Gyermekeinkre pályázik a Magyar Honvédség

HírKlikk 2020. május 24. 12:00 2020. máj. 24. 12:00

Komoly előkészületek indultak el a két új katonai középiskola megépítésére Hódmezővásárhelyen és Székesfehérváron – írja a Magyar Nemzet.

Elkészültek a statikai vizsgálatok és a megvalósíthatósági tervek a hódmezővásárhelyi honvéd középiskola és kollégium létrehozásához – tudta meg lap.

A Honvédelmi Minisztérium ezzel kapcsolatosan megerősítette, hamarosan elindulhat a tervezési feladatok pályáztatása és lebonyolítása is – az erről szóló a kormányhatározatnak megfelelően –, miután benyújtották a kialakítási feltételekkel és az új intézmény létrehozásával kapcsolatos további intézkedésekről szóló kormány-előterjesztést.

A hódmezővásárhelyi katonai középiskola megépülésével már két ilyen intézménye lehet majd az országnak, de terveznek egy harmadik honvéd kollégiumot is, Székesfehérváron. A székesfehérvári honvéd kollégiumról is megkezdődtek már az egyeztetések a város által javasolt ingatlanokról, amelyeken megépíthetik majd az új középiskolát – idézi a szaktárca tájékoztatását a lap.

Az építkezés helyszínéül választott ingatlan állapotától is függ, hogy melyik tanévtől kezdheti meg működését a kollégium. A Fejér megyei város azért is megfelelő egy ilyen tanintézmény létrehozására, mert igazi katonai központ, itt működik a Magyar Honvédség parancsnoksága.

Amennyiben ezek a beruházások megvalósulnak, már három katonai középiskola lesz Magyarországon: a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium mellett, Hódmezővásárhelyen és Székesfehérváron is lesz ilyen intézmény. Ez azért fontos, mert a rendszerváltás után, szinte az összes katonai középiskolára lakat került, arra hivatkozva, hogy megszűnt a sorkatonaság. Valaha tizenhat ilyen középiskola volt az országban, Az utolsót még a szocialista Juhász Ferenc minisztersége idején szüntették meg.