Miklós György: leépül az egykor világhírű magyar óvodai nevelés

Azt tudjuk, hogy ismét az elsősök közül kerül ki a legtöbb évismétlő, de mióta van ez így, és mi az oka? 

Ennyire magas nem volt azelőtt az elsős évismétlők száma, tavaly volt öt százalék fölötti, az idén négy százalék fölötti. Az ok pedig az, hogy rosszul döntünk az iskolaérettségről. Sokan úgy kerülnek be az iskolába, hogy valójában jobbat tett volna nekik, ha még egy évet az óvodában maradtak volna. Ez általában azért előre is látszik. Az, hogy ezek a gyerekek megismétlik az első osztályt, egyébként nem egyértelműen baj. Ha a gyerekeket inkább tovább lökdösik, vagy nem szólnak a szülőnek, nem foglalkoznak a problémával, az később csak növeli a gondokat. 

Ez az évismétlés bukás?

Azért ez elsőben nem olyan bukás, mint amilyen a későbbi évfolyamokon. Lehet, hogy a tanárok megbeszélik a szülővel, jobb megismételni az évet még egyszer. Ez tulajdonképpen lehetne előremutató dolog, mert tényleg jobb, ha az alapok rendben vannak, mert aki nem tanul meg írni, olvasni, számolni, az később csak kudarcra van ítélve. Bár a gyerek számára az évismétlés mindenképp kudarcélmény, és igazából mindenkinek jobb lett volna, ha még egy évig maradnak az óvodában. Ott játékosan tanulhatna, sokkal több lehetőség van az egyéni odafigyelésre, és az óvodásban maradás nem jelent a gyerekek számára kudarcélményt. 

Akkor miért nem maradhatnak inkább az óvodában?

Ennek okairól már sokat beszéltünk. Ezt a rendszert szándékosan úgy alakították ki, hogy a gyerekeket inkább ne tartsák az óvodában. Az a rendszer, ahol a szülőnek bürokratikus eljárásban kell kérvényezni, hogy az óvodában maradhasson még egy évig a gyerek, egyáltalán nem segíti, hogy a gyerekek érdekében döntsenek. Nagyon sok szülő nem kap rendes információt, megfelelő tájékoztatást és támogatást. Annyit esetleg elmondanak nekik, hogy van egy hatósági eljárás, ahol kérvényezni lehet az óvodában maradást, de sok szülőnél a „hatósági eljárás” fogalma már elég is az elrettentéshez. De még ha a jogi lehetőségekről kapnak is tájékoztatást, a pedagógiai szempontokról nem. Így esetleg nincs elég információja arról, hogy mi alapján döntsön. Itt ugyanis nem csak értelmi képességről van szó, hanem érzelmi érettségről, monotóniatűrésről is, és sok esetben ezt nem magyarázzák el a szülőnek. Ők magukra vannak hagyva, ráadásul arról, hogy menjen-e a gyerek iskolába, túl korán, januárban kell dönteniük, amikor ezt még nem is lehet rendesen átgondolni. Ehhez még hozzájön az is, hogy az óvodák nagyon sok helyen túlterheltek, egy-egy csoportban már nincs két diplomás óvónő, hanem – jó esetben – csak egy, de van, ahol még egy sem, és pedagógiai asszisztensek helyettesítenek nagyon sokszor. Sok az SNI-s gyerek, akikkel külön, és sokkal többet kell foglalkozni, mint másokkal. Vagyis irdatlanul túl vannak terhelve az óvodák.

