Milliárdok szivárognak el az USA-ban létrehozott magyar alapítványokba

HírKlikk 2021. október 8. 14:50 2021. okt. 8. 14:50

Amit a magyar „hálózat" csinál, annak egy része legális és sokan mások is lobbiznak így Washingtonban. De a magyar kormány lobbistái közül jópáran a szürke zónában járnak.

Szeptember végén Budapestre látogatott Donald Trump egykori alelnöke, Mike Pence. A politikus a IV. Budapesti Demográfiai Csúcsra érkezett, de mielőtt a konferenciára ment volna, még fogadták a Karmelita kolostorban is, ahol Orbán Viktorral folytatott megbeszélést – erről maga a miniszterelnök posztolt a Facebookon.

Nem ő volt az egyetlen magas rangú amerikai politikus, aki nemrég Magyarországon járt: Jeff Sessions, a Trump-kormány volt igazságügyi minisztere a Duna Intézet meghívására érkezett az országba, hogy beszédet mondjon egy általuk szervezett eseményen. Rajtuk kívül pedig egy másik illusztris személyiség is látogatóba érkezett: Tucker Carlson, a Fox News műsorvezetője, aki idén nyáron egy hetet töltött Magyarországon és akit Orbán szintén a Várban fogadott. A tévésnek a magyar miniszterelnök augusztusban még egy hosszú, majd húsz perces interjút adott és arról is beszélt, hogy reményei szerint hamarosan egy ideológiai központot hozhatnak létre a globális konzervatív mozgalom számára.

A fentiek fényében talán nem nagy meglepetés, hogy az 1964-ben alapított Amerikai Konzervatív Unió – amely saját bevallása szerint az Egyesült Államok legrégebbi konzervatív szervezete – tervei közt szerepel egy 2022-es, Budapesten tartandó gyűlés a budapesti székhelyű Alapjogokért Központtal. „Úgy tűnik, a magyar kormány partnerségre akar lépni velünk" – mondta Matt Schlapp, a konzervatív unió elnöke.

2011 óta tart a  „népszerűségnövelő" kampány, amelynek csúcspontja az Orbán-Trump találkozó volt

A fentiek annak a befolyáskampánynak a legfrissebb eredményei lehetnek, amelybe 2011-ben, a második Orbán-kormány választási győzelme után kezdett bele a magyar kormány és amelynek nem titkolt célja az volt, hogy népszerűsítse és jobb színben tüntesse fel Orbánt és Magyarországot az USA-ban, illetve bővítse a magyar kormány kapcsolati hálóját – írja az Euronews részben a The New York Times cikke alapján.

A projektre nem sajnálták a pénzt: kormányzati irodák hálózata, magyar diaszpóra csoportok, oktatási intézmények és a kormány által létrehozott magyar-amerikai alapítványok együttes erőfeszítéssel próbálták elérni az elmúlt évtizedben, hogy egyre több amerikai fejében erősödjön meg a kép, miszerint a magyar kormányfő egy világviszonylatban is elismert, konzervatív vezető – és enyhítsék azt a képet, amely szerint Orbán Viktor autoriter, nacionalista politikus, aki Oroszországgal és Kínával barátkozik.

A cél eléréséhez természetesen szükség volt olyan lobbistákra is, akik tisztes honoráriumért cserébe azon munkálkodnak, hogy Orbán globális profilját minél jobban megismerjék az amerikai politikai körökben. Ehhez első körben a magyar gyökerekkel rendelkező, vagy Magyarországhoz valamilyen módon kötődő, főként a Diaszpóra Tanácsban résztvevő embereket keresték meg, hogy „segítsenek kidolgozni egy olyan összehangolt stratégiát, amelynek keretében a magyar álláspontot és érdekeket képviselik a külföldi médiában és a fontos pozíciókban lévő döntéshozók felé" – írja a The New York Times, kormányzati dokumentumokra hivatkozva.

2012 májusa óta a magyar kormány több mint 4,5 millió dollárt vagyis durván 1,4 milliárd forintot fizetett ki amerikai lobbistáknak. 2014-ben felfogadták a republikánus-párti Connie Mack IV-t Floridából, aki 2013-ig a Kongresszus tagja volt. A következő években a magyar kormány összesen 3,4 millió dollárt fizetett ki Mack-nek, illetve az általa vezetett szervezeteknek.

Miután ezek a szerződések lejártak, a kormány új lobbiszervezetet keresett magának. A William Nixon veterán republikánus lobbista által vezetett Policy Impact Strategic Communications-el 2018-19-ben szerződtek le – igaz, nekik jóval kisebb összeget fizettek csak ki: összesen 265 ezer dollárt, lobbitevékenységre és kapcsolatépítésre. És ez nem volt kútba dobott összeg, hiszen a cég szervezte meg, hogy a Fox News műsorvezetőjét, a cikk elején már említett Tucker Carlson-t bemutassák a washingtoni magyar nagykövetnek, 2019-ben pedig azt, hogy műsorának interjút adjon a magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter is.

Csak véletlen egybeesés lehet, hogy a Fox News-os műsorvezető édesapja épp ennek a lobbicégnek az igazgatótanácsi tagja. Az idősebb Carlson azonban nemcsak itt tanácstag, hanem a Hungarian American Institute-ben is. Mikor apjának a két szervezetben betöltött szerepéről, illetve a megszaporodó magyar interjúkról kérdezték, az ifjabb Carlson csak annyit válaszolt egy sms-ben a neki feltett kérdésekre: „a fentiek közül semmi sem releváns", ő azért készített interjút Orbánnal, mert lenyűgözi őt a magyar kormányfő migrációs politikája.

Az elmúlt tíz év folyamatos kampányának az idei látogatásokon és interjúkon kívül természetesen más eredményei is voltak: a Trump-kormányzat alatt a fent említett Connie Mack segítségével például sikerült elérni, hogy az amerikai kormány ne osszon ki egy, a független magyar médiát támogató, 700 ezer dolláros alapot, de ennél is nagyobb fegyvertény volt, hogy hosszú évek munkája után 2019-ben Orbánt az Ovális irodában személyesen fogadta az akkori elnök, Donald J. Trump.

Forrás: Euronews