Matteo Salvini: Orbán Viktor részvétele Pontidában bizonyítja, hogy a nemzetközi patrióta mozgalom testet öltött

HírKlikk 2024. október 6. 06:00 2024. okt. 6. 06:00

Orbán Viktor jelenléte a Liga Párt találkozóján, a magyar, osztrák, spanyol, portugál, cseh és amerikai patrióták részvétele bizonyítja, hogy a nemzetközi patrióta mozgalom testet öltött – nyilatkozta az MTI-nek Matteo Salvini a lombardiai Pontidában a Liga Párt kétnapos találkozójának nyitóeseményén szombaton.

Matteo Salvini köszönetet mondott Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek, hogy vasárnap részt vesz a Liga nagygyűlésén. Hangsúlyozta, hogy a mostani tanácskozás a párt harmincadik találkozója.

„Most először lesz velünk Magyarország, Bécs, Madrid, Prága, Lisszabon küldöttsége, és üzenet érkezik Brazíliából és Párizsból is” – tette hozzá.. Megjegyezte, a magyar miniszterelnök jelenléte bizonyítja, hogy „erősödünk, és az, ami álomnak tűnt csupán, vagyis a nemzetközi patrióta mozgalom létrehozása, testet öltött”.

Matteo Salvini hozzátette, azért szólította szövetségeseit Pontidába, mert az ügyészség hat év börtönt kért rá egy migránsokat szállító civil hajó feltartóztatásáért, amit 2019-ben belügyminiszterként rendelt el.

„Ez nem játék, én a börtönt kockáztatom csak azért, mert a kötelességemet teljesítettem a határok védelmével. Közös küldetés ez Európában éppúgy, mint Amerikában és a világ számos más részén: az illegális bevándorlás és az emberkereskedelem elleni fellépés kötelesség” – nyilatkozta.

Megjegyezte, ha elítélnek egy politikust, aki megállította az illegális bevándorlást, az nemcsak Olaszországban, hanem Európában is problémát jelent majd: „másnaptól muszáj lesz megnyitni a kapukat a migránsok előtt".

Matteo Salvini a migráció mellett a legfontosabb kihívásnak a béke fenntartását nevezte. Úgy vélte, ha nem sikerül megállítani a közel-keleti konfliktust és az ukrajnai háborút, fennáll a világháború veszélye.

A Liga Párt 1990 óta a lombardiai Pontida mezején tartja nagygyűlését, a pártot 2014 óta Matteo Salvini vezeti. Szombaton a Patrióták Európáért pártjai ifjúsági tagozatainak képviselői szólaltak fel. Vasárnap többek között Geert Wilders a holland Szabadságpárt (PVV) elnöke lesz jelen, Marlene Svazek az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) alelnöke, Jose Antonio Fuster a spanyol Vox szóvivője, Andre Ventura a portugál Chega vezetője.

Az ifjúsági tagozatok felszólalásait Hidas Dóra, a Fidelitas külügyi kabinetvezetője indította.

Történelmi időket élünk, és mi, fiatalok, nem dőlhetünk hátra, a Patrióták Európáért ifjúsági szervezeteinek egyesíteni kell erejüket, azonos vélemények mentén egy magasabb szervezettségi szintet kell elérnünk – fogalmazott.

Hidas Dóra hangsúlyozta, a liberálisok mindent megtesznek azért, hogy a nemzeti kultúrákat eltöröljék, és illegális migránsok kerülhessenek Európa területére.

„Matteo Salvinit börtönnel fenyegetik, Magyarországot pedig súlyos pénzbírsággal, mert megvédi nemcsak a magyar, hanem az európai határokat is" – jelentette ki Hidas Dóra.

Az amerikai Republikánusok küldötte, Lucca Ruggeri beszéde közben a fiatalok tömege Donald Trump nevét skandálta. „Identitás, szuverenitás, szabadság!" – kiáltották a Liga fiataljai.

Pontida mezején már áll az óriásszínpad „Nem bűncselekmény a határok védelme" felirattal, ahol Orbán Viktor és Matteo Salvini beszéde zárja majd az eseményt.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom