Miklós György: már az óvodások is érzik, hogy ez nem egy gyerekbarát rendszer

– A pedagógusok és diákok tiltakozásai mellett a szülők kedden, a Magyar Közoktatás Napján a Kossuth téren tartottak tiltakozó akciót „Mackó-konzultáció” címmel. Mi a véleménye erről?

– Ez egy külömösen szép gesztus volt, egyéni kezdeményezésre indult. Már a szülők is érzik: igen nagy szükség lenne érdemi párbeszédre a közoktatásról. Nagyon szenvedünk attól, hogy miután az elmúlt időszakban rengeteg probléma felvetés, kritika, követelés elhangzott, a néhány hete ismert kilenc pont a szülők véleményét is tükrözi, és egyikre sem érkezik érdemi válasz. Pedig nagyon fontos lenne, hogy érdemben beszéljünk a közoktatás problémáiról. Az egyértelműen látszik, hogy a kormány szándékosan leszűkíti az egészet a bérkérdésre. Természetesen az nagyon fontos, és mindenki látja, hogy a bérrendezés elkerülhetetlen, de az csak a nulladik lépés. Arról kellene beszélni, hogyan alakítjuk át az oktatási rendszerünket a XXI. század követelményeinek megfelelően. Az igazán sikeres országokban erről folyik a vita. Ehhez képest Magyarországon arról kell beszélni, hogy egyáltalán az alapfelvételek – tanár, fűtés – megvannak-e. Ez olyan dolog, ami az egész társadalmat érinti, ezért mennek a szülők is tüntetni, és akár jelképesen, kis mackóval is jelzik, hogy nem is beszélünk az érdemi kérdésekről. Pedig az, hogy legyen egy érdemi, szakmai párbeszéd, még csak nem is pénz kérdése, nem azon múlik. A kormány azért nem tekinti vitapartnernek a civileket, mert szerinte ezek szakmai kérdések, ugyanakkor semmire sem ad szakmai választ. Így elbeszélünk egymás mellett. 

– Mit mond a kormány?

– Jó néhány hónapja mindent Brüsszelre hárít, például, ha kapunk pénzt, megemeli a pedagógusbéreket. Ez már azért is furcsa, mert abban mindenki egyetérthet, hogy a jó oktatás az ország függetlenségének záloga. Akkor a kormány – amelyik mindig a függetlenségre hivatkozik –, ebben a legfontosabb kérdésben nem tartja fontosnak az ország függetlenségét? Akkor bedőlt az egész függetlenség, függünk Brüsszeltől? Valójában mindenki tudja, hogy nem így van. Ez egyértelműen hárítás. A kormány szerint továbbá valójában nem lenne semmi más probléma, csak a bér, az meg nem tőlük függ. Egy normál átlagcsalád, amelyiknek gyerekei vannak, úgy gondolkodna a saját költségvetéséről, hogy amire a gyerekeknek szükségük van, azt félretesszük – mivel elsődlegesen nekik akarnak jót –, és ami marad, abból gazdálkodunk. A kormány pont ennek ez ellenkezőjét vallja. Ők minden másra adnak pénzt, és ami marad, azt adják a közoktatásra. Ebben a helyzetben először is beszélnünk kellene egymással, ugyanakkor azt az értékrendet követni, amit a családok túlnyomó többsége vállal. Vagyis a gyerekekre kellene költeni, ők a  fontosak. Nem mi vagyunk a gazdaságért, hanem a gazdaság van miértünk. Óriási a szakadék a szülők, a civilek és a kormány gondolkodása között.

– De, hát ez a kormány azt állítja magáról, még ilyen gyerekbarát kormánya sosem volt az országnak…

– Ez arra vonatkozik, hogy a szülők anyagi kedvezményt kapnak. A közoktatás állapotára nem lehetne olyan büszke a kormány. A gyerekbarátság jó szlogen, de pont ott nincs meg, ahol a gyerekeknek közvetlenül szükségük lenne rá. Már az óvodások is érzik, hogy ez nem egy gyerekbarát rendszer, hiszen jobb esetben évente cserélődik az óvónéni, rosszabb esetben nincs is. A kisiskolás is azt kérdezi, amikor két év alatt a harmadik tanítónénije érkezik, hogy az előző miért ment el. Ők még azt hiszik, azért, mert ők voltak rosszak. A gimnazisták viszont már meg is tudják fogalmazni maguknak, hogy miért is nem gyerekbarát ez az oktatási rendszer. 

– A Szülői Hang képviselőjeként ön hogyan látja, mennyire változott meg a szülők magatartása? 

– Az elmúlt egy évben, mióta folyamatosan napirenden van a pedagógussztrájk, nagyon pozitív az elmozdulás. Igen sok szülő megértette, hogy a tiltakozás nem a pedagógusok belügye, itt már valójában a gyerekek életéről, az ország jövőjéről van szó. Nincs pedagógus. Azért jobb lett volna, ha ez hamarabb tudatosul a szülőkben. A Szülői Hang ezt hat éve mondja. Most már szélesebb a bázis, a szülők sok helyen szerveződtek, és egy igazi, alulról szerveződő mozgalom lett belőle. Egyre több szülő ki mer állni, ők is szerveznek élőláncot, beszédeket mondanak. 

– Mi az, ami leginkább elrémiszti őket?

