Már a Holdról is látszik, hogy oktatásügyben egyre jobban lemaradunk a világtól 

Az innovációból a november 2-i parlamenti oktatási vitanapra mindössze arra futotta, hogy a vendégeket a páholyok helyett csupán a karzatra engedték be. A házszabály értelmében így épp a 20-30 tagú csoportokra osztott meghívottak nem hallgathatták az elejétől a végéig az ott elhangzottakat, hiszen csoportonként mindössze csak fél órát tartózkodhattak az ülésteremben. 

A meghívott vendégek egyike, Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke a Népszavának azt mondta, „Nem is nevezném vitának, ami a Parlamentben zajlott, a kormánypárti és az ellenzéki képviselők elbeszéltek egymás mellett. Az is beszédes, hogy a közoktatásért felelős miniszter, Pintér Sándor bent sem volt az ülésteremben. Talán annyi értelme volt az ülésnek, hogy ismét napirendre kerülhettek az oktatás problémái”.

A híradásokból pedig kiderült, hogy a vitanapon az előzetes várakozásnak megfelelően, az ellenzéki képviselők a kormányoldalt bírálták, míg a fideszes és KDNP-s képviselők a múlt – a 2010 előtti kormány – hibáit rótták fel. A kérdés az, van-e egyáltalán értelme egy ilyen parlamenti vitanapnak, előbbre viszi-e az oktatás ügyét.

Bojár Gábort, Graphisoft és az Aquincum Institute of Technology (AIT-Budapest) nevű felsőoktatási vállalkozás alapítóját New York-ban értük utol. Így ő természetesen nem követte nyomon a parlamenti vitát, de véleménye szerint az oktatás napirenden tartására egy ilyen esemény is mindenképpen jó. Ennek ellenére, nem optimista, szerinte a kormány hatalomtechnikai okokból szándékosan zülleszti le az oktatást. A felmérésekből ugyanis egyértelműen látszott, hogy a Fidesz támogatottsága az alacsony végzettségűek között a legmagasabb, és a diplomások között a legalacsonyabb. Ebből következik, hogy a támogatottság növeléséhez a képzettséget le kell rontani. 

Pedig oktatásügyben egyre jobban lemaradunk a világtól, erről nagyon sok felmérés és kimutatás, összehasonlítás készült, amik napról-napra növekvő, folyamatos romlást mutatnak.

A teendők közül a legfontosabb nyilván a pedagóguspálya vonzerejének újbóli megteremtése lenne. Ehhez nem is elég az a béremelés, amennyit a pedagógusok követelnek, mert az a pályán maradtak napi megélhetését talán tudná biztosítani, de a pálya vonzerejének visszaállítását egyáltalán nem. Ahhoz, hogy a pedagóguspálya újra vonzó legyen (ahogyan ez még Klebelsberg Kunó idejében volt), a diplomás átlagbérnél magasabb bér kellene a pedagógusoknak. Bojár Gábor azt mondja, ő nem oktatási szakember, de az biztos, hogy az oktatási tananyag sem jó. Az ellenzék környékén nagyon jó szakemberek vannak, az ellenzéknek a tananyag modernizálásával kapcsolatban voltak jó tervei is. Például arról, hogy szövegek és adatok biflázása helyett inkább kompetencia alapúnak kellene lenniük az oktatási anyagoknak. Szerinte nagyon sok, lelkes ember dolgozik ezen.

Bojár Gábor elismerte, ő csak ahhoz tud hozzászólni, hogy a gazdaság szempontjából milyen kiemelten fontos lenne a közoktatás. Véleménye szerint a vállalkozásokat nem pénzzel kéne támogatni, hanem sokkal magasabb szintű oktatással, azzal, hogyha magasabb képzettségű munkaerőhöz juthatnának. Ez sokkal, de sokkal többet jelentene a vállalkozásoknak, mint az odadobott ingyen pénzek. Úgy véli, az oktatásban nyilvánvalóan két olyan terület van, aminek ma kiemelt fontosságot kéne adni, a digitális ismereteknek, és a nyelvtudásnak. 

Trencsényi László, a Magyar Pedagógiai Társaság elnöke azt nem tudja, hogy az oktatás helyzetén javít-e egy ilyen parlamenti vitanap, de a laikus, és a pedagógustársadalom tisztánlátását mindenképp segíti. Hiszen egy ilyen parlamenti vitanapnak mégis csak van valami nyilvánossága, beleilleszkedik a szülők, pedagógusok és diákok megmozdulásainak körébe és sorozatába.  Ebben a láncban „ékkő” egy ilyen esemény. 

