Most jön a neheze… megjött, és itt is marad még…

„Most jön a neheze” – mondta váratlanul Orbán Viktor november 19-én szokásos és kellemetlen kérdésekkel soha nem terhelt rádiós műsorában. Ez azért kelthetett némi meglepetést, mert a megelőző hónapok során e magánfórumában a kormányfő számos egyéb üggyel különös előszeretettel és igen optimista szellemben foglalatoskodott, ám a járvány negyedik hullámáról e november végi időpontig legfeljebb annyi mondanivalója akadt: tessék oltakozni, van hozzá elég vakcina. Utólag úgy tűnik, hogy valakik az utolsó pillanatban mégis csak meggyőzhették: a negyedik hullám okozta veszélyhelyzet elérte azt a szintet, amikor megint igény lenne a dinamikus és határozott kormányzati fellépés tanúsítására.

Lépjünk néhány lépést hátrébb és nézzük meg, milyen általános keretek közé illeszthető be e kései kormányzati ébredés. Mi minden történt még a mögöttünk hagyott novemberben?

Három párhuzamos fejleményről

Egészében nézve, nagy vonalakban három, egymás mellett futó párhuzamost láthatunk: a vírus negyedik hullámát, a mindinkább nyilvánvalóvá vált, magasra szökött inflációt, valamint a választások előtt erősödő belpolitikai küzdelmeket. Olyan jellegű folyamatokat, amelyek bizonyos pontokon érintik ugyan egymást, mégis mintha külön-külön pályákon haladnának. Az átláthatóbb elemzés kedvéért, e három jelenséget egyelőre mi is külön-külön tárgyaljuk.

Mi az, aminek eljött a neheze…?

Mint mindig, ezúttal is sokat segíthet az a megoldás, ha a hosszabb távon megmutatkozó, összehasonlítható adatsorokból indulunk ki. Mit mutattak az adatok a vírus negyedik hullámáról egy hónappal ezelőtt, és mit november legvégén?

Nem kell hozzá érettségi szintű matematikatudás sem, hogy megállapíthassuk, minden fontos összevetésben radikálisan és sokat romlott a helyzet. Nagyjából hasonló dinamikával, mint a második és a harmadik hullámok tetőzésének heteiben. Egyetlen hónap leforgása alatt kb. háromszorosan/négyszeresen rosszabbak ezek a számok, mint amilyenek október végén lehettek. Két, nagyon is jelentős különbséggel egyetemben.

Egyrészt a beoltottság az elmúlt hónapban mintegy 180 ezer fővel magasabb szintet ért el, mint október végén, s ez elsősorban a november végére meghirdetett – regisztráció nélküli – kampány sikerének tudható be. Ez a növekedés nagyjából annyi embert jelent, mint ahányan a nyári három hónap alatt összesen felvették az oltást. Ezen belül is szembetűnő a harmadik oltásért jelentkezettek nagy száma. Másrészt a novemberi döntések között megjelentek a közösségi védekezés kényszerét sem nélkülöző elemek: a nyilvános helyeken való maszkviseléstől a munkahelyi oltakozásokért megindított nyomásgyakorlásokig. Nagy valószínűséggel sejthetjük, hogy még ez a két intézkedés is hozhat némi előrelépést a járvány további terjedésének fékezésében. Azt viszont még csak jósolgatni sem érdemes, hogy a hónap végén megjelent legújabb mutáns, az úgynevezett dél-afrikai vírus terjedése hozhat-e újabb kedvezőtlen fordulatot abban a – már lassan két éve tartó – folyamatban, ami eddig is csupa meglepetéssel szolgált.

(További részletek: itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt)

Egy másik le nem küzdhető jelenség – az infláció tartóssá válása

Korábban csak a szakemberek szűkebb csoportja aggódott az egyre emelkedő inflációs trendek miatt, novemberben viszont ebben is fordulatot érzékelhettünk.  A nyári és a kora őszi kedvezőtlen vásárlási élmények mellé, odaépülhetett részben az iskolakezdés árainak sokkoló hatása, részben az építkezési/lakásfelújítási költségek száguldása, s ezekre halmozódott a világpiaci indíttatású energiaforrások árainak elszabadulása. Az utóbbi az üzemanyagárak szemmel látható és folyamatos emelkedésével vágott mellbe több százezernyi fogyasztót. Mindezektől távolról sem függetlenül kelthetett nyugtalanságot a forint árfolyamának felszökése korábban nem látott magasságokba, aminek következtében kikerülhetetlenné váltak a kamatemelések – ezek viszont az eladósodottak számára jelentenek fekete híreket. Összefoglalásul elegendő talán annyit megjegyeznünk, hogy a szeptembertől megindított nagyszabású kormányzati osztogatások, jutalomígéretek és további kedvezmények állandósuló hangzavara sem lehetett már novemberben arra alkalmas, hogy a magukat veszteseknek érzők elől eltakarhassák a jövő miatti jogos aggodalmakat.

