Melldöngetés balról, jobbról egyaránt
Ha valaki gyakran mondja magáról, hogy ő fog győzni, sokan el is fogják hinni neki. Így értékelte Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnöke, hogy az utóbbi időben mind a kormány-, mind az ellenzéki pártok politikusai saját győzelmüket vetítik előre. A Fideszhez közeli Nézőpont Intézet júniusi közvélemény-kutatása alapján, a Fidesz öt százalékpontos előnnyel vezet a Tisza Párt előtt a pártversenyben. A többi intézet mérése viszont mást mutat. „Meg fogjuk nyerni a következő választást is, ez a terv” – jelentette ki a miniszterelnök a Krónika Online-nak adott, szombaton megjelent videóinterjújában. Persze lehet valami propagandisztikus célja a magabiztosnak látszó kijelentések kedvelőinek, de ez még nem jelenti azt, hogy tényleg övék lesz majd a győzelem, véli a politológus.
Tényleg, miért kellene a Fidesz politikusainak kishitűnek lenni, ha úgy gondolják, minden rendben van?
Ha valaki sokszor elmond valamit ugyanabban a körben, az emberek hajlamosak elhinni, hogy biztosan igaza van. Ez a politikai kommunikációra különösen igaz.
A jelenlegi belpolitikai helyzetben, amikor a kormány tevékenységét bírálók százezres tömegben hajlandók kifejezni az ellenvéleményüket, joggal teszik fel az emberek a kérdést: kinek higgyenek, a Nézőpont Intézetnek vagy a saját szemüknek?
Még ebben a helyzetben is lehet jelentőségük az ilyen magabiztosságot mutató kijelentéseknek. Jó ideje láthatjuk, hogy a jövő évi választási kampány már elkezdődött, azt sem mondhatom, hogy idő előtt. A legnagyobb ellenzéki párt még építkezik, meg kell mutatnia magát, és ebben a helyzetben a hatalmon lévők sem maradhatnak csendben. 2024 tavasza óta szinte folyamatos kampány-módban működnek a politikai pártok, ami egyrészt megviseli azokat is, akik csinálják, de a közvéleménynek azokat a tagjait is, akik érdeklődnek a politika iránt. Úgyhogy én nem becsülném le ennek a jelentőségét.
Maga Orbán is szokatlanul gyakran vállal megszólalásokat.
Mert nyilván ő maga is úgy értékeli, hogy a helyzetük egyáltalán nem rózsás. Ebben a helyzetben a Karmelitában is azt gondolják, hogy meg kell erősíteniük hitükben a saját választói körük embereit. Tíz hónappal a választások előtt a törzsszavazók megerősítése egyre fontosabb célnak látszik, ami kiderül a Fidesz és a KDNP homofób nyomulásából, a média és a civilszervezetek elleni támadásokból. Ezt szolgálja az a kardcsörtetés is, hogy győzni fogunk emberek, jók vagyunk! Fölgyűrt ingujjal nekiállunk az ellenfél legyőzésének, és győzni is fogunk! Én ezeket a kijelentéseket, hogy úgy mondjam, a helyükön kezelném, de nem is becsülném le.
A másik oldalon jellemzően Magyar Péter is ezt csinálja.
Szerintem ő is helyesen teszi, mert valahogyan a harci kedvet tartani kell az ellenzéki támogatók táborában is. Lendületet, hitet kell adni a kormánnyal szembenállók potenciális szavazóbázisának is, és azt fenn kell tartani még jó néhány hónapig. Erre még az is ráerősít, hogy az utóbbi hónapokban készült felmérések és az időközi választáson tapasztalt eredmények azt mutatják, hogy a fideszes szavazók aktivitása jóval alacsonyabb volt, mint az ellenzéki oldal szavazóié.
Ez valóban szokatlan. 2006 ősze óta folyamatosan az ellenkezőjét lehetett tapasztalni.
Jelentős változásokat mérnek e téren mind a kormánytól független, mind a hozzájuk közel álló közvélemény-kutatók is. Különösen az utóbbi egy évben tapasztalható ebben látványosan jelentős változás, azóta, hogy feltűnt a belpolitikai porondon a Tisza Párt. Magyar Péterék támogatói jóval elkötelezettebbnek látszanak a fideszes törzsközönségnél. Pedig az EP- és a fővárosi önkormányzati választást leszámítva, a tiszások még egyetlen választáson sem mérették meg magukat. Úgy gondolom, ezt a folyamatot értékelték úgy a kormánypárti tanácsadók, hogy azon az oldalon is elő kell venni ezt a „gyerünk!”, „győzni fogunk!”, „jók vagyunk!” stílust, amit aztán a Harcosok Klubja létrehozása koronázott meg. Ezek egyáltalán nem véletlen hívószavak, és azt gondolom, akár működhetnek is.
A választói motivációban is szerepe lehet a győztes oldalhoz tartozás „élményének”?
Valóban tapasztalható, hogy bizonyos választói csoportok döntését az urnák előtt az is motiválhatja, amit a leendő győztesről gondolnak. Ha valaki gyakran mondja magáról, hogy ő fog győzni, sokan el is fogják hinni neki. Mennyire volt sikeres a kampányban a melldöngetés? Ez csak a legvégén derül ki, majd valamikor jövő március táján lesz érdekes, mert a bizonytalan szavazók akkor kezdenek tájékozódni. A bizonytalanokról két dolgot tudunk, egyrészt azt, hogy utolsó pillanatban döntik el, hogy egyáltalán elmennek-e szavazni, másrészt azt, hogy akár a szavazófülkében döntenek, ki mellé álljanak. Akiket általában hidegen hagy a pártok acsarkodása, a politika határán „ólálkodva”, kívülállóként figyelnek, majd csak az utolsó hetekben lépnek „szorítóba”. Azokat pedig, akik egyébként tényleg szeretik, hogy a győztesek között legyenek, még korai volna megnyerni bármelyik oldalnak. Persze lehet valami propagandisztikus célja a magabiztosnak látszó kijelentések kedvelőinek, de ez még nem jelenti azt, hogy tényleg övék lesz majd a győzelem.
És az elkötelezett szavazók esetében?
Őket egyáltalán nem érdekli. Akkor is a saját pártjukra szavaznak, ha fúj, ha esik.
A kormánytól független közvélemény-kutatások szerint kivétel nélkül a Tisza vezet.
Tény, hogy a közvélemény-kutatások összességében – úgy is mondhatom: tendencia-szerűen – most a Tisza nagy fölényét mérik, de ennek csak akkor volna jelentősége, ha a napokban volnának a választások. Addig pedig még nagyon sok minden történhet.
