Másodszor is megindította a képviselőház az alkotmányos vádeljárást Donald Trump ellen

HírKlikk 2021. január 14. 09:43 2021. jan. 14. 09:43

232 igen és 197 nem vokssal megszavazta az amerikai képviselőház, hogy megindítják az alkotmányos vádeljárást Donald Trump leköszönő amerikai elnök ellen. Legalább tíz republikánus is az impeachment megindítására szavazott. Donald Trump az első amerikai elnök, aki ellen kétszer is megindították ezt az eljárást.

A szavazást megelőző vitában a demokraták azzal érveltek, Trump azzal, hogy valótlanul állította, a választást csalás miatt veszítette el, és harcra buzdította a híveit, közvetlenül idézte elő a Capitolium megtámadását január hatodikán.

A republikánusok három pártra oszlottak: Trump megmaradt maroknyi híve határozottan kiállt az elnök mellett. Több republikánus képviselő úgy nyilatkozott, hogy ugyan megalapozottnak látják a Trump elleni vádakat, de az impeachment lefolytatása csak rontana az ország megosztottságán és további feszültséget szítana. Mások ugyan elítélték Trumpot, de a vádak megszövegezését pontatlannak vagy túlzónak találták. Tíz republikánus képviselő ugyanakkor megszavazta az eljárás megindítását – írja az Euronews.

Az ügy a Szenátus elé kerül, amely csak január 19-én ül össze, vagyis egy nappal azelőtt, hogy Trump mandátuma megszűnne. A szenátus republikánusainak vezetője, Mitch McConnel megtagadta a demokraták kérését, hogy hamarabb üljön össze a szenátus – azzal, hogy ehhez egyhangú döntésre lenne szükség, és valamennyi republikánus szenátor szavazatát semmiképpen nem tudná garantálni. Maga McConnell azt mondta, még nem döntött arról, hogy ő a maga szavazatával támogatja-e, vagy nem az impeachmentet.

Forrás: Euronews