Nagy Márton ismét sikerekről számolt be

HírKlikk 2023. december 23. 04:23 2023. dec. 23. 04:23

A gazdaságban szaporodnak a biztató és reményt keltő eredmények, de semmi esetre sem dőlhetünk hátra – mondta a gazdaságfejlesztési miniszter a Világgazdaságnak adott interjújában.

Az MTI szemléje szerint Nagy Márton úgy fogalmazott, a 2023-as volt az eddigi legnehezebb év, a pandémiát követően ugyanis idén gyűrűztek be a háború és szankciók hatásai, ami mindenkit nehéz helyzet elé állított. Az év elején még magas volt az infláció, de a beruházások és a fogyasztás szintje is csökkent. Ennek ellenére meg tudták védeni a családokat és a munkahelyeket - emelte ki.

A miniszter hangsúlyozta: az idén még tovább nőtt a foglalkoztatottság és történelmi mélypontra csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma, sőt, további biztató jelek is napvilágot láttak az év utolsó hónapjaiban. Bebizonyosodott, hogy a magyar gazdaság válságálló, a kormány intézkedései pedig hatékonyak és eredményesek. Felidézte, hogy a harmadik negyedévtől kezdve újra nő a GDP, az unióban az egyik legnagyobb negyedéves eredményt produkálta a magyar gazdaság. A kormány novemberre 7,9 százalékra szorította vissza az inflációt, ami decemberre 6 százalék körülire csökkenhetett, de már az ikerdeficit is a múlté. Az FDI (működő tőkebefektetés) folyamatosan érkezik és töretlen a bizalom a magyar gazdasággal szemben, ez utóbbiról szólnak a sikeres államkötvény-kibocsátások és a hitelminősítői megerősítések is. Emellett szeptembertől újra nőnek Magyarországon a reálbérek – emlékeztetett a miniszter.

A gazdaságfejlesztési miniszter szerint a gazdasági növekedés helyreállításához helyre kell állítani a lakossági fogyasztást, ehhez a reálbérek növekedése szükséges. Második lépésként helyre kell állítani a belgazdasági termelést és beruházásokat. Harmadik lépésként tovább kell növelni a munkaerőpiaci aktivitást. El kell érni, hogy a 15-64 éves korosztályban az aktivitási ráta a jelenlegi 78 százalékról 85 százalékra emelkedjen.  A miniszter kifejtette: bízik abban, hogy egy év múlva már dinamikusabb pályán, 4 százalék körül fog növekedni a gazdaság.

Nagy Márton megerősítette azt is, hogy egy év múlva ilyenkor magyar állami tulajdonban lesz a ferihegyi repülőtér.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom