Makranczi Zalán: óriási változásra van szükség a színházi és filmes világban
Makranczi Zalán volt a Klikk TV Bóta Café című műsorának vendége, ahol szokatlanul személyes és filozofikus hangvételű beszélgetésben mesélt pályájáról, belső útkereséséről és a magyar színházi világ problémáiról. A színész jelenleg egy átmeneti időszakot él meg: korábban futó darabjai közül több is lekerült a műsorról, így hirtelen több ideje maradt önvizsgálatra és családjára.
Makranczi szerint az elmúlt időszak leginkább „magán végzett munka” volt: folyamatosan próbálja megérteni önmagát és a világ változó viszonyait. Ebben fontos szerepet játszik az a belső „iránytű”, amelyet – Szókratész nyomán – saját, prózai megfogalmazásában „belső jelzőrendszerként” ír le. Példákkal is érzékeltette, hogyan jut el egy-egy probléma valódi gyökeréhez, akár a hétköznapi családi helyzetek, például a gyereknevelés során.
A szakmai életében bekövetkezett visszaesést nem tragédiaként, inkább jelként értelmezi. Úgy véli, az ilyen periódusok lehetőséget adnak arra, hogy az ember újragondolja feladatait: több idő jusson a családra, vagy akár a szakszervezeti munkára. Makranczi ugyanis aktív szerepet vállal a színházi és szinkronos érdekképviseletben is, ahol komoly strukturális problémákat lát. Szerinte a magyar színházi rendszerben a munkavállalók – így a színészek – kiszolgáltatott helyzetben vannak, miközben a döntések jelentős része a munkáltatók kezében összpontosul.
Kritikusan beszélt a túlképzésről és a pályakezdők helyzetéről is: a túl sok kibocsátott színész lenyomja a béreket, és állandó fenyegetettséget teremt. A finanszírozási rendszerrel kapcsolatban úgy látja, aránytalanul oszlik el a pénz, miközben a háttérdolgozók alulfizetettek, és egyre nehezebb szakembereket találni. A szakszervezetek szerepét kulcsfontosságúnak tartja, de elismeri, hogy hatékonyságukat gyakran korlátozza a politikai és intézményi környezet.
A beszélgetés személyesebb részeiben Makranczi a felnőtté válásról is beszélt, amely számára elsősorban a saját jogok felismerését jelenti. Felidézett egy fiatalkori, bántalmazó próbafolyamatot is, amelyből később tanulta meg meghúzni a határokat. Úgy látja, az utóbbi években csökkent az ilyen típusú visszaélések száma, de a hatalmi viszonyok továbbra is torzíthatják a szakmai közeget.
Művészi hitvallásában egyre inkább a mélyebb, filozofikus tartalmak felé fordul. Különösen a klasszikus művek foglalkoztatják, és sajnálja, hogy ezek háttérbe szorulnak a mai színházi repertoárban. Saját bevallása szerint csak akkor érzi igazán értelmesnek a munkáját, ha az szellemileg is kihívást jelent, különben „elvesztegetett napnak” éli meg.
A színész jelenleg új inspirációkat keres: filozófiai és spirituális kérdések, például Rudolf Steiner tanai vagy Az ember tragédiája értelmezése foglalkoztatják. Úgy érzi, ezek segítenek tágabb perspektívába helyezni az egyéni és társadalmi problémákat. Saját bevallása szerint nincs teljesen egyensúlyban, de már kilábalóban van egy nehezebb lelki időszakból, amelyben az önismereti munka és az új kapaszkodók – például a mozgás vagy a tanulás – fontos szerepet játszanak.
