Móricz Emese a traumatudatos vezetői kommunikációról írt
A Népszavában megjelent írásában Móricz Emese traumatudatos coach és vezetőfejlesztési specialista azt fejtegeti, hogy egy megosztott társadalom „egyesítésének” felelősségét nem lehet egyetlen emberre terhelni. A cikk apropóját Polgár Judit visszautasított köztársaságielnök-jelölési felkérése adta.
Móricz Emese írása azzal indul, hogy Polgár Judit a miniszterelnöki felkérést megköszönve közölte: nem érez magában elég erőt ahhoz, hogy vállalja „egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi felelősségét”. A szerző szerint ez a mondat különösen érthető azok számára, akik látták a sakkvilágbajnokot érő gyűlölködő kommenteket.
A szerző ugyanakkor azt állítja, hogy a megosztott nemzet újraegyesítésének feladata nem helyezhető egyetlen személy vállára. Évtizedes kutatói és tapasztalati munkájára hivatkozva úgy fogalmaz: a társadalmi gyógyulás nem karizmatikus személyeken múlik, hanem azon is, hogyan beszélnek egymással az emberek nyilvánosan és szűkebb közösségekben.
Móricz egy nemzetközi felmérésre is hivatkozik, amely öt posztkommunista országban vizsgálta a társadalmak traumaérintettségét és annak hatásait. A cikk szerint a kutatás alapján a társadalmi megosztottság nem pusztán véleménykülönbségként írható le, hanem történelmi rétegekre épülő feldolgozatlanságként is.
Az írásban szerepel a CPTSD, vagyis a komplex poszttraumás stressz fogalma is. Móricz szerint a kutatás alapján a magyarországi válaszadókra különösen jellemző volt a negatív énkép, a bizalmatlanság, a kapcsolati problémák és a reménytelenség.
A szerző a traumatudatos vezetői kommunikáció egyik legkényesebb kérdésének azt tartja, miként lehet felszínre hozni korábbi bűnöket és sérelmeket anélkül, hogy a folyamat bűnbakkeresésbe vagy retraumatizálásba fordulna. Állítása szerint az elhallgatott sérelmek kimondása szükséges, de a kimondás módja döntő: a hallgatás nem gyógyít, a bűnbakkeresés viszont a múlt újrajátszásához vezethet.
Móricz Edith Eva Eger A döntés című könyvéből is idéz egy példát: Eger egy újfasiszta fiatal férfival folytatott terápiás helyzetben előbb saját belső indulatát próbálta felismerni, mielőtt megszólalt volna. A szerző ebből azt a következtetést vonja le, hogy a vezetői kommunikációban különösen fontos az indulatok feldolgozása, mert a kimondatlan feszültségek könnyen bűnbakkereséssé válhatnak.
A cikk második kutatási hivatkozása Kővágó Pál Lajos disszertációja, amely a kollektív áldozattudat és a kisebbségekkel szembeni gyűlölet kapcsolatát vizsgálta. Móricz megkülönbözteti az exkluzív áldozattudatot, amelyben egy csoport saját sérelmeit egyedülállónak tekinti, és az inkluzív áldozattudatot, amely más csoportok szenvedését is összehasonlíthatónak látja.
A szerző szerint a vezető kommunikációja gyakorlati szempontból azért fontos, mert erősítheti az exkluzív áldozattudatot, ha csak a saját csoport sérelmeire épít, de elmozdíthat az inkluzív szemlélet felé, ha mások fájdalmának és méltóságának is teret ad. William Ury „respekt”, vagyis újralátás fogalmát Móricz ehhez kapcsolja: szerinte a gyógyulás része, hogy az ember ne csak áldozatként lássa magát, hanem felismerje saját megküzdését és felelősségét is.
Az írás három pillérben foglalja össze a traumatudatos vezetői kommunikáció kialakítását: a kollektív traumával kapcsolatos tudás elmélyítésében, az érzelmi tudatosság és érzelemszabályozás fejlesztésében, valamint az inkluzív és felhatalmazó nyelv használatában. Móricz szerint a vezető akkor segíthet gyógyító módon, ha a sérelmek megnevezése mellett az erőről, a megküzdésről és a felelősségről is beszél.
A Népszava a szerzőt traumatudatos coachként és vezetőfejlesztési specialistaként mutatja be. Móricz Emese nemzetközi vállalatok vezetőjeként kezdte pályáját, 2006 óta foglalkozik vezetők fejlesztésével, Európa szinte minden országában tartott képzéseket, programjain pedig mintegy 3000 vezető vett részt.
A bemutatás szerint többéves vezetőfejlesztési projekteket vitt a Lufthansa Systemsnél és az NNG-nél, 2019 és 2021 között pedig a METU Transformational Agile Leadership mini-MBA-programjának egyik fő fejlesztő-oktatója volt. 2014 óta foglalkozik traumákkal, nemzetközi kutatócsoport tagjaként egyéni és kollektív traumák feldolgozását vizsgálja, 2022 óta pedig a Magyar Nemzeti Múzeum Málenkij Robot Emlékhelyén vezet tárlatokat egy történésszel közösen, Elhallgatott sorsok címmel.
