Mégsem zár be a Nitrogénművek

HírKlikk 2023. november 14. 20:00 2023. nov. 14. 20:00

Reggel még arról számolt be a média, hogy határozatlan időre befejezte a termelést Magyarország egyetlen műtrágyagyártó vállalata, a Nitrogénművek. Az RTL Híradónak délután már azt mondta Bige László, hogy mégsem zárnak be, és a korábbi hírekkel ellentétben, nem bocsátanak el ezer embert.

Határozatlan időre befejezte a termelést Magyarország egyetlen műtrágyagyártó vállalata, a Nitrogénművek, legalábbis kedd reggel még ezt mondta Bige László, a társaság elnök-vezérigazgatója. A cég tulajdonosa szerint a nyáron megjelent, a széndioxid-kvóta kiosztására és eladására is adóterhet előíró rendelet olyan gazdasági környezetet teremtett, amelyben lehetetlen a többletköltség érvényesítése az árakban. Az így veszteségessé váló gyártást a társaság pedig nem vállalja. 

Ehhez képest az RTL Híradónak délután már azt mondta Bige László, hogy mégsem zárnak be, és a korábbi hírekkel ellentétbenm nem bocsátanak el ezer embert. Nem állítják le véglegesen a termelést, hanem küzdeni fognak érte. Ahogy Bige mondta, az ETS-rendszer megadóztatása jogellenes, törvényellenes, ez a jogászaik véleménye. „El fogunk menni az összes olyan jogi fórumhoz Európában és Magyarországon, amihez nekünk lehetőségünk van" – magyarázta az elnök-vezérigazgató. Ráadásul az összes európai műtrágyagyárnak van ingyenes szén-dioxid-kiosztása éppen azért, hogy fenntartsák a versenyt, így ők lehetetlen helyzetbe kerülnek versenytársaikkal szemben.

A magyar különadó ugyanis a műtrágya gyártását tonnánként nagyjából 20 ezer forinttal drágítja meg, amit a tulajdonos szerint nem lehet kigazdálkodni. Azt mondja: nem is akarják, mert az egészet jogszerűtlennek tartják. Úgy látják ugyanis, hogy a szén-dioxid-kvótákra vonatkozó uniós rendeleteket sérti. Hozzátette: az embereiket nem fogják elengedni, és minden jogi fórumon küzdeni fognak azért, hogy helyreálljon a törvényes rend. 

Forrás: rtl.hu