Megtámadtak egy katolikus templomot Kongóban: Magyarország 10 millió forint sürgősségi támogatást nyújt

HírKlikk 2025. július 28. 18:00 2025. júl. 28. 18:00

Vasárnap hajnalban fegyveresek támadtak katolikus templomban imádkozó hívőkre a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén, Ituri tartományban – közölte a a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára hétfőn a Facebook-oldalán.

A bejegyzésben Azbej Tristan azt írta, hogy az Iszlám Államhoz „hűségesküt" tett ADF terrorszervezet által elkövetett támadásban legalább 38 ember meghalt, több mint 15-en megsebesültek, és sokan eltűntek.

A gyilkosok bozótvágókkal és gépfegyverekkel támadták meg az áldozatokat, majd felgyújtották a környező házakat is – tette hozzá.

Úgy folytatta, hogy a támadást követően, felvette a kapcsolatot a megtámadott katolikus egyházmegyével és a Kongói Demokratikus Köztársaság illetékes hatóságaival, hogy részvétét nyilvánítsa, és kifejezze szolidaritását az áldozatokkal és közösségeikkel.

Azbej Tristan kiemelte, hogy Magyarország kormánya ezúttal is az üldözött keresztények mellé áll: a Hungary Helps – Magyarország segít programon keresztül 10 millió forint sürgősségi támogatást nyújtanak az áldozatok családjának és a túlélőknek.

„Elítéljük a világban egyre erősödő keresztényüldözést, és elutasítjuk azt a nyugati magatartást, amely tagadja vagy relativizálja ezt a valóságot. Nem nézhetjük tétlenül, hogy embereket a hitük miatt gyilkolnak meg. Imádkozzunk és cselekedjünk afrikai, üldözött keresztény testvéreinkért!" – fogalmazott az államtitkár.

Forrás: MTI