De most már tanítónők sincsenek…

Az iskolában is probléma van, mindenhol probléma van, de az óvodapedagógus-hiány különösen nagy. A plusz egy év óvoda azt jelenti, hogy több óvónőre van szükség. Ha a gyerekeknek egy része összesen négy évet tölt az óvodában, az költségként merül fel az államnál. Szerintem ezt egy felelős kormány úgy tekintené, hogy befektetés a jövőbe – én azt gondolom, hogy mindenképpen az –, de Magyarországon ma nem így tekinti a kormány. Sokan azt gondolhatják a kormányzatban, minél korábban „benyomják” a gyerekeket az iskolába, annál kevesebb óvónőt kell fizetni. Ez nagyon káros hozzáállás, de gyakorlatilag ez történik. Tavaly óta már azt is halljuk, hogy a középszintű óvónőképzéshez térnek vissza, ami szintén egy visszalépés. Így gyakorlatilag leépül az egykor világhírű magyar óvodai nevelés. Mint mondtam, egy óvodai csoportba hagyományosan két diplomás óvodapedagógus kell, ez most már nincs meg, leépül ez a rendszer. Pedig az óvodai nevelés irtózatosan fontos, és ezt a szülők meg a társadalom egy része nem érzi át. Az óvodában ugyanis nagyon sok minden eldől. Ott tanulják meg a gyerekek azt, hogyan kell egy közösségben megbízni egymásban, és a felnőttekben. A szülők után az első komoly felnőtt-kapcsolat az óvodában jön létre. Az alapvető közösségi bizalomnak, annak, hogyan bánjunk egymással, az óvodában kellene kiépülnie, és ez most nagyon problémás. Persze, vannak továbbra is jó óvodák és jó óvónők, de a feltételek nagyon hiányoznak. Ebből is származik az, hogy a gyerekeket próbálják fölnyomni az iskolába. Ha nincs elég fejlesztő, könnyebb azt mondani, hogy a problémás gyerek menjen tovább. Egyébként pont a problémásabb gyerekeket nyomják fel az iskolába, ott pedig további gondot okoznak. Pedig minél korábban tudnánk megfogni a problémát, annál jobb lenne. 

Visszatérve az elsősökre, egyáltalán hogyan derül az ki, hogy évet kell ismételniük? 

Úgy, hogy nem tanulnak meg rendesen olvasni, írni elsőben. Akkor jó esetben van egy megbeszélés a szülővel és ha a szülő úgy érzi, hogy az segítene, akkor maradhat még egy évet az első osztályban a gyerek. 

Egyáltalán folyik osztályozás elsőben, vagy szöveges értékelést kapnak a gyerekek?

Általában inkább szöveges értékelés van, de azért szerintem az jól látható, hogy a gyerek az írás-olvasás, vagy a számolás alapjainak elsajátításában tudott-e haladni, vagy nem. Ez eléggé jól megítélhető, látható. Az is probléma lehet a gyerek számára, hogy a már megszokott közösségből átkerül egy másikba. Lehet, hogy ezt is nehezen éli meg, és még az is lehet, ettől a motivációja is csökken valamelyest. Ám, ha szülő és a pedagógus együtt tud működni, akkor összességében lehet, hogy az évismétlés mégis egy jobb megoldás, mint úgy folytatni, hogy a gyerek nem tud teljesíteni. 

Nem lehetne ezt az egészet elkerülni?

Ha igazán jól működne a magyar közoktatás. Ha – ahogy a szerencsésebb országokban vannak –, nálunk is lenne elegendő pedagógiai asszisztens, ha a problémásabb, nehezebben haladó gyerekekkel külön fejlesztő, gyógypedagógus, pszichológus, szociális munkás tudna foglalkozni, ha elegendő ideje lenne a pedagógusnak felkészülni az órákra, úgy, hogy differenciáltan tudja adni a feladatokat, vagy délután külön foglalkozni velük, ha nem lenne szükség az évismétlésre. Az a probléma, hogy a magyar iskola az alsó tagozatban túl merev. Bekerülnek a gyerekek, és nagyon éles váltással azonnal 45 perces óra van, amikor ők még az óvodához vannak szokva. A gyerekek nagyon különbözőek, és egyre különbözőbbek, az iskolában pedig elő van írva, hogy mettől meddig kell eljutni, a tanítót is számon kérik. A pedagógus is túl van terhelve. Abból is adódik, hogy a gyerekek évismétlésre kényszerülnek, mert nem jutott rájuk elég figyelem. De abból is adódhat, hogy sok helyen szociális probléma is van a családban, mondjuk a szülőknek nincs rendes munkájuk, vagy valamilyen családi probléma van. Sok ilyen nagyon hátrányos helyzetű család van, és nem tudnak rendesen odafigyelni a gyerekre. Rengeteg olyan probléma van, amit kezelni kellene. Ha belegondol valaki abba, hogy a majd’ százezerből négy százalék  elsős évismétlésre kényszerül, rá kell döbbenjen, az rengeteg. Tulajdonképpen ez az évismétlős adat egy hatalmas felkiáltójel, hogy az egész rendszer, az oktatás, és a mögötte levő szociális rendszer nem működik. 

