Megszólalt Pakson a vészcsengő

Mint azt a napokban a Hírklikk is megírta, Pakson már a Fidesz önkormányzati képviselői is szembefordultak a fideszes polgármesterrel, aki a távozó főjegyzőnek háromévi jövedelmének megfelelő végkielégítést ajánlott. A kormány még a nyáron elvonta a város legfontosabb bevételének, az atomerőmű által fizetett iparűzési adónak a jelentős részét, ami komoly lyukat ütött a város költségvetésén. Ebben a helyzetben állapodott meg a polgármester még a nyáron a távozó főjegyzővel – aki hivatalosan februárig látja el feladatait, de az év közepétől már nem dolgozik –, hogy a város kifizeti 36 havi illetményét és egyéb juttatásait. A 63 millió forint – használjuk a fideszes minősítést – a „pofátlanul nagy összeg”, kiverte a biztosítékot még a párt önkormányzati képviselőinél és a két alpolgármesternél is. Ezért kezdeményezték a városvezető, Szabó Péter kizárását a pártból. A kormánypárt a nyári választások után jelentősen meggyengült a városban, úgy hírlik, ebben a helyzetben a központban is támogatják az önkormányzati képviselők kizárási javaslatát. 

A hazai politikai életben a tavasz változást hozott. A júniusi választások eredménye is figyelmeztető lehet a kormánypárti politikusok számára: mostantól nem tehetnek meg ők sem akármit. Nem így látja?  

A paksi eset mindenképpen szokatlan, mert most történetesen a Fideszről van szó, arról a pártról, amely az elmúlt másfél évtized alatt erősen felülről vezérelt politikai alakulattá szervezte önmagát. Ha valamelyik más pártról volna szó, talán hírértéke sem volna a történteknek. Politikai elemzők körében az ilyen – korábban elképzelhetetlennek gondolt lépésre – terjed egy új kifejezés: a „tiszahatás”. Valamiféle előre menekülés, kiútkeresés ez a választók körében tapasztalható népszerűség vesztésre. Hadd hozzak erre egy példát. Az antik görög harcrend sikerének titka volt a phalanx, amely a hoplita-hadviselés alapegysége volt. A szó eredetileg csoportot, közösséget jelentett, a csatában pedig olyan több sor mélységű, nehézfegyverzetű gyalogosokból álló hadrendet, ahol az arcvonal szélessége nagyobb, mint a mélysége. Ez a paksi eset a fideszes phalanx egyfajta felbomlására utal. 

Nem túlzó következtetés ez egy húszezer lakosú „kisváros” esetében? 

Paks nem egy „vidéki kisváros”. Paks kulcsfontosságú település a magyar önkormányzati palettán, a hazai energiatermelés egyik központja. Itt működik a magyar villamosenergia csaknem felét adó atomerőmű. Tehát egy fontos, országszerte ismert város lett ennek köszönhetően, s ami itt történik, annak van egyfajta „tükörhatása”. 

Saját alpolgármesterei szállnak szembe párttársukkal és a főnökükkel? 

Ebből is érezhető, hogy már vannak, akik szerint nem lehet mindent csak úgy a szőnyeg alá söpörni. Már nem működik a „nekünk mindent szabad” gyakorlata, ami korábban a magyar politikai paletta egyik felét jellemezte. Megjelent a színen egy olyan politikai szereplő, amely akár egy-két éven belül olyan helyzetbe kerülhet, hogy leleplezheti a jelenlegi suskusokat, a korábban eltakart ügyeket pillanatokon belül napfényre hozhatja. Ennek komoly következményei lehetnek, hozzáteszem, nem csak erkölcsileg és nem csak politikailag. Sokakban megszólalhatott egy csengő: hoppá, megálljunk! 

Ez a paksi eset egy ilyen csengő volna?

Nem tudom. Csak gyanítom. Bármelyik pártban lehetnek olyan jószándékú emberek, akik tényleg tenni akarnak a városukért a következő években is. A fiatalabbak, a középkorúak, akiknek még lehetnek hosszabb távú politikai ambíciói, nem engedhetik meg maguknak, hogy beleszoruljanak egy erkölcsileg vállalhatatlan helyzetbe.

A jegyző felmentésének körülményei is valami ilyenre utalhatnak? Lehetnek olyan helyi politikusok, akik nem akarnak feltétlen politikai öngyilkosságot elkövetni egy polgármester-váltás idején?  

