Megemlékezéssel kezdődött a parlament ülése, majd Magyar Péter értékelte a kormány első ötven napját
Megemlékezéssel indult hétfőn az Országgyűlés rendkívüli ülése. Forsthoffer Ágnes házelnök a kommunista diktatúra kuláküldözéseinek áldozataira emlékezett, ezt követően pedig a parlamenti munka színvonaláról és a képviselők felelősségéről beszélt. A napirend előtti felszólalások során Magyar Péter miniszterelnök a Tisza-kormány első ötven napját értékelte, amelyre az ellenzéki frakciók is reagáltak.
A házelnök felidézte, hogy az Országgyűlés 2012-ben döntött arról: minden év június 29-én, Péter-Pál napján emlékeznek meg a kommunista rendszer által kuláknak bélyegzett és üldözött gazdákról. Mint fogalmazott, a Rákosi-korszakban emberek százezreit érték súlyos jogsérelmek pusztán származásuk, vagyoni helyzetük vagy életformájuk miatt.
Forsthoffer Ágnes emlékeztetett arra, hogy az 1950-es évek elején mintegy 400 ezer ember ellen indult különféle eljárás. A büntetések a pénzbírságtól a teljes vagyonelkobzáson át egészen a legsúlyosabb ítéletekig terjedtek. Szerinte a hagyományos paraszti társadalom felszámolása olyan történelmi sebet ejtett a magyar vidéken, amelynek következményei még évtizedekkel később is érezhetők voltak. Hangsúlyozta, hogy az áldozatokra való emlékezés nemcsak kegyeleti kötelesség, hanem figyelmeztetés is arra, hogy a politikai megbélyegzés és üldözés nem ismétlődhet meg.

A házelnök ezt követően a parlament működését érintő kérdésekről is beszélt. Bejelentette, kezdeményezi azoknak a folyamatban lévő pereknek a békés lezárását, amelyekben korábbi országgyűlési képviselők vitatják az előző házelnök által kiszabott, szerinte túlzott mértékű pénzbírságokat.
Forsthoffer Ágnes bírálta azt is, hogy egyes képviselők a közösségi médiában egymás lejáratására használják nyilvános felületeiket. Úgy fogalmazott: a választók nem azért küldték őket a parlamentbe, hogy személyes konfliktusokat vívjanak, hanem azért, hogy az ország ügyeivel foglalkozzanak. Arra kérte a képviselőket, hogy a parlament tekintélyéhez méltó magatartást ne a szankcióktól való félelem, hanem belső meggyőződés vezérelje.
Beszédében arra is kitért, hogy a parlamenti viták természetes részei a demokráciának, azonban az embertelenségnek és a személyeskedésnek nincs helye a törvényhozásban. Egyúttal együttműködést kért a frakcióktól az időkeretek betartásában, a megfelelő hangnem használatában és a parlamenti szabályok tiszteletben tartásában.
A napirend előtti felszólalások során Magyar Péter miniszterelnök a Tisza-kormány első ötven napját értékelte. Emlékeztetett arra, hogy vasárnap volt ötven napja miniszterelnöki eskütételének, és hét hete alakult meg a kabinet. Szavai szerint ez "1200 óra folyamatos munka" volt, amely alatt a kormány megállás nélkül dolgozott Magyarországért.

A miniszterelnök azt állította, hogy a kabinet folyamatosan olyan információkkal szembesül, amelyek szerinte azt bizonyítják, hogy az előző kormány rendkívül nehéz helyzetben hagyta hátra az országot. Úgy fogalmazott, az előző vezetés szándékosan megtévesztette a magyar embereket az ország valós állapotáról.
A kormányfő felszólalására elsőként Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője reagált. A politikus úgy értékelte, hogy az elmúlt ötven nap eseményei nem a jogállamiság megerősítését, hanem éppen annak gyengülését mutatják. Bírálta a tizenhetedik alaptörvény-módosítás társadalmi egyeztetésére biztosított rövid határidőt, és kifogásolta azt a javaslatot is, amely korlátozná az országgyűlési képviselők mandátumának hosszát. Szerinte az ilyen változtatások példátlanok Európában, és sértik a népképviselet elvét.
A parlamenti vita a további frakciók felszólalásaival folytatódott.