MSZP: gyors visszapattanás helyett, zuhanórepülésben van a magyar gazdaság

HírKlikk 2020. augusztus 14. 17:09 2020. aug. 14. 17:09

„Az Orbán-kormány elszalasztotta a korai beavatkozással járó előnyöket, nem lépett időben a válság gazdasági hatásainak ellensúlyozása érdekében. Kirúgások, fizetéscsökkenések, cégcsődök indultak el, amiknek egyenes következményük, hogy a vártnál is nagyobb mértékben csökkent a magyar gazdaság teljesítménye" – írja pénteki közleményében az MSZP.

Az ellenzéki párt hangsúlyozza: a miniszterelnök által bejelentett, Magyarország történetének legnagyobb, legátfogóbb, a gazdaság növekedését és élénkítését segítő akcióterve kudarcba fulladt.

„Az MSZP már a válság kezdete óta azt az álláspontot képviseli, hogy a munkahelyek védelmét, valamint a magyar kis- és középvállalkozásokat kell támogatni. A Fidesz ezzel szemben, őrült pénzszórásba kezdett a hozzá közel álló vállalkozók között. A papíron a gazdaságvédelemre létrehozott alapból pedig folyamatosan szipkázza el a pénzt. Legutóbb 7 milliárdot vett el a kormányzati propaganda javára"

– olvasható a közleményben.

Hozzáteszik: az MSZP szerint, a kormánynak meg kell védenie a meglévő munkahelyeket, támogatnia kell a hazai kis- és középvállalkozásokat. Továbbá biztosítania kell azoknak a tömegeknek a megélhetését, akiknek Orbán kudarcos válságkezelése miatt, sajnos már megszűnt az állásuk, és nincs semmilyen jövedelmük.