Majtényi László: a pedofil történetet a Fidesz építette föl, és az dőlt rá Novák Katalinra

HírKlikk 2024. február 11. 07:50 2024. feb. 11. 07:50

A köztársaságokban az államfő annak a jogintézménynek az utódja, amely a királyságok idejében született, azaz a király bárkinek, bármikor, bármilyen büntetést elengedhet, ez ma is érvényes a királyságokban, de ez eredetileg egy feudális jog, ami a monarchiákban jellemző, ezért van az, hogy nem kell indokolni a döntést – foglalta össze a KlikkTV Mélyvíz című műsorában a kegyelmezés történelmi hagyományait Majtényi László jogász, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke a botrány kapcsán. Hozzátette, az ellenzék hiába követeli, hogy indokolja meg a döntést.

Majtényi László beszélt a magyar szabályozásról, amely miniszteri előterjesztésre történik, és éppen azért, mert a köztársasági elnök jogi felelősséggel nem tartozik, ezért a miniszter ellenjegyzi a kegyelmi döntést. „Ezzel a kormány magára veszi a jogi felelősséget, a politikai felelősség azonban mindkettőjükre vonatkozik. Normális esetben, ha a miniszter úgy gondolja, hogy rossz döntést hozott a köztársasági elnök, akkor lemond.”

Tömegek nem is tudják, hogy mi történt Novák Katalin körül, mert abban a buborékban élnek, amelyben a KESMA-média adja a híreket vagy a közszolgálatinak csúfolt tévé és rádió, ők legfeljebb annyit tudnak, hogy van valami gonosz híresztelés – tette hozzá a jogász. A kegyelmi döntések jogilag nagyon előkészítettek, nem úgy történik, hogy Novák Katalin elé tesznek egy papírt és nem olvassa el mielőtt aláírná – fogalmazott Majtényi László. „Az nem történhetett meg, hogy csak véletlenül aláírta és az igazságügyi miniszter sem működhet így. Ezt visszavonni nem lehet, de politikai következménye van. A köztársasági elnök kénytelen volt megszólalni, de először csak egy hárító nyilatkozatot tett, amiben demonstrálta, hogy a pedofilok számára nincs mentség.” (A Mélyvíz interjúit napokkal azelőtt rögzítették, hogy az államfő, valamint a volt igazságügyi miniszter bejelentette lemondását.)

A politikai felelősséget viselni kell

Majtényi László kifejtette, az sem tetszik neki, hogy a köztársasági elnöknek ezentúl indokolnia kelljen döntését, de az sem célravezető, hogy a pápánál feljelentik. Kitért arra, hogy a kormányzati oldal megszólalásai a baloldal hibáztatásától addig az elméletig terjednek, amely szerint, egy rendőri, ügyészi, bírósági maffia komplett összeesküvése hozta ezt a botrányt, Polt, Rogán, Varga Zs. és még ki tudja ki fogott össze a köztársasági elnök befeketítésére. Ezek képtelenebbnél képtelenebb történetek. Megemlítette azt is, hogy Csintalan Sándor megverése és a Budaházynak adott kegyelem összekapcsolása is ilyen, ugyanakkor Varga Judit elvált férje egy teljesen értelmes bejegyzést tett, amely szerint nagyon nagy hiba történt, és valahogy jóvá kellene tenni. „Mindenfelé próbálkoznak, hogy melyik az a történet, amelyet a magyar társadalom be tud venni. Borkai jachtozó ügyének válságkezelése sem működött, mégis megnyerte Győrben a választást, tehát itt semmi sem biztos.”

Itt van egy furcsa csapda, méghozzá az, hogy ezt a pedofil történetet a Fidesz építette föl olyannyira, hogy összemosta a pedofíliával a szexuális kisebbségek életét és jogaikat a létezésre – hívta fel a figyelmet Majtényi László. „Ez egy sok tekintetben torz építmény, mert a pedofília és a homoszexualitás között nincs összefüggés. Ez az építmény dőlt rá a köztársasági elnökre, de az építmény maga hamis. Ennek nem a köztársasági elnökre kellene, hogy rádőljön, hanem a Fideszre, miközben a pedofília a legvisszataszítóbb jelensége az emberi életnek.”

Ugyanez a hamis retorika jellemzi a Fideszt roma-ügyben

A Fidesz ezekben az ügyekben állandóan méri, hogy a saját szavazóinak mi teszik és mi nem, és miután Magyarországon van egy történelmileg nagyon mélyen beágyazott romaellenesség, ezt a Fidesz propagandája kihasználja – mondta Majtényi László, aki nemrég publikált a témában cikket.
Hozzátette, amikor az Európai Bíróság a roma gyerekek szegregációja miatt előírja azt, hogy a roma családok kárpótlásban részesüljenek, akkor személy szerint Orbán Viktor is olyan megjegyzést tesz, hogy amíg a becsületes többség keccsöl, addig munka nélkül kapnak a romák nagy pénzeket. „Ez nyilván ki van számítva, hogy a társadalom nagy többségének ez tetszik. Ugyanez a miniszterelnök még durvább hangon beszél a menekültekről, akik nyilvánvalóan együttérzést kell, hogy kiváltsanak, de így beszél most a szlávokról, lekicsinylően, és nem olyan régen visszataszító módon beszélt arról, hogy mi elutasítjuk a fajkeveredést.”

Az európai országok alkotmányaiban az állampolgári egyenlőség egy alapvető tétel 

Igazi roma önkormányzat nélkül nem lehet roma emancipáció, roma emancipáció nélkül én a magam részéről szabad, demokratikus és szolidáris Magyarországot nem tudok elképzelni, hiszen társadalmilag is egy nagy populáció – fogalmazott Majtényi László. „Ha a lapp parlament tud működni Skandináviában, akkor senki ne mondja azt, hogy Magyarországon nem lehetne valódi roma önkormányzatot létrehozni úgy, hogy legyen egy kis parlamentje és egy számvevőszéke, amely minden egyes kifizetést ellenőriz.”

A KlikkTV műsorát itt nézhetik meg.