Megkérdeztük az olvasóinkat, mit gondolnak az ellenzéki összefogásról
A Hírklikk 4000 fős szavazásán a megkérdezettek 84 százaléka a közös listára szavazott.
A 2024-es európai parlamenti és az önkormányzati választásra egy napon, június 9-én kerül sor. A Fidesz által nem véletlenül egy napra tett szavazáson Magyarország jövőbeni sorsának alakulása is mérlegre kerül. Az MSZP azt javasolta, közös listán induljanak az ellenzéki pártok, mert így a választási matematika szabályai szerint több mandátumhoz juthat az ellenzék. Azt, hogy az ellenzéki szavazók négyötöde is ezt várja el tőlük, megmutatta a Hírklikken indított szavazás ugyanúgy, ahogy az a video is, amelyben az utca emberét kérdeztük a közös indulás szükségességéről.
A Magyar Szocialista Párt javaslata szerint a június 9-én megrendezendő önkormányzati és európai parlamenti választáson az ellenzéknek közös listán kellene indulnia, mert így több mandátumhoz juthatnának, és a választási matematika világos: még a Fidesz is legyőzhető lenne ezáltal. Csakhogy, annak ellenére, hogy neves közgazdászok, akadémiai doktorok követelik az ellenzéki pártok közös indulását, és az ellenzéki szavazók négyötöde közös indulást vár el a demokratikus ellenzék pártjaitól, egyes pártok vezetői akkor is külön listán akarnak indulni, ha az végül a Fidesz győzelméhez vezet.
Mivel kíváncsiak voltunk arra, hogy olvasóinknak mi a véleménye erről a kérdésről, a Hírklikk is elindított egy szavazást. Olvasóinktól pontosan azt kérdeztük „Ön szerint az ellenzéki pártoknak közös listán kellene indulniuk a júniusi európai parlamenti és önkormányzati választásokon?”
Több mint 4000-en mondtak véleményt róla, és 84 százalékban amellett voksoltak, az ellenzéki pártoknak közös listán kellene indulniuk a június 9-i európai parlamenti, és az önkormányzati választáson is. Mindez azt mutatja, az emberek négyötöde változást szeretne.
Ezt az olvasói véleményt támasztja alá az a video is, amelyben az utca emberét kérdeztük arról, hogy közös listán induljon-e az ellenzék, mert így több mandátumhoz jutna. A megkérdezettek nagy többsége a közös listán való indulást preferálta. Részletek az alábbi videóban: