Meglepő tényekről számolt be a légszennyezést kutató szakember
Meglepőnek tűnő információkkal szolgált a levegőszennyezettséggel kapcsolatban egy szakember. A laikusok számára az egyik legváratlanabb kijelentés szerint télen a közutak mentén viszonylagosan kevesebb a pormennyiség, ugyanakkor vidéken igencsak rossz a helyzet.
A Földön minden ember élettartama átlagosan három évvel hosszabbodna, ha a légszennyezés megszűnne – szögezte le az Inforádiónak Szilassi Péter, az SZTE Földrajzi és Földrajztudományi Intézetének egyetemi docense. Az Infostart által ismertetett beszélgetésben a szakember a légzőszervi, valamint szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásában is szerepet játszó porszennyezés okait és változásait vizsgáló projekt eredményeiről számolt be. Azt is elmondta, hogy a Földön minden ember élettartama átlagosan három évvel hosszabbodna, ha a légszennyezés megszűnne.
Mint mondta: tavasztól őszig a közlekedés, ősztől tavaszig a fűtés a legnagyobb szennyező, a hulladéklerakók, a bányaterületek és az építési területek viszont egész éven át bocsátják ki a port.
Télen a közutak mentén viszonylagosan kevesebb a pormennyiség, mert a téli por döntő része fűtési eredetű, a közutak mentén viszont nyíltabb területek vannak, és itt állandóan mozognak a gépjárművek, ami úgynevezett másodlagos szellőt vagy szelet eredményez, és ez pucolja, takarítja a városok levegőjét. Nyáron fordul a helyzet, nincs fűtés, ekkor az elsődleges porkibocsátók közé tartozik a közúti közlekedés, de ez eltörpül a fűtésből eredő szennyezés mellett.
A szakember kiemelte, hogy csak korlátozottan áll rendelkezésre mért adat arra, hogy pontosan milyen a levegő minősége, és azon belül a por mennyisége. Magyarországon a nagyvárosokban van 18 mérőállomás, de arról nincs információ, hogy az ország többi 3200 településén mi a helyzet.
A kistelepüléseken a fűtés jellege nagyon komolyan befolyásolja azt, hogy milyen a szennyezésszint. Kis falvakban nagyon gyakran fával, és sajnos sok esetben – a szegényebb településeken – még hulladékkal is tüzelnek. Ez pedig nemcsak a por mennyiségét növeli meg, hanem a műanyag égetése miatt rákkeltő anyagok jutnak a légkörbe, ami megint csak óriási gondot okoz – hívta fel a figyelmet. Az is probléma a kisebb településeken, hogy amíg a szántóföldek nyáron a vegetációs időszakban porkötő hatásúak, addig az aratás után, augusztus végétől kimutatható az, hogy erőteljes porkibocsátó és porszennyező hatásuk lesz a szántóföldeknek.