– A pedagógushiány az elsődleges probléma. Amikor a szülő azt látja, hogy a gyereknek matekból és magyarból kellene felvételiznie, de pont e két tárgynak nincs tanára, és más szakos tartja az órát, felmerül benne, hogyan fog tudni a gyerek érettségizni és felvételizni? Sok szülő nagyon fontosnak tartja a nyelvet, de azt sem nyelvtanár tanítja, hanem egy olyan pedagógus, aki véletlenül tud mondjuk angolul. Rengeteg ilyen van. Most már azt is megértették, hogy a pedagógusok korfája miatt nem csak most rossz a helyzet, hanem a kilátások még inkább katasztrofálisak. Azért nem kell azon sokat gondolkodni, hogyha a pedagógusok átlagéletkora ötven év felett van, és valakinek most óvodás a gyereke, aki még tizegynéhány évet ebben a közoktatási rendszerben tölt, az mit jelent. Azt is látni, hogy új, fiatal pedagógusok nem nagyon jönnek, és ez még inkább borzasztó.

– A Szülői Hangnak volt egy kezdeményezése: a szülőknek jogukban áll kikérni a pedagógusok szakképzettségére vonatkozó adatokat, és még egy mintalevelet is csatoltak hozzá. Mennyire volt ez sikeres? 

– Egyelőre még zajlik ez az akció. Azt nem tudom, hogy hány emberhez jutott el. A múlt héten tettük ki ezt az anyagot, és tervbe vettük azt is, hogy a következő két-három hétben kiteszünk még jó néhány posztot. A szülőkben azt szeretnénk tudatosítani, hogy jogsérelemről van szó, a gyereknek az Alaptörvényben biztosított joga sérül. A szülőknek van arra lehetőségük, hogy ezt dokumentálva is lássák. Joguk van hozzá. Tulajdonképpen a szülők beperelhetnék az államot, bár idáig nem nagyon szokott elmenni a dolog. Azt nem tudom, hogy hány olyan szülő lesz, aki ezeknek a dolgoknak hosszabb távon utánamegy. Arra nem számítok, hogy tömegesen így tesznek majd. A szülők közül sokan még ennél egyszerűbb dolgokban is félnek szólni, mert akkor „mi lesz a gyerekkel”. Ha viszont bárki cselekedni szeretne, annak megvan rá a lehetősége. Felvettük a kapcsolatot a TASZ-szal, ha valaki odáig elmegy, hogy kikéri az adatokat, és perelni is szeretne, ehhez a TASZ jogi segítséget nyújt. 

– Sokféle szülői szerveződés van országszerte. Nem gondoltak arra, hogy az energiákat egybegyűjtve, egy konkrét szülői közösségként, együtt lépjenek?

– A Szülői Hang nyilvános Facebook-oldal mellett májusban indítottuk a Szülői Hang privátcsoportot, amiben sok szülő és pedagógus is tag. Ezzel pont az volt a célunk, hogy egy kicsit szorosabbra fűzzük a kapcsolatot. Bármilyen probléma van, egymásnak tudunk segíteni. Az azért messzebb van, hogy a szülők érdekvédelmi, kvázi szakszervezeti jelleggel tömörüljenek. Inkább az a jellemző, hogyha van egy nagyon jó kisebb óvodai, vagy iskolai szülői közösség, akkor ott nagyobb az aktivitás. Helyben azért könnyebb előrelépni, közösen szervezni sport, kulturális, egyéb programokat. Ezek a csoportok mind erősödnek. Tudatosabbak, az egészen biztos, és egyre inkább cselekvők is.

– Csak azért kérdeztem ezt, mert a kormány mindig arra hivatkozik, hogy a Nagycsaládosok Országos Egyesületével (NOE), mint szülői szervezettel egyeztet…

– A Nagycsaládosok Országos Egyesülete nagyon hasznos dolgokat csinál, vannak jó kezdeményezései, de nem foglalkozik részletesen az oktatás problémáival. 

– Csakhogy a kormány mégis rájuk hivatkozik, mint a szülők részéről tárgyaló félre, és a NOE majdnem mindig egyet is ért a kormánnyal…

– Ez nem túl meglepő. Az a jellemző, hogy a kormány tulajdonképpen magával tárgyal, olyan szervezetekkel, amelyeket túlnyomórészt ő finanszíroz. Így nem meglepetés, ha ezek a szervezetek csak nagyon marginális kérdésben tiltakoznak. Az a fő probléma, hogy lényegében nincs érdemi egyeztető fórum, ahol a problémák előjöhetnének. Ebben az országban a közoktatás problémáiról – szülők, pedagógusok, diákok és a kormány – sajnos nem beszélünk érdemben egymással. A panaszainkat esetleg még el is mondhatjuk, csak érdemi választ nem kapunk rájuk. A legfelsőbb – miniszterelnöki – szinten politikai és gazdasági szempontok alapján eldöntik, hogy mi történjen, mennyi pénz van a közoktatásra. (Nem sok, alulfinanszírozott a közoktatás.) Innentől kezdve, már csak a maszatolás van, és úgy látom, hogy a minisztériumnak is meg van kötve a keze, mert pénz az nincs. Tulajdonképpen ezt látják a pedagógus szakszervezetek is. Tárgyalni tárgyalhatnak Maruzsa Zoltán államtitkárral, de nem ő dönt. Azt viszont mindig indokként használják, hogy minden úgy jó, ahogy van. Arra törekednek, hogy ezt az egész dolgot minél kevesebb pénzből úgy oldják meg, hogy minél kevesebben zúgolódjanak. Ha pedig ez a cél, akkor nem is tárgyalnak érdemben. Már sokan elmondták, de azt láttam én is, hogy sajnos a szándék hiányzik. Ha minden szülő látná, milyen nagy a baj, és a választásokon aszerint húzná be az x-et, hogy ki tudja az oktatást szakmailag jobban fejleszteni, akkor a szándék is erősebb lenne az érdemi tárgyalásra. Ezért számít sokat a társadalmasítás, de még az út elején vagyunk. Ez ügyben már nagyon sok embernek felnyílt a szeme, de még nem elégnek.