Előfordul, hogy a pártok időként így-úgy levedlik magukról a vezetőiket, vagy éppen a vezetők cserélnek pártot, mert a pártok természete már csak ilyen. Ez benne van a demokratikus politikai játszmában. Szerintem helyi szinten az, hogy ki milyen politikai párthoz tartozik, önmagában még nem minősíti a személyét. A választások a tízezernél népesebb településeken bármennyire is pártokhoz kötődnek, nagyon sokat jelent, hogy a városban lakók mit gondolnak emberileg a helyi politikusokról. Ott még a személyes ismertségnek igen komoly szerepe van, ott az utcán még szembejönnek az arcok, a közszereplők élete nyitott könyv. Ott még az is elképzelhető, hogy egy lakossági fórumon valódi véleményeket lehet nyilvánítani. Egy ilyen közösségben a politikusok is „emberek”, mérlegelnek, adott esetben olyan döntéseket is hozhatnak, amelyeknek erkölcsi súlyuk van. Tudom, a politikát és az erkölcsöt nem nagyon érdemes összekeverni, de ilyen szinten talán mégis lehet. 

Csak azt tartom furcsának, hogy éppen „néhány millió forint” sorsa indította el ezt a folyamatot. Vagy éppen a pénz az, ami képes ilyesmire? 

Igen. A pénz. Jó, hogy visszatértünk ide. A következő hetekben még számos önkormányzatnál készülnek majd hasonló kifizetésekre, miközben a közszféra egyszerű talpasait, a hivatalok dolgozóit, folyamatosan kizsákmányolják. A városokban háttérintézményeket zárnak be, mert nincs pénz a fenntartásukra, emberek százai veszítik el a munkájukat, mert megyei szinten társadalmi intézményeket zárnak be, s ezekből a hivatalokból a gyatra fizetések miatt gyatra végkielégítésekkel – ha egyáltalán kapnak ilyet – sok százan kerülnek az utcára. Tudja mi az érdekes? Az, hogy a büdzséből hová kerülnek ezer milliárdok, senki nem érdekel. Mit kezd az éves milliárdos jövedelmével egyik-másik gazdag magyar? Az emberek vállat vonnak. Fel sem tudják fogni, az mekkora vagyon. De az, hogy 63 milliót kap valaki, az már megfogható. Az már megfordul mindenki fejében, hogy ennyi pénzből lehetne a gyerekemnek lakása. Vagy akár kettő egy kisvárosban. Ennyi pénzért nekem egy egész életen át kellene küzdenem, aminek az esélye szinte nulla. Hát ez valahogy már kézzelfogható. Miközben Paks költségvetésének a harmadát gyakorlatilag elszívta egyetlen tollvonással a központi hatalom.

Azt a pénzt vette el, amiből a világítást kellene fizetni, az utcákat aszfaltozni, a közlekedést javítani, az iskolának pénzt adni, az orvosi rendelőnek, a helyi kórháznak segíteni. 

Nem is egyszerűen csak a paksiakról van szó, hanem oda bejáró emberekről, diákokról is. Ha nem jó az iskola, ha nem jó a közellátás, ha nem jók a helyi viszonyok, azt elsősorban a helyi politikán, a helyi vezetőkön fogják számon kérni az ott élők. Ezt fel tudja fogni mindenki. A helyi politikusok is. 

Hogyan látja, ami most a paksi Városházán történt, máshol is megtörténhet? 

Nem lehet kizárni. Bizonyos szempontból értékmentés történt. Az ottani politikusok egyszerűen a racionalitás, a száraz racionalitás mentén döntöttek. Hadd tegyem ezt egy játékelméleti modellel érthetővé. Ha beteszünk minden külső és belső politikai, emberi tényezőt egyetlen modellbe, akkor a játék résztvevői elkezdenek másképpen gondolkodni. Akkor már nem egy-két évre kalkulálnak, vagy egyetlen választási ciklusig látnak előre, esetleg még talán annál is hosszabb távval számolnak. És ez alapvetően azért lehetséges, mert adott esetben tágíthatják az együttműködők körét, kereshetik azokat a partnereket, akikkel gyakorlatilag hosszabb távon is tudnának valamilyen célért közösen dolgozni. A paksi is lehet már egy ilyen erjedési folyamat jele.