Már nem gyanúsított a Puzsért megütő kormánypárti újságíró

HírKlikk 2024. augusztus 2. 19:10 2024. aug. 2. 19:10

Azonnali hatállyal megszüntette a rendőrség a Pesti Srácok munkatársa, Ábrahám Róbert gyanúsítását, amiért pofon vágta Puzsér Róbertet.

Blikk birtokába jutott határozat szerint helyt adtak Ábrahám panaszának, elismerték, hogy érdemi nyomozás nélkül gyanúsították meg súlyos testi sértés kísérletével.

„A kihallgatásom során panasszal éltem a gyanúsítás ellen, arra hivatkozva, hogy az eljáró nyomozók még be sem bizonyították, hogy ököllel ütöttem volna tenyér helyett. Ezt pedig a Puzsér Róbert által készíttetett szakértői látlelet sem támasztotta alá. A nyomozók jócskán előreszaladva próbáltak engem a lehető legsúlyosabb gyanúsítás alá vonni" – mondta a lapnak Ábrahám.

Ez persze nem azt jelenti, hogy Ábrahám Róbert nem lesz felelősségre vonva, csupán annyit, hogy az ügyben eljáró nyomozók hibáztak, és így gyanúsították meg a lehető legsúlyosabb bűncselekmény elkövetésével – írta a Blikk.

Mint arról mi is beszámoltunk, a két férfi régóta zajló vitája két hete fajult tettlegességig, amikor Puzsér interneten űzött gúnyolódásáért az utcán vett elégtételt a Pesti Srácok munkatársa.

A tettlegesség tényét maga Ábrahám sem tagadja, sőt, maga sétált be a XIII. kerületi rendőrkapitányságra, hogy beismerő vallomást tegyen. Hiába tett azonban vallomást, Puzsér Róbert feljelentését követően a IX. kerület nyomozói éjfél után nem sokkal a lakásán őrizetbe vették, fogdába zárták, rabosították és újra kihallgatták.

Forrás: Blikk


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom