Nagy Erzsébet: a szakszervezet baloldali gyökerű, baloldali értékeket képvisel

HírKlikk 2023. december 18. 08:00 2023. dec. 18. 08:00

A jóléti állam egyik alappillére a tudás, hiszen e nélkül nincs jövő. Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) választmányi tagja az MSZP székházában tartott „Európai Szocialisták egy jobb életért –A munkavállalók ereje” című konferencia kerekasztal beszélgetésén fejtette ki véleményét az oktatás állapotáról.

Az érdekképviseleti vezető kiemelte, jelenleg Magyarországon rendkívül fontos az összefogás a kormány ellen folytatott küzdelem minden frontján. Az EU pedig meg is hallotta a segélykiáltásokat, olyan még nem történt, hogy kifejezetten pedagógus-béremelésre juttasson forrásokat az unió, ez a béremelésért folytatott harc sikere. A kormány azonban csak „játszadozik” a pedagógus társadalommal, időről-időre változtatják kommunikációjukat arról, miért késlekednek a bérrendezések.

Nagy Erzsébet emlékeztetett, a kormány maga is beismeri, jogosak a tanárok kérései, többször bevallották, keveset keresnek a pedagógusok, ezért vándorolnak el a szakmából. Az pedig megkérdőjelezhetetlen, hogy gyakorlatilag minden magyar ember érzékeli, mekkora a gond az oktatási rendszerben, óriási a szakemberhiány, nincsenek szakszerű helyettesítések, ezeket pedig gyakran jogellenes módon leplezni próbálják a tankerületek. Emellett mindennapi probléma a túlóráért járó juttatások elmaradása is, ezekben az ügyekben a PDSZ sorra nyeri a pereket.

A PDSZ ügyvezetője külön megköszönte az MSZP támogatását és szemléletmódját is, ugyanis ez tartalmazza, hogy át kell alakulnia hazánkban a munkavállalók szerepének, tudatos munkavállalókra van szükség, a nyugati országokhoz hasonlóan. Ez azt jelenti, hogy a munkahelyre belépéssel egyidejűleg belépnek a dolgozók a szakszervezetbe is, ahol fizetik a tagdíjat, cserébe pedig információt, védelmet és összefogási lehetőséget is kapnak.

„A szakszervezet abszolút baloldali gyökerű, baloldali értékeket képviselünk, hiszen munkavállalókat képviselünk” – emelte ki a PDSZ választmányi tagja. Ez azonban nem egyenlő a hatalomgyakorlással, a szakszervezet mindig a dolgozók érdekeit képviseli, vagy a hatalomgyakorlóval szemben, vagy azzal együttműködve.

A pedagógusok küzdelmének meghatározó személyisége szerint a jelenlegi kormány abban is kirívóan különbözik a korábbi, baloldali kormánytól, hogy az emberi kapcsolatokat is lerombolja. Ilyen volt, amikor a PDSZ-t „leterroristázta” a kormány és annak képviselői ellen is lejárató kampányokat indítottak.

Nagy Erzsébet szerint meghatározó jelentősége van az összefogásnak a közös cél eléréséhez, azonos érdekek mentén szövetkezni kell, ebben a pedagógusok küzdelmében is vannak még tartalékok.

Harangozó Gábor, az MSZP alelnöke moderálta a beszélgetést, emellett a rendezvényen a hazai és a nemzetközi politika több prominens alakja is felszólalt, köztük Tüttő Kata, az MSZP EP-listavezetője, valamint Stephan Löfven, az Európai Szocialisták Pártjának (PES) elnöke, Svédország korábbi miniszterelnöke.  

 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom