Működik Orbánék kommunikációs nagyüzeme

Sebes György 2023. augusztus 29. 07:00 2023. aug. 29. 07:00

A főnök elmondja a híveknek a tutit, az alfőnökök pedig – mint egy jól betanított tánckar – megadják mindehhez a kíséretet. Így jellemezte az idei nyáron is szinte egymásba érő kormánypárti, fideszes rendezvények koreográfiáját Horn Gábor. A Republikon Intézet vezetője szerint mindez a modern politikai kommunikáció része, amit a jelenlegi hatalom remekül ki is használ. A jelek szerint pénz nem számít, annál is kevésbé, miután a nagy dzsemborikat általában közpénzből finanszírozzák.

Alig ért véget Tihanyban a Tranzit Fesztivál, máris megtudhattuk, hogy a jövő hét végén megtartják a kötcsei polgári pikniket. A Balaton parti eseményt a Fidesz legnagyobb nyári rendezvényeként tartják számon, a bográcsozással egybekötött somogyi összejövetelt pedig az őszi évadnyitónak nevezik. Mindkettőben közös, hogy felvonul szinte az egész kormány, a kormánypárt vezérkara, hivatalosak a támogatók és a hívek közül is sokan. A fő szónok természetesen Orbán Viktor, akinek ezek szerint nem elég, hogy legalább kéthetente interjúnak álcázott szózatot intézhet a néphez a Kossuth Rádióban. És akkor még nem említettük, hogy korábban már – hasonló keretek között – lezajlott a tusványosi nyári szabadegyetem, Esztergomban pedig a Mathias Corvinus Collegium (MCC) rendezvénye is. A miniszterelnök ezen kívül augusztus 20-át és az atlétikai világbajnokságot arra is felhasználta, hogy keleti diktátorokkal és leszerepelt európai politikusokkal mutatkozzon.

Felmerül a kérdés, hogy a kétharmados parlamenti többség birtokában mi szüksége van még ezekre a nagyszabású és természetesen jól kommunikálható eseményekre is a jelenlegi hatalomnak. Van-e egyáltalán jelentősége a sorozatos gyülekezeteknek és nincs-e belőlük egy kicsit sok. Netán pótcselekvésnek jók, hiszen látványos akciókkal lehet helyettesíteni a macerás és sok gonddal járó kormányzást. Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Horn Gáborral, a Republikon Intézet vezetőjével, aki azonnal leszögezte, hogy mindez a modern politikai kommunikáció szerves része, amit a Fidesz és kormánya jól ki is használ.

Akinek mondandója van a sajátjai számára, az úgy tudja felerősíteni, hogy egy nagy dzsembori keretében elmondja. Az ókori cirkusz is így volt kitalálva – emlékeztetett az elemző. A saját tábornak kell a muníció, a kapcsolódási lehetőség és az, hogy elmondják nekik a további teendőket. Az sem baj, ha sokszor hangzanak el, a hívek szívesen hallgatják, márpedig mindez elsősorban nekik szól. Ugyanakkor az is jellemző, hogy mindezzel tematizálják a közéletet és a hazai politikát.

A nyáron eddig szinte egyetlen politikus nem volt szabadságon: Orbán Viktor – folytatta a politológus. A miniszterelnöknek ezek szerint fontos, hogy folyamatosan jelen legyen és kihasználja a lehetőségeket. Arra pedig a rendezvények nagyon is alkalmasak, hogy a főnök – akárcsak egy vallási vezető – kinyilatkoztasson, a többiek pedig – mint egy jó tánckar – erősítsék a mondandóját, ráépítkezzenek. Az sem számít, hogy időnként zagyvaságokat hordanak össze, és ellentmondanak saját maguknak, mert a közönségük mindenre vevő. A kormánypártoknak stabilan van két és fél millió szavazójuk, ennyivel pedig választást lehet nyerni. Igaz, ez a jogosultaknak csak mintegy egyharmada, hiszen van egyharmad, amely nem rájuk voksol, és még egy egyharmad, amelyet az egész nem érdekel, vagy bizonytalan. De a saját híveiket állandóan tüzelni kell.     

