Molnár Zsolt: Magyarországnak nincs dolga Csádban
A csádi magyar katonai misszióról, a migrációs problémákról, valamint aktuális belpolitikai kérdésekről is beszélt Molnár Zsolt országgyűlési képviselő, az MSZP pártigazgatója a HírTV Komment című műsorában.
A Karmelita kolostorban találkozott Orbán Viktor miniszterelnök a Csádi Köztársaság elnökével, Mahamat Idriss Déby Itnoval. A hírre reagálva Molnár Zsolt úgy fogalmazott, hogy az önmagában örvendetes, ha a magyar kormányfő egy másik ország vezetőjével tárgyal, hiszen ez azt mutatja, hogy a két ország között élő diplomáciai kapcsolat van.
Az MSZP országgyűlési képviselője szerint ugyanakkor egy ilyen válságövezetbe, egy ilyen instabil politikai környezetbe nem szabadna magyar katonákat küldeni. Egy hazánkhoz hasonló országnak nem szabad erő feletti feladatokat vállalnia, hiszen belföldön is vannak komoly megoldandó problémák, mint például az egészségügyben kialakult állapotok javítása vagy a vasúti hálózat fejlesztésének kérdése.
„Csádba missziót küldeni erő feletti vállalás” – fogalmazott Molnár Zsolt. Szerinte ezeket a feladatokat vállalják inkább azok az országok, akiknek felelősségük volt abban, hogy Afrikában vonalhúzóval húztak államhatárokat úgy, hogy nem voltak tekintettel sem a nemzetiségekre, sem a kultúrákra, sem a vallásokra, valamint a helyi erőforrásokra sem.
A műsorban szó volt a migrációs kérdésekről is, ezzel kapcsolatosan Molnár Zsolt úgy fogalmazott, hogy a magyar kormány hozzáállása akár helyes is lehetne, de a diplomáciai hiányosságok, és a migrációval kapcsolatos döntések erőszakos tálalása miatt akkor sem kap Magyarország támogatást az EU országaitól, ha egyébként elfogadható álláspontot képvisel.
Az MSZP országgyűlési képviselője emlékeztetett: korábban egy Népszavában közzétett publicisztikájában javaslatot tett arra, miként lehetne ebben a kérdésben – a kompromisszumot keresve – előrelépéseket tenni.
„Mi azt mondjuk, hogy taktikusabbnak kell lenni a diplomáciában, abban a kérdésben, hogy az Európai Unió nagy országai közül legyenek olyan szövetségesek, amelyek amikor európai biztost jelölnek, akkor ne alázzák meg Magyarországot sokadszorra” – érvelt Molnár Zsolt.
A műsor végén szó volt a hétvégi kötcsei találkozóról is, ahol Orbán Viktor kijelölte a politikai irányt a közeljövőre vonatkozóan. A miniszterelnök békeköltségvetésről, valamint cselekvési tervekről beszélt. Molnár Zsolt ezzel kapcsolatosan elmondta, hogy közelednek a 2026-os országgyűlési választások, amelyek kapcsán a jelenlegi kormánypárt nem dőlhet hátra, hiszen már a miniszterelnök is érzi, hogy kihívót kapott az általa képviselt politika. Az MSZP országgyűlési képviselője hozzátette, szomorú, hogy a fizetésemelések kérdése is csak a választások előtt kerül napirendre.