Sokat beszélünk mostanában arról is, hogy a társadalom kóstolgatja az ellenzéki pártok gondolkodásmódját és erejét. Ez az esemény pedig megszólalási, pozicionálási lehetőség az ellenzéki pártok oktatáspolitikusainak is, hogy megfogalmazzák a kritikáikat. Mi mérlegelhetünk, hogy ezek a kritikák milyen mértékben konvergálnak, mennyire adnak lehetőséget egy egységes oktatáspolitikai jövőkép kialakítására. Amikor meg „égeti magát” a kormány, akkor lehetőséget ad arra, hogy az emberek meggyőződhessenek az álságosságaikról és hazugságaikról – fűzte hozzá Trencsényi. A nemzeti és a keresztény dumával szemben – folytatta – ott áll a nemzet szürke eminenciásának büszke, gőgös mondása, hogy „az olcsó munkaerőre van szükség”, és nem kiművelt emberfőkre. Vagy a másik kormánypártiénak, aki ráadásul miniszter is: hogy az egyetemi bejutásnál a nyelvvizsgát már nem kérjük számon, miközben arról nem is tud, hogy a nyugat-európai országokban az ipari tanulók angol nyelvtudása jobb, mint nálunk az egyetemet végzetteké. Ezt oktatásszociológusok mutatták ki. Vagyis ott azért nem kell adminisztratív eszközökkel ösztönözni – elsősorban – az angol nyelvtudást, mert adva van. Vagyis a kormánypártiak büszkén, harcosan mondják a marhaságaikat, ami mégiscsak égés. 

Trencsényi László szerint Magyarország egyetlen kérdésben – így az oktatásban – sem engedheti meg magának azt a fajta egymás mellett elbeszélést, aminek a vitanapon is tanúi lehettünk. A kormánypárt jelen pillanatban lehetett volna gesztusgyakorló, és mondhatta volna, hogy keressünk három közös pontot, amiben egyetértünk. Csakhogy nem így viselkedik, mert hatalmi kérdést csinál az oktatásügyből is, és ebből vezet le mindent, emiatt nem hallgat meg senkit. Izgalmas kérdés, hogy november 7-én az államtitkár és a pedagógusszakszervezetek tárgyalásából mi fog kisülni, érdemi párbeszéd lesz-e, vagy a süketeké. 

A magyar oktatás lemaradását a világtól szemlélteti, ha azt mondja a gazdaságpolitikus, hogy Magyarország hatékonyságát az olcsó munkaerővel lehet fenntartani, akkor az azt jelenti, hogy még a Holdról is látszik, mekkora lemaradásban vagyunk. Merthogy az olcsó munkaerő a szakképzetlen munkaerő. Eközben Ázsiától Kanadáig – most a szerencsétlen Afrikáról ne beszéljünk, mert az a gyarmatosításnak még gyulladásos pontja –, mindenütt a felsőfokú képzettség, vagy az életen át tartó tanulásnak a szervezett és támogatott intézménye válik tipikussá. Ehhez képest nálunk a felnőttoktatásban való részvétel, tehát az életen át tartó tanulás arányai is inkább visszaestek, szemben minden európai normával. Tehát nincs olyan mutató, amelyikben lépést tudunk tartani. 

Trencsényi László szerint az oktatásban a legfontosabb az innováció beengedése és támogatása lenne. Erre jó a brüsszeli pénz, mert a bérkifizetés az a költségvetés dolga, az a mi adónkból megy. De az innovációt úgy kell támogatni, hogy ne az előbb említett „okostojások” találják ki, hogy milyen innováció kell, hanem minden iskolára bízzák rá, nekik milyen területen van szükségük erre. A szakember utalt a ’93-as törvényre, amely ezt majdnem nemzeti konszenzussal elképzelte, és effajta innovációra kellene napjainkban is pénzt adni. Egy időben volt is ilyen mozgalom: „önfejlesztő iskolák”, az bizony európai pénzzel erősen megtámogatható lenne, és abban „kiegyenesednének” a pedagógusok. Még áldozathozatalra is hajlandóak lennének, ha megéreznék a hatékonyság és a szabadság ízét. Mert azért az elkeseredésben az is benne van, hogy az órákon „fát kell vágniuk”, és nem tanítaniuk kell. Ebből van elegük a diákoknak is.