Milliárdos videók a börtön ablakában: nyomozás indult a túlárazott kampányfilmek miatt
A KlikkTV A börtön ablakában című műsorában Kőszegi András márkatanácsadó és kommunikációs szakember segítségével jártunk utána annak, hogyan vált a politikai tartalomgyártás az adófizetői milliárdok ellenőrizetlen szivattyújává, és milyen piaci realitásai vannak azoknak a videóknak, amelyekért havonta egy kisebb gyár éves költségvetését fizették ki.
A láthatatlan milliárdok és a havi 86 milliós számla
A nyilvánosságra került adatok szerint Kaminski Fanny cége elképesztő összegekért, a végidőszakban már havi 86 millió forintért fotózta és videózta Orbán Viktort. Ez az összeg ráadásul egy inflációkövető emelés eredménye, hiszen korábban „csupán” 63 millió forintot kóstált ugyanez a szolgáltatás. A szakmai megdöbbenést az kelti igazán, ha lebontjuk, pontosan milyen kézzelfogható produktum állt ezen összegek mögött. Volt olyan hónap, amikor a csillagászati díjért cserébe mindössze 21 percnyi kész videóanyag és 411 darab fotó született, ami munkanapokra vetítve napi egyetlen percnyi mozgóképet és alig 13 fényképet jelent. Kőszegi András szerint ehhez nem kell nagy fejszámolás, ez egy nagyon durva túlárazás ránézésre, amire a szakma komoly piaci szereplői is csak hangos kacajjal tudtak reagálni.
A szakember kiemelte, hogy amikor a hasonló ügyek korábban kirobbantak, ő már akkor jelezte, hogy ez a működési modell, a rendkívüli túlárazás mindenhol tetten érhető lesz, függetlenül attól, hogy a hatóságok éppen hová nyúlnak. Kőszegi elmesélte egy saját korábbi tapasztalatát is, amikor egy ügyfele számára egy egyszerű, az informatikusa által 300 ezer forintból két nap alatt összerakható weboldalt nem készíthettek el szabadon, mert kötelezően a kijelölt kormányközeli kommunikációs birodalommal kellett dolgoztatniuk, amely aztán másfél hónapos határidővel és kétmillió forintos áron végezte el ugyanazt a munkát. Ez a strukturális versenyhiány vezetett oda, hogy a piacon teljesen eltorzultak az árak.
Pánikreakciók és a nemzetbiztonsági paraván
Amikor a nyomozás híre és a szerződések részletei napvilágra kerültek, a politikai kommunikációs gépezet irányítói láthatóan elveszítették az arányérzéküket, amit a szakértő egyértelműen a pánik jeleként értékel. Kaminski Fanny azon nyilatkozata, miszerint büszke arra, hogy a meghurcoltak közt az első közt lehet, egy sokat látott, bulvármédiában edződött szakembertől meglepő és nehezen értelmezhető mondat, amely inkább egy belső krízisre utal. A védekezés másik fő pillére az volt, hogy a munkát elvégezték, és a feladatokat nemzetbiztonsági okokból, védett személyek biztonsága miatt nem lehetett nyilvános pályáztatás útján versenyeztetni.
Kőszegi András ezt az érvelést is cáfolja, rámutatva arra, hogy a versenypiacon is mindennaposak a szigorú titoktartási és átvilágítási procedúrák. Bárkit át lehet világítani a piacon, le lehet vele íratni a titoktartási szerződést, így a nemzetbiztonsági kockázatokra való hivatkozás csupán egy kényelmes eszköz volt arra, hogy a valós piaci versenyt teljesen kiiktassák a rendszerből. A szakmabeliek, köztük komoly közösségimédia-specialisták és PR-cégek megerősítették, hogy egy ilyen volumenű, 24 órás készenlétet igénylő feladatot piaci alapon, transzparens körülmények között pár száz millió forintból ki lehetett volna hozni a négy év alatt elégetett négymilliárd forint helyett.
Az üzenetek lebutítása és a választási csalás gyanúja
A politikai kommunikáció alapvető szabálya, hogy az üzeneteket le kell egyszerűsíteni a választók számára, de a Fidesz és a hozzá köthető holdudvar az elmúlt időszakban a leegyszerűsítésből átlépett a totális lebutításba. Az olyan kampányvideók, mint az állítólagos robbantási fenyegetés miatt a szerb határra siető, fáradt miniszterelnök képe, vagy a lakodalmas mulatós zenére vágott politikai klipek egy idő után már a szekunder szégyen érzetét keltették a nézőkben, és teljesen elveszítették az önazonosságukat. A legnagyobb problémát azonban nem az ízléstelen vagy kontraproduktív tartalom jelenti, hanem az, hogy a miniszterelnökségi, azaz állami forrásokból finanszírozott megbízások valójában színtiszta pártpolitikai kampányfilmek voltak.
Horn Gábor politikai elemző szerint ez a helyzet felveti a bűnszövetkezetben elkövetett választási csalás alapos gyanúját is, hiszen a költségvetési pénzeket közvetlenül pártcélokra, egy-egy ellenzéki vagy kormánypárti képviselőjelölt népszerűsítésére fordították. Ebben a rendszerben minden összekeveredett mindennel, és miközben az átlagpolgárt a legkisebb közlekedési szabálytalanságért vagy retorzióért azonnal súlyos pénzekre büntetik, a politikai elit csúcsszereplői milliárdos összegeket mozgathattak ellenőrzés nélkül. A megindult büntetőeljárás és a hűtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozás így nemcsak egy kommunikációs cég elszámoltatása, hanem a teljes állami és pártpolitikai kommunikáció összefonódásának jogi erőpróbája lesz.