Óriási csalódás a vívó-vb-n: egyetlen magyar férfi párbajtőröző sem jutott be a negyeddöntőbe
A legjobb 16-ban még három magyar férfi párbajtőröző volt a hongkongi vívó-világbajnokságon, a negyeddöntőbe viszont már egyikük sem tudott bejutni.
A harmadik körben elsőként Andrásfi Tibor lépett pástra, aki a portugál Filipe Frazao és a belga Neisser Loyola legyőzése után Mohamed el-Szajeddel került szembe. Korábban az egyiptomi nyert ellene a párizsi olimpia bronzmeccsén, illetve idén májusban, a berni világkupa döntőjében. Ezúttal is az afrikai vívó örülhetett a végén, mert kéttusos győzelmet aratott. Hadonászós, ugrálós stílusával igyekezett megzavarni Andrásfit, aki ezzel együtt töretlenül ment előre, mivel 3-3 után végig hátrányban volt.
Akadt videózás, hosszas bírói egyeztetés, de minden közjáték ellenére a párharc az utolsó másodpercekig izgalmasan alakult. A magyar párbajtőröző 9-13-ról felzárkózott 12-13-ra, majd együttes találat következett, végül nem jött össze az egyenlítés, hanem - az egyébként a tempót nagyon érző és pontos - el-Szajed adta be a döntő tust.
A 2019-ben világbajnok, tavaly vb-döntős, 2021-ben olimpiai ezüstérmes Siklósi Gergely a hongkongi Ho Vaj Hangon és a dél-koreai Kvon Ominon túljutva Lucas Malcottival csapott össze. Az első szünet 2-2-nél, a második 6-5-ös állásnál következett, azután viszont a svájci vívó - némileg váratlanul - elhúzott, és 13-10-re, majd 14-11-re is vezetett, innen pedig nem volt visszaút, mert a következő találatot is Malcotti adta.
Siklósival egyszerre vívott a 2023-ban világbajnok és a mostani társaival együtt Párizsban, csapatban olimpiai aranyérmes Koch Máté, aki előzőleg a francia Aymerick Gallyt és a belga Neisser Loyolát búcsúztatta. Neki jutott a legerősebb ellenfél az ötkarikás és vb-címvédő Kano Koki személyében. A japán vívó az elején "szenvedett", a másik oldalról nézve Koch taktikusan vívott, eredményesen védekezett és pontosan szúrt közbe. A második szakaszban azonban Koch 4-2-es vezetése után Kano dinamikusabbá vált, gyorsan fordított, a magyar párbajtőröző koncentrációja pedig kissé alábbhagyott. A megszerzett előnnyel aztán a japán vívó jól gazdálkodott, végül három tus különbséggel nyert.

Siklósi kilencedik, Koch 12., Andrásfi 13., Nagy Dávid 36. lett.
Eredmények:
a 64 között:
Andrásfi Tibor-Filipe Frazao (portugál) 15-8
Siklósi Gergely-Ho Vaj Hang (hongkongi) 15-5
Koch Máté-Aymerick Gally (francia) 15-5
Ng Ho Tin (hongkongi)-Nagy Dávid 15-12
a 32 között:
Andrásfi-Neisser Loyola (belga) 15-13
Siklósi-Kvon Omin (dél-koreai) 15-13
Koch-Martin Rubes (cseh) 13-8
a 16 között:
Mohamed el-Szajed (egyiptomi)-Andrásfi 15-13
Lucas Malcotti (svájci)-Siklósi 15-11
Kano Koki (japán)-Koch 15-12