Mert nagyot álmodni a kormány

A 2024-2030-ra szóló „programból” csak éppen azok az elemek hiányoznak, amelyek hozzá tudnának járulni versenyképességünk javításához: a munkavégzőképesség színvonalának növelése az oktatási, egészségügyi, szociális és környezetgazdasági rendszer fejlesztésével, az Orbán-kormány által kisiklatott piacgazdasági működés helyreállítása, a növekedés hajtóerőinek visszakapcsolása, a lefojtott és lepusztított hazai kutatóbázis feltámasztása, a külföldre menekült minőségi munkaerő hazahozatala, illetve az elvándorlást kiváltó körülmények felszámolása, s nem utolsósorban az orbáni kormánypolitika kiiktatása. Ehelyett a 140 oldalas anyagból bemutatott 29 oldalon megfogalmazott kívánságlista nem más, mint a kormány aktuális vesszőparipájának, az akkumulátorgyártás, tágabban a járműipar tervezett felfuttatásának megideologizálása. Annak a hamis tételnek az alátámasztására kíván szolgálni, hogy csakis az elektromobilitás gyorsított fejlesztésével tudjuk a gazdasági növekedést újraindítani (hányadszor is?) és a felzárkózásunkat felgyorsítani. 

Célok

2004. évi uniós csatlakozásunktól 2023-ig az unióban lévő, egykori szocialista országok körében Magyarország felzárkózási üteme volt a leglassúbb, noha egyike voltunk azon tagállamoknak, amelyek fajlagosan a legtöbb uniós forrást szívhatták fel. Hovatovább az elmúlt évben az a szégyen is bekövetkezett, hogy vásárlóerő alapján az egy főre eső GDP-ben még Románia is megelőzött bennünket (noha ők később léphettek be az EU-ba). Ezt a helyzetet a kormány a versenyképesség erősítésével véli meghaladhatónak, ami helyes gondolat, de az erre nemrég bemutatott „program” számos kívánnivalót hagy maga után (ezért is tettem idézőjelbe a program kifejezést).

A cél, amire az utóbbi időben Orbánék – nagyobb ambíciójukról letéve – ráálltak: az egy főre jutó GDP alapján 2030-ra elérni az Európai Unió átlagának 90 százalékát (vásárlóerő-paritáson számolva). Ez annyit tesz, hogy a következő hat év alatt évi átlagban 2,3 százalékpontos javulást kellene elérnünk. E terv túl ambiciózus mivoltát jelzi, hogy az Orbán-kormány legjobb éveiben, 2010 és 2019 között évi átlagban mindössze 0,8 százalékpontos haladást tudtunk felmutatni, ami úgy állt elő, hogy a jelzett években a magyar GDP 1,2 százalékponttal gyorsabban nőtt az unió átlagánál. A kitűzött cél eléréséhez kb. 2,5-3 százalékpontos növekedési különbség kellene a javunkra az unió üteméhez mérten. De két százalékpontos, vagy némileg efölötti dinamikakülönbségre a közelmúlt évtizedeiben csak nagyon ritkán mutatkozott példa. Besegíthet a kitűzött cél eléréséhez, ha felgyorsuló ütemben fogyna a népességünk vagy/és további, nálunk kisebb teljesítményű országok csatlakoznának az unióhoz miáltal az uniós átlag lejjebb kerülne. Mindkettőre van esély.

Az uniós átlag 90 százalékának eléréséhez a „program” fő irányítójának, Nagy Mártonnak a véleménye szerint „nincs szükség gazdasági fordulatra”. Nyilván azért, mert momentán mindent rendben lévőnek talál a magyar gazdaságban. Szerinte csak „a meglévő gazdaságstratégia céljainak és eszközeinek finomhangolását kell megtenni”. Ezzel meg „csak” az a baj, hogy egyfelől nem ismertek a meglévő gazdaságstratégia céljai és eszközei (2014-től csak azt hallottuk, hogy „Folytatjuk”, később már ezt sem), másfelől a „finomhangolás” a következő tervszámok elérését jelentené:

