Mélyen zsebbe kell nyúlnia annak, aki át akarja úszni a Balatont

HírKlikk 2024. július 7. 18:30 2024. júl. 7. 18:30

Alaposan megemelték az árakat az előző évekhez képest a 42. Lidl Balaton-átúszáson.

Alaposan megemelték az árakat az előző évekhez képest a 42. Lidl Balaton-átúszáson. Sok család számára, akinek már nyári tradícióvá vált az éves sportprogram, lényegében luxussá vált az esemény  – jelezte cikkében az Economx

A programon várhatóan mintegy 11 500-an vehetnek részt az idén, egyénenként pedig egységárú nevezési díjat kell fizetni, ugyanakkor minél hamarabb nevez valaki, annál olcsóbban nevezhet. „Idénre azonban sokat drágult az esemény, és többen pénzlehúzással vádolják a szervezőket” – számolt be róla a lap.

Tavaly már 16 ezer forintból is megoldható volt a nevezési díj a teljes, 5,2 kilométeres távra, idén viszont annak is 17 500 forintot kellett fizetnie, aki az első árfordulóban, április 22-ig megtette ezt. Aki pedig nem ébredt fel korán, annak a díj idén már 18500 forint! Egy négytagú család csak az átúszásért 74000 forintot fizetne, ami azért elképesztő.

És ez egy elővételi ár, aki ott a helyszínen nevez, lehet előzetesen is, annak fejenként 20000 forintot kell fizetnie!

A hivatalos tájékoztatás alapján a nevezési díj részét képezi:

  • egy egyedi érem minden célba érkezőnek;

  • chipes időmérés;

  • eredménylista;

  • online oklevél,

  • és egy célcsomag, 

  • valamint beleszámít a 27 százalékos áfa is, ami a nevezési díj összegének 21,26 százaléka;

Ezeken felül egy ingyenes hajójárat is a nevezési díj része egy útra Balatonboglár és Révfülöp között, valamint a biztosított útvonal, az orvosi szolgálat és persze maga a részvétel az eseményen.

A drasztikus áremelkedés okozta indulatok miatt a szervezők közleményükben azt írták, egy 12 ezer főt megmozgató esemény több apró részletből áll össze, amelynek folyamatát és mélységét a résztvevők általában nem ismerik, és nem is kell ismerniük, hiszen „nekik csak jól kell érezniük magukat az eseményen”.

 

Kiemelik a szervezők, hogy több száz fős szervezői csapat több hónapos, összehangolt munkájára van szükség, ami a vízi rendészet, vízimentők, meteorológusok és vitorlásklubok munkájából tevődik össze.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom