Mi mindent takar el a háború…

Ez az igyekezet egyébiránt nem elválasztható az üzenete másodlagos jelentésének fontosságától. Tudniillik attól, hogy a háború elkerülhetőségének ő lenne az egyetlen garanciája. Ha minél többen belátnánk, hogy csakis őrá és pártjára érdemes szavaznunk. Mindenféle más opció eleve háborúpárti. Punktum. Ezen üzenetek gazdag tárházából válogattunk néhány látványos példázatot: 

Erről bővebben itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt olvashatnak.

Lett volna miről eszmét cserélnünk

A mind hangosabb háborús hangzavar szinte jelentéktelen eseményekké zsugorítja mindazt, amit párhuzamosan, e májusi hónap harmincegy napján kellett volna feldolgoznunk. Úgy véljük, hogy akár még a későbbi korok tisztábban látni szerető igyekezete kedvéért is érdemes csokorba gyűjtenünk legalább azt a néhány fontosabb csomópontot, amelyek nyilvános kibeszélése úgyszintén e hónap feladata lehetett volna. Ha nem lett volna éppen kampány. Ha lett volna minimális esély ezen alábbi lista tételeinek sok szempontú megvitatására.

Eltelt húsz év

2004 május elsején lettünk hivatalosan is tagjai az Európai Uniónak, és e különleges évforduló megünneplése meglehetősen csöndesre sikeredett. A kormányzati oldal halkszavúságát még csak-csak meg lehetett azzal indokolni, hogy nem lenne egyszerű kampányfeladat az unió elleni aktuális uszítást a csatlakozás megünneplésével kötni össze. Az ellenzék elsöprő többsége ugyan unió-párti, ám a kampány sodrában nekik sem maradt kellő energiájuk arra, hogy legalább a lakosságnak ővelük szimpatizáló része számára akár csak egy-két napra ünnepi hangulatot teremtsenek.

A számok barátai, elsősorban a közgazdászok, viszont éppen a két évtized eredményeit vetették egybe az elszalasztott lehetőségek tömegével. S egyre gyakrabban kerülhettek elő szempontokként mindazon összevetések is, hogy a velünk egy időben csatlakozott többi ország vajon miért lehetett sokkal eredményesebb az uniós források és lehetőségek fel-és kihasználásában? A közvélemény érdeklődőbb szelete számára talán az a hír hathatott leginkább drámai erővel, miszerint ma már korántsem Ausztria utolérése lehetne össznemzeti feladat, hanem – a fontosabb rangsorokban időközben elénk került – Románia visszaelőzése is komoly teljesítmény lenne. A nyilvánvaló elmaradásaink okait firtató elemzések pedig nem hunyhattak szemet azon tény előtt sem, hogy e látható lemaradás leginkább a mögöttünk hagyott évtized kétes eredménye volt.

A bővebb részletek felől itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt érdeklődhetünk. 

Azért vannak, akik boldogok lehetnek

Talán a véletlen hozta, hogy az évfordulós megemlékezések után alig egy héttel látott újfent napvilágot a hazai milliárdosok/gazdagok éves gyarapodásáról szóló összegzés. Ennek az adatai a minden korábbi mértéket meghaladó vagyonosodásról adtak fölöttébb érdekes összképet. Az érdekesség egyik összetevője, hogy e szűk csoport anyagi helyzete az elmúlt évek gazdasági nehézségei ellenére, a tagadhatatlan recesszió idején is jelentősen javult. Magyarán úgy is fogalmazhatnánk, hogy a gazdagok és az elszegényedő rétegek között kinyíló olló hazai változata még a hasonló nemzetközi adatokhoz képest is meglepően látványosan formálódik.

Némely gazdasági portál, fórum ilyen időtájt szeret a részletekben is bogarászni, ezért elsősorban nekik köszönhető az a fajta ismeret, hogy e szűk csoport minden korábbi ütemet meghaladó gazdagodásának magyarázatát a hátterében a közvetlen kormányzati/kormányfői kapcsolatok magukért beszélő mivolta szolgálja. 

Tanulságos részleteket itt, itt, itt, itt, itt és itt olvashatnak.

Az elemzések között akadt egy olyan is, amely a 2010 utáni másfél évtizedben, családokra lebontva mutatja meg a folyamatos helycserék, pontosabba szólva, a NER-elit megállás nélküli térfoglalásának a dinamikáját.

A Fidesz másfél évtizedes uralma a kezdetektől törekedett a hazai nagytőkés osztály határozott – és fölöttébb lojális karakterű – megteremtésére, s be kell ismernünk, hogy e vállalás azon kevés ígéretek egyike lett, amit maradéktalanul teljesítettek. Sőt, folyamatosan túl is teljesítenek, mert éppen a májusi adatok tükrében lehetett nagyon is világos, hogy ez a kivételezett pozíció úgyszólván hétről-hétre megkaphatja a maga további éltető injekcióját. És nincs, nem létezhet az a kiáltó költségvetési hiány, amely gátját állíthatná e néhány tucatnyi család további, látványos gyarapodásának.