• a feldolgozóipar súlya a bruttó hazai termékben a 2022. évi 20 százalékról 22-24 százalékra emelkedjék (megjegyzem a sajtóbemutatón már 30 százalékra nőtt ez a szám, ami önmagában is megkérdőjelezi a „programkészítés” komolyan-vehetőségét),
• a foglalkoztatási ráta 75 százalékról 85 százalékra nőjön,
• a beruházási ráta érje el a 30 százalékot, ezen belül a vállalati a 20 százalékot,
• a nemzetgazdaság termelékenysége 25-30 százalékkal emelkedjen, 
• az exportképes kkv-k száma 15 ezerről 20 ezerre szaporodjon,
• a mai 24 helyett 40 nemzeti bajnokunk legyen,
• a mesterséges intelligencia alkalmazása 15 százalékos növekményt jelentsen a bruttó hazai termékben,
• Magyarország kerüljön be az unió Top 10-et alkotó innovátorai közé (ehhez „csak” 11 helyet kellene előre ugranunk),
• 2030-ra 118 ezer pilóta 157 ezer drónnal 1,5 millió repülést hajtson végre (nyilván ez a legnélkülözhetetlenebb fejlődésünk felgyorsításához, hiszen a pilóták majd repítenek bennünket).

Vannak még a felsoroltakon kívül is elérendő célszámok az anyagban, de nem terhelem velük e cikk olvasóját. Gondolom, ennyi is elegendő, hogy az idősebb korosztály tagjainak eszébe jusson az előző rendszerbeli Országos Tervhivatal. Sőt, bennem még az is bekattant, amit a hatvanas években tanítottak nekünk: miként fogja 1986-ra a nagy Szovjetunió a fejlett szocializmus építése után elérni a kommunizmust...

A „program” alapvető tévedései

A most következő fejezetben a „program” azon főbb tételeit foglalom össze, amelyek kormányzati erőltetése nem, vagy csak részben viszi előre a magyar gazdaságot a versenyképesség erősítésének útján, és nem járulnak hozzá felzárkózásunk felgyorsításához.

1. A feldolgozóipar arányának növelése a GDP termelésében

Mint jeleztem, ebben a kérdésben az anyag készítői ellentmondó álláspontokat képviselnek, amikor hol 22-24-re, hol meg 30 százalékra kívánják 2030-ra növelni a feldolgozóipar bruttó hazai terméken belüli súlyát. Ám abban megegyeznek, hogy ezt tekintik a stratégia fő csapásának. De a mennyiségi célok zavara nem enyhíti azt, hogy súlyos tévedés a magyar gazdaság kitörését a feldolgozóipar erőltetett bővítésétől remélni. 

• A feldolgozóipar aránya a 2013-2018 között bekövetkezett némi emelkedést követően, az utóbbi években csökkent, 2023-ban mindössze 17 százalékot tett ki. Ebből következik, hogy a növekedésben betöltött szerepe – szemben a szolgáltatásokkal – gyengül. Az MNB számításai szerint 2010 és 2023 között az ipar – évi átlagban – alig valamivel több mint 10 százalékkal járult hozzá a gazdaság növekedéséhez, ellentétben a szolgáltatásokkal, amelyek kétharmados húzóerőt jelentettek. 
• Amint azt az MNB kimutatta, a sikeres felzárkózás Izraelben, Szingapúrban, a balti országokban és a skandináv államokban rendre mind a szolgáltató szektor fejlődésén keresztül valósult meg. Nekünk is ezt a mintát kellene követnünk. 
• Az „újraiparosítás” erőltetése (ami, mint tudjuk, az elektromotorizáció növelésére fókuszál) energia- és importigényes, ráadásul növeli a környezet terhelését, s ezek egyike sem kívánatos a magyar gazdaságban. Ráállni erre tévút lenne.

2. Az extenzív pálya folytatódása

Amint az a tervszámokból is kiolvasható volt, a stratégia az eddig követett extenzív növekedési modellt vinné tovább a foglalkoztatás bővítésével – csak épp a foglalkoztatható, minőségi munkaerő hiányzik hozzá. E tendenciához kapcsolódik a beruházási ráta erőltetett növelése is. Mindezekkel szemben, a tőke és a munkaerő minőségi tényezőire kellene koncentrálni a versenyképesség-erősítő stratégiát, a kiművelt emberfőkre, a tudásorientált beruházásokra, az innovációk és elterjedésük felgyorsítására, amelyek a termelékenység növelésén alapuló intenzív pályára terelnék a hazai GDP-termelést.