  A kormány ez ügyben is sokáig az intenzív hallgatás taktikáját választotta, s csak az üzemanyagárak szemel látható emelkedése miatti politikai félelmek indította a kabinetet gyors cselekvésre. Olyan lépésre, amelynek megtételét – negatív következményeire hivatkozva – egy-két héttel korábban nem tartották valószínűnek. November közepén jövő februárig befagyasztották a benzinárakat. Ilyen erejű, radikális kormányzati beavatkozásra már nagyon régen nem láthattunk példát. Krónikánk megírása idején még nem lehet megmondani, hogy ez a látványos döntés elegendő-e az inflációs nyomás fokozódása miatti kedvezőtlen közhangulat semlegesítésére. Azért sem, mert a következő hónapokban például előttünk vannak a téli üzemanyag- és energiaszámlák. Másrészt a karácsonykor szokásos bevásárlási roham idején százezrek meglepve fogják érzékelni a magas inflációt olyan árucikkek esetében is, amelyekről már régen nem lehetett személyes élményük. De nagy talány a negyedik hullám is, amelynek komolyabb – nemzetközi – gazdasági következményeiről ma még nincs semmiféle képünk. November végén legfeljebb annyit rögzíthetünk, hogy az idei, valamint a jövő évre még korábbról kivetített gazdasági kiugrás sikereit az utolsó negyedév adatai a legkevésbé sem látszanak alátámasztani.

(További részletek: itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt)

 Belpolitikai küzdelmek – fél évvel a választások előtt

Az ellenzéki erők az őszi nagy menetelés után, feltűnően csöndes hónapot hagytak maguk mögött. Az előválasztás befejeztével jószerével minden hír Márky-Zay Péterről szólt, mintha az ő jelöltségével megoldottnak vélnék a kampány miatti teendőket. Lehet, hogy jobb is, ha nem hallunk semmit sem a színfalak mögötti küzdelmekről, hiszen a közös lista névsorának összeállása nagy valószínűséggel meglehetősen éles érdekharcok közepette zajlik majd. Az ellenzék novemberi energiáit mintha kimerítené az egyes vezetőik ellen meg-megindított lejárató kampányok leszerelése – ez azonban nagyon kevés. Annál is inkább, mert még a nagyobb szabásúnak ígérkező Pegasus-ügyből sem sikerült kihozni olyan egységes és hatásos ellenzéki megmozdulásokat, amelyek az elégedetlen szavazók számára jelenthettek volna valamiféle érzelmi azonosulási lehetőségeket.

 A kormányzati oldal novemberi aktivitása viszont olyan sokágúra sikeredett, hogy legfeljebb csak a lényegesebb cselekvési irányokat tudjuk röviden számba venni.

Osztogatások kétfelé. Az elmúlt hónapban sem akadt olyan hét, amikor ne lehettünk volna tanúi nagyarányú, súlyos milliárdokkal csokrokba szedett vagyoni átcsoportosításoknak. Olyanoknak, amelyeknek nem is nagyon leplezett célja az esetlegesen kedvezőtlen választási eredmény utáni időkre történő óvatos felkészülés. Ingatlanok átadása, kellően nem alátámasztott beruházások elindítása. A korábbiak folyamatos felülárazása még a szokásos megoldásokat ismételgették. A hónap nagy újdonsága a reptéri visszavásárlás lett volna, amely már az ezermilliárdos tételek közé tartozó ügylet, s ennek megfelelően, ennek a részleteiről lehetett a legkevesebbet megtudni.

(További részletek: itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt)

Az osztogatások másik iránya viszont össznépi célokat szolgáló pénzkiáramlás volt. És nem kétséges, hogy a választások előtti közhangulatért történő kampány részeként. Adókedvezmények, rendkívüli jutalmak, fizetésemelések, a 13. havi nyugdíj ezredszer történő megígérése, aminek felejthetetlenségéről maga a kormányfő személyre szóló levélben is értesítette az ország nyugdíjasait: 

Mindennél beszédesebb döntés volt az is, amikor a Fidesz kongresszusa előtt egy-két nappal Varga Mihály bejelentette: 750 milliárdos adócsökkentés vár a hazai gazdasági élet szereplőire:

Az osztogatások mellett kiterjed a kormány figyelme a választási rendszerben megbúvó egyéb hiányosságok kiküszöbölésére is. November egyik legelképesztőbb húzása lett, hogy egy ártatlannak tetsző törvénymódosítással szeretnék legalizálni a választásokon való részvétel meglehetősen mozgékony, gyakorlatilag ellenőrizhetetlen formáit is.

A kormányzati aktivitásnak volt még egy olyan szála, amely nem váltott ki a közvéleményből szélesebb visszhangot. Novemberben szinte folyamatos vitába keveredett a kabinet az unió vezérkarával. Úgy tűnik, mintha a régóta hangoztatott fenyegetést ezúttal tényleg beváltanák és elindítanák Magyarország ellen azokat a kötelezettségszegési eljárásokat, amelyekről az Orbán-kabinet nagyon is régóta tudott.  De ebben a hónapban megpróbálták egyfelől megjátszani a meglepettet, másfelől pedig átértelmezni a kritikákat és – az ország lakosságának önérzetére hivatkozva – a szuverenitásunkba való, igazságtalan beavatkozásnak feltüntetni Brüsszel lépéseit.

(További részletek: itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt)

Meglehet, ez az a terep, ahol a korábbi évekhez képest ezúttal a legkevésbé sem lehetséges a vitapartnereket átlátszó és félrevezető magyarázatokkal megetetni. A megszokás túlságosan is Nagy Úr, az itthoni médiafölény és a kritikátlan talpnyaló had támogatásának folyamatos birtokában ez a szűkebb körű kormányzati elit egyszerűen elvesztette azt a képességet, hogy megvédje önmagát olyankor, amikor a szembenálló fél semmilyen értelemben sincs neki kiszolgáltatva.

Ez is lehetne egyfajta novemberi tanulság, az itthoniak számára is. Nem kell mindig elhinnünk, hogy tényleg ki lennénk teljesen szolgáltatva. Lehetne néha szabadon is viselkednünk, még akkor is, ha erre nagyon kicsi a lehetőség.