Meghalt Szeremley Huba

HírKlikk 2021. május 17. 05:47 2021. máj. 17. 05:47

81 éves korában meghalt Szeremley Huba, az ország egyik legsikeresebb borásza - írja a Mandiner cikke nyomán a Telex. Szeremley egykoron milliárdos vagyonának köszönhetően, az egyik leggazdagabb magyar volt, azonban az elmúlt években meg kellett válnia a vagyona egy részétől, és belekeveredett egy komoly rendőrségi ügybe is.

Szeremley a '60-as évektől menő vállalkozó volt, voltak érdekeltségei és bizniszei Afrikában és a Közel-Keleten is, vagyonát 20-22 milliárd forint körülire saccolták, amivel a leggazdagabbak közé tartozott. Bár saját bevallása szerint sosem volt nagyobb vagyona 3,5 milliárd forintnál. Egy 2015-ös cikk szerint Szeremley teljesen elszegényedett és leépült az elmúlt években, egyik volt felesége a váláskor egy kastélyt vett el tőle, de eladta helikoptereit is, illetve az általa alapított családi cégből ugyancsak kiszállt.

A Blikk még tavaly talált rá a remeteként élő Szeremleyre Szigligeten, ahol egy kis házban élt. A bulvárlap cikkéből kiderül, hogy tavaly már túl volt a negyedik agyvérzésén, és nem volt túl jó egészségi állapotban. Akkor azt mondta a Blikknek, hogy ártatlan a több mint 200 millió forintos csalás vádjában.