Menczer Tamás szerint Brüsszel nem akarja, hogy kiderüljön, a béke sokkal jobb, mint a háború
A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szerint két világos ok is van arra, hogy Brüsszel miért nem akar békét Ukrajnában.
Menczer Tamás az őrült dolog, de van benne rendszer! Két világos ok arra, hogy Brüsszel miért nem akar békét című, a Facebookon hétfőn közzétett videójában azt mondta, hogy az Európai Unió (EU) eddig 150 milliárd eurót költött, „tolt bele Ukrajnába".
„150 milliárd euró, az nem tudom mennyi, de nagyon sok" – jegyezte meg a politikus, feltéve a kérdést, hogy „na, kedves felebarátok, hol a lóvé?"
Menczer Tamás szerint most el kellene számolni azzal, hogy ez a 150 milliárd euró hol van: kinek ment, hova ment, hogy költötték el, vagy hogy nem költötték el.
„Ez az egyik, amit nem akarnak" – jelentette ki.
„A másik, hogyha eljönne ez a békés időszak, akkor azt kellene mondani, hogy minden, amit eddig csináltunk, az rossz volt, ez kiderült, mert a béke sokkal jobb. Sehova nem vezetett, amit csináltunk, csak tönkretette Európát, veszélyes volt, versenyképesség, gazdaság, energia, minden, akkor meg le kellene mondani. Politikai konzekvenciát így szokás vállalni" – fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy „ez a másik, amit nem akarnak".
„Tehát van két világos okuk arra, hogy ők miért nyomják padlóig a gázt és haladnak a rossz irányba" – mondta Menczer Tamás.
Kiemelte, ezért volt szükség erre az egész állásfoglalásra, amit a Voks 2025 jelentett, hogy a miniszterelnök ezeket a csatákat tudja vívni.