Horn Gábor emlékeztetett rá, hogy Orbán Viktor a 2002-es és 2006-os nagy bukás után kialakította stratégiáját, amelynek lényege, hogy ellenségnek kell kezelni az ellenzéket és el kell tiporni. Nincs kiegyezés vagy megállapodás, miközben ő csak a 2 és fél millió fideszes szavazó miniszterelnöke. A többiek felé nincsenek gesztusok vagy érzékelhető lépések. Az utolsó gesztusa a társadalom nem fideszes részének az volt, amikor 2019-ben Karácsony Gergely főpolgármesterré választása után azt mondta, Budapest is az ország része és mindent elkövet, hogy ez látszódjon a kormányzati politikában. Azóta ennek az ellenkezője történik. De ez épp úgy nem zavarja a jelenlegi hatalmat, mint az őket körülvevő helyzet. Érzékelik, hogy baj van, hiszen már négy negyedéven át tart a recesszió, itt van Európa legmagasabb inflációja, csökkennek a reáljövedelmek, az embereknek elfogyott a pénzük. Az infláció emiatt csökken, és nem a kormányzati lépések hatására. Nőnek a társadalmi feszültségek, vállalhatatlan folyamatokat lehet látni. Ám a kommunikáció működik, készülnek a jövő évi választásra és nem foglalkoznak azzal, ami árthat nekik.

A Republikon Intézet vezetője felidézte, hogy maga is volt régebben kampányfőnök, tisztában van vele, hogy egy-egy nagyobb rendezvény megszervezése iszonyatos energiát követel. Sok pénz is kell hozzá, de ez a Fidesznek nem probléma, hiszen szinte valamennyi dzsemborijukhoz közpénzt használnak. Amivel egyébként ki is merítik a választási csalás fogalmát – tette hozzá az elemző. Néha olyan vitákat is szerveznek, amelyekre meghívnak ellenzéki politikusokat is, de politikai értelemben az ellenzék számára ezek a helyzetek használhatatlanok. Igaz, a meghívásnak eleget kell tenni, de ezek nem azok a terepek, ahol az ellenzék kifejtheti, hogy van másik Magyarország.

E ponton Horn Gábor kitért arra is, mennyire érthetetlen és szomorú, hogy az ellenzék szinte teljes mértékben átengedte a kommunikáció terepét a jelenlegi hatalomnak. Miközben a nyáron egymást érték a kormánypárti rendezvények, alig találni ellenzéki eseményt. Igaz, a jövő hét végén lesz egy – szavai szerint - halvány próbálkozás, a Száz szó, amely az egykori szárszói találkozó nyomába kíván lépni. Az egykor, a maga helyén és idejében komoly és fontos helyszíne volt a politikai közgondolkodásnak és közéletnek, de az újabb változata inkább olyan, mint „a felmelegített bableves”. Miért nem lehet kitalálni egy fiatalosat, egy újat – tette fel a kérdést az elemző, majd hozzáfűzte: az ellenzéki oldalon – külön-külön – érzékelik, hogy valamit kellene csinálni, de ötlet és kreativitás nélkül, több mint tíz éves késésben ez így nem fog menni. Márpedig az ellenzéki szavazók azt várnák, hogy jelezzék, miképpen képzelik el a mostani rendszer felváltását.

Amire egyébként azért is nagy szükség lenne, mert Orbán Viktor láthatóan nem érti a globalizált világot, a szövetségi politikát, az EU-t és a NATO-t, nem érti, hol vagyunk mi. Az erős Magyarország illúzióját a saját közönséggel el lehet hitetni, valamint azt is, hogy ennek megvalósítását Brüsszel, Soros, vagy éppen a menekültek akadályozzák. A rendezvényeken persze nincs kérdés erről, a saját rendszerben nincsenek kontrollok, a független média ki van tiltva ezen helyekről. Mégis szükség lenne rá, hogy akár a fideszes szavazók is megismerkedjenek a valósággal – mutatott rá végül Horn Gábor.  



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom