Megalakult a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet
Megalakult a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet, amelynek vezetésével Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke Horváth József nyugállományú vezérőrnagyot, biztonságpolitikai szakértőt bízta meg.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: „a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet azzal a céllal jött létre, hogy a jövőben tudományos elemzésekkel, hazai és nemzetközi kutatásokkal támogassa a hivatal munkáját, annak érdekében, hogy a hivatal beazonosítsa és feltérképezze a Magyarország önazonosságát veszélyeztető cselekedeteket, befolyásolási kísérleteket".
Hangsúlyozták, „a Szuverenitásvédelmi Hivatal azért dolgozik, hogy Magyarország megőrizze önállóságát, a külföldi befolyásszerzési kísérleteknek ellenálljon, továbbá beazonosítsa azokat, akiknek az a céljuk, hogy eltérítsék a közbeszédet, és a nyilvánosságot arra használják, hogy a saját érdekeiket érvényesítsék a magyar érdekkel szemben".
Mint írták, Horváth József szakmai pályafutása során több fontos tisztséget is betöltött nemzetbiztonsági területen. 1998-2002 között a Nemzetbiztonsági Hivatalnál volt műveleti főigazgató-helyettes, 2010-től pedig két éven át a Katonai Biztonsági Hivatal, majd 2012-2013 között a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgató-helyettese volt. 1999-ben dandártábornokká nevezték ki, majd 2012-ben vezérőrnaggyá léptették elő.