Erről bővebben itt, itt, itt, itt, itt és itt olvashatnak.

A közvélekedésben mintha még nem tudatosodott volna kellő mélységben az a szoros összefüggés, amit a magunk összegzésében ehelyütt is igyekszünk bemutatni. Hogy t. i. az uniós források alacsony hatékonyságú felhasználása, valamint az említett szűk csoport lélegzetelállító gazdagodásának folyamata között több mint nyilvánvalóan szoros kapcsolat mutatható ki.

Mindeközben az idei költségvetés

…romokban hever. Látszott mindez már egy-két hónappal ezelőtt is, ám az idei év első négy hónapjának adatai tükrében nem kell túl nagy bátorság annak kijelentéséhez, hogy 2024 költségvetésének előzetesen feltételezett sarokszámai semmiképpen sem fognak teljesülni. Több okból sem. Részben a tavaly megálmodott gazdasági növekedésnek a fele sem teljesül, részben a befizetések elmaradása mögött a várva várt fogyasztási növekedés nem látszik megindulni. Az uniós forrásokkal továbbra is az a gond, mint amit évek óta jól tudhattunk, a kiadási oldalon pedig elképesztő nyomásnak kitett adatokkal kell számot vetni. További okokról talán nem is érdemes hosszabban szólnunk, mindenesetre a költségvetési csőd mögötti gazdaságpolitikai hiányosságokat most már a magyar gazdaság/kormányzat nemzetközi partnerei is egyre világosabban érzik és érzékeltetik is. Azt talán túlzás lenne állítani, hogy e riasztó helyzet akárcsak a lakosság egy kisebb hányada számára is kellően felismert tény lenne. Azt viszont néhány elemző már májusban is elkezdte mondogatni, hogy az év második felében – már túljutva a választási sokkokon – szokatlanul kemény intézkedésekre kell a közvéleményt felkészíteni. De hát... kampányidőszakban senki sem szokott kedvezőtlen hírekkel előhozakodni…

Erről bővebben itt, itt, itt, itt és itt olvashatnak.

És egy váratlan botrány, aminek a tisztázása sok mindent megvilágíthatna…

Május végén, némileg váratlanul kiderült, hogy a külügyminisztérium mindennapos működésének évek óta szerves része az orosz titkosszolgálatok zavartalan és otthonos bentléte. Az ügy hosszadalmas előtörténettel rendelkező világbotrány, amit pillanatnyilag a kormány igyekszik a lehető legnagyobb elánnal jelentékteleníteni. Krónikánk írásakor még nem látható, hogy ez az ügy meddig görgethető tovább. Mindenesetre több mint vérlázító, hogy a magyar kormányzat első számú vezetői sok-sok éve papolnak világszerte szuverenitásunk kitüntetett fontosságáról. És megpróbálják önmagukat a nemzeti szuverenitás első számú bajnokainak feltüntetni, sőt, az utóbbi években nagy igyekezettel olyan alapkérdéssé akarják tenni, amely a mai nemzetközi érintkezési viszonyok alapjait jelentené. Mindehhez képest… éppenséggel abban a legvitathatóbb relációban a legsérülékenyebb hazánk szuverenitása, amelynek köszönhetően hazánk nemzetközi elszigetelődése 2024-re már minden szövetségesünk számára felismert tény. A megmagyarázhatatlanul egyoldalúan lojális orosz-magyar kapcsolatokban.

Erről bővebben itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt olvashatnak.

Egy héttel a választások előtt…

…a krónikaírónak nem sok indoka lehet arra, hogy feltételezze a szavazni elmenő milliókról, hogy ismerik az ország valóságos állapotát. Ezen összegzőben „kicsiben”, csupán egyetlen hónap fejleményeinek tükrében próbáltuk meg bemutatni azt a kiáltó ellentmondást, amely a közvéleményre ráerőszakolt és mesterségesen feltupírozott médiavalóság képe, valamint a ténylegesen fontos ügyek ismerete közötti távolságból adódik. S ami a még elkeserítőbb tanulság, e hónap tükre szinte csak egy kicsinyke darabja annak a hatalmas mozaikképnek, amely a másfél évtizednyi úttévesztés nyomán, egyre fenyegetőbb módon rajzolódik ki. Ilyen körülmények között nem marad más reménység, mint abban bízni, hogy a többség természetes megérzései, közösségi ösztönei mégiscsak alkalmasak lesznek egy erős vészjelzés felmutatására.