Miniszterelnöki forma
Természetesen az első perctől az utolsóig néztem/hallgattam a csütörtöki miniszterelnöki sajtótájékoztatót. Nem volt unalmas a rendezvény, a kormányfő sok kérdésre adott értékelhető és elfogadható választ, mégis úgy kapcsoltam ki a készüléket, hogy hiányérzetem volt. Zavart, hogy a kérdezők többször is feltették ugyanazt a kérdést és ilyenkor Orbán Viktor hosszan ismételte magát. Telt a drága idő és nem kerültek napirendre azok az ügyek, témakörök, amelyekkel kapcsolatban szerintem sokan vártunk volna tájékoztatást, magyarázatot. Néhányat megemlítek ezek közül.
Egyetlen újságíró sem érdeklődött „kulturális vonatkozású törvények módosításáról” szóló jogi norma elfogadásának körülményeiről. Nem faggatták a miniszterelnököt arról, hogy vajon mi szükség volt a független színházak és a vegyes finanszírozású társulatok anyagi megzsarolására, miért érdekelt a kormány az úgynevezett „kulturkampf” élesedésében? Mit szól ahhoz, hogy neves művészek sokasága tiltakozott az új – az alkotói függetlenséget sértő és megalázó – szabályozás ellen, és hogy sok ezren tüntettek a Madách téren az ide vonatkozó jogszabály elfogadása ellen.
„Fütyültek” a zsurnaliszták az új Nemzeti Alaptanterv (NAT) körül kialakult vitára. Úgy látszik, a teremben ülők közül egy sem volt gyakorló szülő vagy nagyszülő, különben kapásból fel kellett volna tenni a kérdést: miniszterelnök úr, mért tűri a NAT-tal kapcsolatos cirkuszt, miért engedi, hogy a teljes pedagógus társadalom elbizonytalanodjon? A méltatlan és igazságtalan 2,8 százalékos nyugdíjemelésről úgy látszik nem is hallottak a sajtó munkásai, hiszen ezzel kapcsolatban még csak egy bátortalan félmondat sem hangzott el részükről a két és félórás eseményen.
De az új tb törvény sem izgatta az igen tisztelt jelenlevőket. Eszükbe nem jutott felvetni, hogy mi lesz a sorsuk azoknak a százezreknek, akiknél a rendelőintézetben, a kórházban és a gyógyszertárban villogni fog a piros lámpa, ha elmaradásuk van az egészségügyi szolgáltatási díj megfizetésében? Az erről elfogadott törvény ellentmondásaival, a vizsgálatok során kialakuló nehéz helyzetek problémájával sem „terhelték” a kormányfőt. És senkit nem érdekelt az sem, hogy mi a miniszterelnök véleménye a Magyar Orvosi Kamara tisztújításáról, és mit gondol Magyarország vezetője a hálapénz-mentes egészségügyről? Ehelyett inkább többször megkérdezték tőle, hogy milyen személyi változás várható a kormányban, amire Orbán Viktor – teljesen normális módon – nem válaszolt.
Hosszan „kínozták” a Fidesz elnökét az Európai Néppárttal kapcsolatos variációkkal, de az nem volt érdekes, hogy mi van az akadémiai kutatóintézetekkel? És senkinek nem jutott eszébe a „legfontosabb” kérdés! Miniszterelnök úr! Hogyan lehet a 10 milliós Magyarországon – abszolút értékben is – több professzionális labdarúgó, mint a 83 milliós Németországban?! A „focializmus” első embere erre a kérdésre biztosan csattanós választ adott volna.
A nemzet középcsatára jó formában volt. Az újságírók csapatáról ez nem mondható el.
