Magyarországnak is fontos, hogy részt vegyen az űrkutatásban
„A mai napon elindítjuk a HUN-REN átfogó űrkutatási programját, összhangban a magyar kormány által 2021-ben elfogadott űrstratégiával és a kormány 2023-ban meghirdetett nemzeti kutatási programjával, a Neumann János Programmal" - jelentette be Gulyás Balázs, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat elnöke nemrég, a Space Summit 2026 címmel, hagyományteremtő szándékkal megrendezett űrkutatási konferencián. A Kutatási Hálózatban nyolc kutatóintézet több mint százhúsz kutatója dolgozik évtizedek óta, és végez nemzetközileg is elismert tudományos tevékenységet az űrkutatás terén. Gulyás Balázs azt is elmondta, hogy az űrkutatási program végrehajtásakor a szétaprózott, de hatalmas tudáskincset egyetlen ütőképes stratégiává kívánják formálni, támaszkodva a HUNOR program eddigi eredményeire és együttműködve a program munkatársaival.
Ennek kapcsán Szabó Róbert, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont igazgatója a Hírklikknek összefoglalta, hogyan látja Magyarország szerepét, lehetőségeit a nemzetközi űrkutatásban. Mint kifejtette, az űrkutatás a 21. században nem luxus, hanem elengedhetetlen, magas hozzáadott értékű befektetés, amely nélkül aligha működnének a modern társadalom olyan alapvető funkciói, mint például a navigáció, a távközlés vagy a különféle szolgáltatások. Megfogalmazása szerint az űriparra fordított minden egyes euró 6-7-szeresen megtérül, és hazánk számára is stratégiai kérdés, hogy ne kívülről szemléljük, hanem aktív szereplői legyünk ennek a szektornak.
Mint mondta, egy kisebb ország nem tud egyszerre minden területre belépni, nem volna reális cél hordozórakétát fejleszteni, embereket küldeni a Marsra vagy a Holdra, illetve minden jelentős nemzetközi misszióban vezető szerepet vállalni. A magyar űrtevékenység léptékét illetően bizonyos szerénységre int, a hangsúlyt olyan kitörési pontokra kell koncentrálni, ahol már ma is rendelkezünk jártassággal, és ahol akár európai szinten is kiemelkedő teljesítményre lehetünk képesek. Ilyennek tartja például a kozmikus sugárzás mérését szolgáló magyar dozimétereket, amelyek évtizedek óta jelen vannak az „emberes űrrepülésekben” és a nemzetközi űrállomáson is használják.
Szabó Róbert szerint az utóbbi évekig nem jutott kellő figyelem, forrás és intézményi támogatás az űrkutatásra ahhoz képest, amit egy Magyarország méretű ország indokoltnak tekintene, ha komolyan gondolja e terület fejlesztését. Úgy vélte, a kapacitások növeléséhez még bőven van tér, nem értük el azt a szintet, ahol csak nagyságrendileg több pénzből lehetne látványos eredményt elérni. A cél szerinte az, hogy a már meglévő tudásra és ipari szereplőkre építve összefogottabb, koncentráltabb, szervezettebb legyen a magyar részvétel. A jelenlegi helyzetben a HUN-REN - a Magyar Kutatási Hálózat - és az egyetemek koordinációjával ütőképessé tehető a rendelkezésünkre álló tudáskincs.
Magyarország 2015 óta tagja az Európai Űrügynökségnek (ESA), amelynek a jövőben még fontosabb szerepet szán a kormány. Az ügynökség a tagországok befizetéseiből működik, ennek a mértéke egyrészt kötelező, másrészt bizonyos opcionális programokat finanszíroznak belőle. Az ügynökség arra törekszik, hogy a megbízások a befizetések arányában térjenek vissza az egyes országok gazdaságába. Úgy fogalmazott, a magyar hozzájárulás nem „feneketlen zsákba” kerül, a hazai űripari cégek megbízások formájában egyre hatékonyabban tudják visszapályázni a befizetett forrásokat.
