekelőtt a politikai és a gazdasági válság megoldásában lesz szükség. 

A németek viselkedése a döntő

Németország segíthet Európának a magyar teszt megoldásában, egyebek mellett az EPP-ben, ahol siettetni kellene a Fidesz kizárását. És Merkel minden lehetséges majdani utódját jó előre meg kellene kérdezni az álláspontjáról ebben a kérdésben. 

A legdöntőbb azonban az lesz, hogy Berlin milyen választ ad az olasz kihívásra. Több eltérő javaslat is forgalomban van, de az alapvető kérés egyszerű: vajon Németország, amely már túllépett számos tabun, és egy billió eurót szándékozik biztosítani a német gazdaság megsegítésére, kész-e ennek akár csak egy kis töredékét a vele egy csónakban evező más tagállamoknak adni? A valuta esetében az „egy csónak” egyáltalán nem képletes. 

Merkel a kulcs

Bármilyen csomagokat is állítanak össze a héten az európai vezetők, a csomagnak nagynak kell lennie, és annak is kell látszania. Európában van olyan személy, aki ezeket az intézkedéseket meg tudja hozni, és meg is tudja védeni: nem más, mint Angela Merkel német szövetségi kancellár – írta a szerző. 

A maga részéről tavaly még azt vallotta, hogy Németországban hatalomváltásra van szükség, mert a nagykoalíció kimerült, és ez egyebek mellett a szélsőségek megerősödéshez vezet.  „Ez most, a tízes erősségű vihar közepette kizárt. Ehelyett Merkelnek teljesen váratlan nyílt egy utolsó esélye arra, hogy egy erősebb Európa meghatározó építőjeként kerüljön be a történelemkönyvekbe. Bismarck mondta: a politika az, ha az ember hallja isten lépkedését a világtörténelemben, odaugrik, és igyekszik megragadni kabátja egy csücskét. És ezt a kabátot most kell megragadni” – írta Timothy Garton Ash.

 
Forrás: Hírklikk