Nem arról van szó, hogy a kormány jogszabályokkal próbálja áthidalni a problémákat, és nem számít, hogy mi történik azután?  

A közoktatásban a kormány nem azt nézi, hogy jól működjön a rendszer, hanem azt: látszatra ne legyen túl nagy baj. A kormányzat megpróbálja a lehető legkevesebb pénz befektetésével megoldani azt, hogy a közoktatás problémái ne okozzanak politikai feszültséget. Nem arra törekednek, hogy a gyerekeknek jó legyen, és arra különösen nem törekednek, hogy a problémás, valamilyen szempontból nehezebb helyzetű gyerekeknek jó legyen, hanem inkább azzal foglalkoznak, hogy ne legyen ez a politikai közbeszéd középpontjába. Aki kritikus, vagy elmondaná a véleményét, azt igyekeznek lehetőleg elhallgattatni. Erre kiváló a státusztörvény, az, hogy a fizetésemelés mértékét az igazgató dönti el. A szakszervezeteket pedig most egy kérdőívvel aktuálisan lejáratják. Szerintem a kormányzati stratégia a látszat fenntartása, hogy úgy tűnjön, mintha működne, és ebben nagyon kreatívak. Sőt, most még a Mathias Corvinus Collegium (MCC) vagy épp Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója írásainak a segítségével meg is magyarázzák, hogy az, ami egyébként katasztrofálisan működik, az a jó. Arra egy csomó pénzt költenek, hogy az MCC kimagyarázza azt, hogy ami rossz, az miért jó. De arról, hogy a problémát meg akarnák oldani, egy szavuk sincs. Erre is jó példa ez az évismétlős történet. Ebben a legalapvetőbb lenne, hogy a kormány maga megrendel egy részleges kutatást, amely részletesen utánajár ennek a jelenségnek és az okainak. Amikor 2020-ban bevezették ezt az új iskolaérettségi rendszert, a hat éves kortól kötelező iskoláztatást, és hogy felmentést ez alól csak az Oktatási Hivatal adhat, akkor a Szülői Hang megkérdezte Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárt, milyen adatok alapján gondolták, hogy ez jó lesz és hogyan fogják megnézni, mennyire jól működik ez a rendszer. Normális országban alapvető lenne, hogy van egy hatékonysági vizsgálat, és ha probléma van, akkor azt felmérik. Egyébként ez minimális költség lenne a kormányzatnak, hiszen nekik megvannak a statisztikai adatok. Ez normálisan úgy működne, hogy kiadnak egy részletes elemzést erről, amit a szakértők megvitatnak, és utána cselekszenek. Két-három éve még rá lehetett fogni a bajt a Covidra, de felmérést akkor sem csináltak. Úgyhogy most tényleg azt érezni a kormányzat részéről, hogy ők valahogy kimagyarázzák, aztán meg lesz, ami lesz. Szerintem elsősorban ez is a hátrányosabb helyzetű családokat sújtja, ők azok, akik elsősorban elszenvedői ennek az egésznek, és ők azok, akikre kevésbé figyel oda a kormány most is.