Megkezdődött Balog Zoltán meghallgatása a Magyar Református Egyház Zsinati Hivatalában
Balog Zoltán református püspök, volt miniszter, már délelőtt megérkezett Magyar Református Egyház Zsinati Hivatalának épületébe, ahová azért rendelték be, hogy magyarázatot adjon a nagy vihart kavart kegyelmi ügyben játszott szerepére.
Érkezésekor Balog Zoltán nem válaszolt az újságíróknak, korábban azt mondta, nyilatkozatot tesz majd közzé a meghallgatás után – írja az Index.
Mint arról korábban mi is beszámoltunk, Balog Zoltán lobbizhatott azért Novák Katalin köztársasági elnöknél, hogy kegyelmet kapjon K. Endre, a bicskei gyermekotthon börtönbüntetésre ítélt volt igazgatóhelyettese. A sajtó szerint Balog régről ismerte K. Endrét, és emiatt fordult Novák Katalinhoz, akinek korábban mentora és főnöke volt. Balog Zoltán egy körlevélben tagadta, hogy szerepe lett volna a kérvény felterjesztésében.
Az is felmerült, hogy Orbán Viktor azt várja Balog Zoltántól, hogy vállalja a felelősséget – ezt az állítást Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke később hírlapi kacsának minősítette.
Az egész országot megrázó botrány hatására lemondott Novák Katalin államfő, majd Varga Judit is bejelentette visszavonulását a közélettől.
Frissítés: olyan információk kezdtek terjedni, hogy Balog Zoltán felajánlotta lemondását, de ezt az esperes-gondnoki értekezleten egy szimpátiaszavazás követte arról, hogy maradjon-e a zsinat lelkészi elnöke. A többség mellette szavazott.
A Magyar Hang református lelkészektől származó információi szerint ugyanakkor ez csupán a jelen állás, estig bármi történhet, amikor is a püspök televíziós nyilatkozatot tesz.