Minden tizedik koronavírus-fertőzött meghalt Szikszó, Encs és Devecser környékén

HírKlikk 2021. június 16. 20:30 2021. jún. 16. 20:30

Három olyan járás is volt az országban, ahol március elejéig minden tizedik azonosított koronavírus-fertőzött belehalt a betegségbe – ez borzasztóan rossz arány.

Országosan százból négy ember volt (eddig) a halálozási mutató. Ez is elég jól mutatja, hogy Magyarországon belül nagyon eltérőek voltak a betegség túlélésének esélyei – írja a G7.

Megyei szinten elsősorban a térség lakosságának általános egészségügyi állapota határozhatta meg a betegek kilátásait, és ezt igazolják vissza a járási adatok is.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ a K-Monitor februári adatkérését teljesítve, május végén közzétette a járvány települési szintű adatait. Ebből azt tudhattuk meg, hogy a pandémia tavaly márciusi kitörése és idén február 14-e között mennyien fertőződtek meg, illetve, hogy a 2021. március 4-ét megelőző egy évben hány koronavírus-fertőzött veszítette életét.

Népességarányosan a legtöbben a sümegi járásban veszítették életüket, itt az országos 0,16 százalék több mint duplája volt a halálozás. Ebben azonban szerepet játszik az is, hogy a járásban kifejezetten erős volt a járvány, nagyon sokan fertőződtek meg már a harmadik hullám előtt is.

A betegség túlélésének esélye – nem meglepő módon – járási szinten is erős összefüggést mutat bizonyos krónikus betegségek elterjedésével. A koronavírus leginkább az ország azon járásaiban volt pusztító, ahol gyakoriak a csont-izomrendszer és kötőszövet betegségei, a mentális és viselkedés zavarok, illetve a keringési- és az emésztőrendszer betegségei. Azokban a térségekben, ahol többen szenvednek valamilyen betegségben, súlyosabb következményekkel jár a koronavírus-járvány. Mindez magyarázatot adhat arra, hogy a nem túl fényes egészségügyi állapotú magyar lakosság körében miért haltak meg nemzetközi összehasonlításban is rendkívül sokan a koronavírus következtében.

Forrás: G7