Az európai űrprogram kapcsán a Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet vezetője a fentieket példákkal is illusztrálta. Sokrétű, nagyrészt gazdasági hasznosítást szolgáló portfóliót vázolt fel, amelynek részét képezik bizonyos földmegfigyelések, saját navigációs műholdrendszer kiépítése, mezőgazdasági és katasztrófaelhárítási alkalmazások, valamint különféle tudományos missziók. A tisztán tudományos kutatások közül megemlítette, hogy például a Föld légkörét vagy a Naprendszer egyes objektumait vizsgáló űrtávcsövek szinte teljes európai programjában bizonyos részfeladatok kidolgozását magyar kutatókra, űrcégek kivitelezésére bízzák. Hozzátette: Európának jelenleg is van önálló űrhajósprogramja, a HUNOR jelen van a nemzetközi űrállomáson, még ha ez a nyilvánosság számára kevésbé látványos is, mint az önálló amerikai, orosz vagy kínai programok.
A hazai ipari részvétel szerkezete kapcsán Szabó Róbert kiemelte, hogy Magyarország egyelőre elsősorban a kisebb műholdak, az úgynevezett nanoszatellitek, a 10 × 10 × 10 centis, legfeljebb másfél kilós miniműholdak fejlesztésében és összeszerelésében, illetve speciális részegységek és földi kiszolgáló infrastruktúrák gyártásában játszik szerepet. Megemlítette a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és más egyetemek eredményeit a kis műholdak tervezése, gyártása terén, amelyek szerinte nem lebecsülendő tudást- és szakértelmet testesítenek meg. A nagyobb, „komplett” műholdas programokhoz szükséges elektromágneses tesztek, vákuumkamrák jelenleg is többnyire más európai országokban találhatók, és egy-egy űreszköz tesztelését jellemzően több nemzet megosztva végzi. Egy példán keresztül érzékeltette, hogy az űriparban olyan, kevésbé látványos, de nagyon magas technológiai szintű feladatokra is van igény, mint a műholdak szállítására alkalmas, „tisztaszoba-jellegű” konténerek és kapcsolódó berendezések gyártása. Ezek ugyan nem jutnak fel az űrbe, de az alkalmazott szabványok és követelmények megegyeznek az űreszközökével, így ezek fejlesztése is a csúcstechnológiai szektor részének tekinthető. Magyarországon is vannak olyan üzemek, amelyekben ilyen konténerek készülnek, mint mondta, ezek a mi űreszközeink.
Megkérdeztük az igazgatót, mit gondol az egyre szaporodó űrszemétről, és a Föld körüli műhold-pályák túlnépesedéséről? Ez Szabó Róbert szerint is komoly probléma, noha a Föld körüli tér óriási, az objektumok nagy száma és a kiemelkedően nagy relatív sebességek miatt már egy apró csavar vagy borsószemnyi alkatrész elszabadulása is súlyos károkat okozhat egy-egy másik űreszközben. Úgy látja, hogy az űrszemét-probléma kezeléséhez elengedhetetlen az űreszközök irányíthatóságának fenntartása, a pályák folyamatos nyomon követése, valamint új technológiák kifejlesztése az inaktív vagy sérült eszközök megközelítésére, stabil követésére és végső soron megsemmisítésére. Ennek kapcsán felidézte, hogy Magyarországon és a nemzetközi együttműködésekben is folynak olyan kutatások, amelyek célja például a kontrollálatlanul forgó műholdak mozgásának pontos feltérképezése, speciális reflektív jelölésekkel való ellátása. Ezek az eljárások nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy később biztonságosan lehessen megközelíteni és befogni egy adott, elszabadult, meghibásodott objektumot. Az ilyen fejlesztések még viszonylag korai fázisban vannak, de jelzik, hogy a magyar szereplők nemcsak passzívan követik, hanem formálni is próbálják a nemzetközi trendeket az űrkörnyezet biztonságának fenntarthatósága terén.
A jelenlegi feszült nemzetközi helyzet kapcsán nem lehetett megkerülni azt a kérdést: mennyire független az űrkutatás az államközi konfliktusoktól? Szabó Róbert elismerte, bizonyos európai–orosz, illetve európai–kínai együttműködések befagytak vagy leálltak, miközben az orosz-amerikai nemzetközi űrállomás továbbra is a békés kooperáció ritka, de fontos példája maradt. Ugyanakkor aggodalommal beszélt az űrbeli fegyverrendszerek – különösen az ellenségesnek tekintett műholdak megsemmisítésére alkalmas képességek – egyre intenzívebb fejlesztéséről, amelyet jelenleg gyakorlatilag ellenőrzés és nemzetközi korlátozások nélkül folytatnak a nagyhatalmak.