A termelékenység növelésének igénye ugyan megfogalmazódik az anyagban, de elmaradt az előmozdításához szükséges feltételek körvonalazása: a munkavégző képesség javítása az oktatási, egészségügyi, kutatási rendszer gyökeres átalakításával és a technikai fejlesztésben való piaci érdekeltség rehabilitálása. Csupán az oktatásról esik szó a munkában, ám úgy, hogy az edukációnak az ipar igényeihez kellene alkalmazkodnia a középiskolákban és a felsőoktatásban is, sőt, az általános iskolásokat is hozzá kellene szoktatni – üzemlátogatásokkal – az ipar világához. S továbbmenve: az oktatási szisztémának az ipar igényeinek változásához kellene folyamatosan alkalmazkodnia. Nem kérdés, hogy ez az „oktatási koncepció” zsákutcás fejlődés irányába mutat.

3. Patrióta gazdaságpolitika 

A stratégia beteljesítése során folytatódna a NER elit kitermeléséhez szükséges patrióta kormányzati politika, a nemzeti bajnokok számának növelése, állami segítséggel. Az anyag megfogalmazása szerint szükséges „a támogatáspolitika hatékony, patrióta szempontú érvényesítése”. Ám az állami ingyen pénzek – főként, ha politikailag irányítottak – a legkevésbé sem ösztönöznek a gyorsabb növekedést eredményező versenyre. A patriotizmus szükségességének hangsúlyozása mellett több téren is megfogalmaznak az anyagban olyan irányelveket a patriarchális, önellátást erősítő gazdaság kiépítésére, aminek jogosultsága és eredményessége Magyarországon, a világ egyik legnyitottabb gazdaságában, eléggé kérdés.

4. Finanszírozási kérdések

Mint már jeleztem: a stratégia hallgat a finanszírozási forrásokról (vagy csak a kiadói hallgattatják el előlünk/?/ – nem tudjuk). Mindössze annyit hoz a tudomásunkra, hogy a fejlesztések nagy részben uniós forrásokra támaszkodnának. Ha viszont ezek elakadnának, akkor belép majd helyettük a költségvetés. Ez persze korántsem ilyen egyszerű. Egyfelől az unió nettó befizetői most már árgus szemekkel figyelik, mi történik Magyarországon. Másfelől erősen kétséges Orbán tervének teljesülése Brüsszel bevételéről. S e két körülmény okán nagyon is bizonytalan az uniós pénzek zavartalan lehívhatósága, s egyáltalán, azok megszerezhetősége.

A költségvetés pedig – legalábbis a mára kialakult helyzete alapján – csak úgy tudna belépni az elmaradt uniós források helyére, ha vagy tovább emelné az adókat, vagy/és új adókat is bevezetne, vagy/és tovább szabdalná a kormány mostohagyermekeinek, az oktatásnak, az egészségügynek, a szociális szférának és a környezetvédelemnek a forrásait. Mondhatjuk: a költségvetési politika mozgásterét bekorlátozza a deficitráta csökkentésének igénye, miközben az adósság növekedése okán a kamatszolgálat visszanőtt a globális válságban tapasztalt mértékre. 

xxx

A nemzetgazdasági miniszter által bemutatott, a versenyképesség erősítését célzó stratégia korántsem átfogó jellegű terv. Ha a kormány erőltetése révén lesz belőle valami, azzal nem a felzárkózásunk gyorsul, hanem zsákutcában való előrehaladásunk a lecsúszás pályáján. Álom-készítés közben azonban elegendő egyetlen pillantást vetni a mai magyar gazdaságban uralkodó állapotokra, ahol is egyszerre tapasztalhatjuk iparunk mindennapos kilábalási nehézségeit, a fogyasztás stagnálását, valamint a minap megjelent száz leggazdagabb tündöklő adatait. Kirívó nehézségek közepette is lehetséges volt egy hallatlanul szűk körnek látványosan tovább gazdagodnia. Ez azért biztató, mert a fölöttébb vitatható versenyképesség-javulási álmokból annyi bizonyára megvalósulhat, hogy a magyar milliárdosok és vagyonuk gyarapodása folytatódik….