Nagy Márton: jövőre négy százalék körüli növekedéssel számol a kormány

HírKlikk 2023. november 9. 17:25 2023. nov. 9. 17:25

Az idén nulla és mínusz egy százalék között alakulhat a magyar gazdaság éves teljesítménye; a kormány álláspontja világos: jövőre helyre kell állítani a növekedést, amelynek mértéke négy százalék körül alakulhat – mondta a gazdaságfejlesztési miniszter csütörtökön Budapesten.

Nagy Márton az Ébredés az inflációs sokkból című konferencián közölte, a kormány úgy gondolja, míg 2023 az infláció leszorításának éve, 2024 a gazdaság helyreállításának éve kell, hogy legyen.

Várakozásaik szerint októberben az infláció 10,5-10 százalék körül alakulhatott, a pontos szám pénteken derül ki. A miniszter biztos benne, hogy novemberben már egy számjegyű lesz az infláció, amelynek mértékét decemberben 6-7 százalék, 2024 egészében pedig 5-6 százalék közé teszik.

Nagy Márton kiemelte, a magyar gazdaság számára kulcs a fogyasztás helyreállítása, amelynek az alapját a reálbérek emelkedése adja. A fogyasztás visszaesése ugyanis negatívan érintette a belső értékesítésre termelő szektorokat és a belgazdaságban megvalósuló beruházásokat is. Hozzátette, hogy a magyar adórendszer is a fogyasztáson alapul, az áfabevételek meghaladják a szja-ból származó bevételeket.

A miniszter szerint a magyar gazdaság helyreállításának egyetlen akadálya van: a Magyar Nemzeti Bank, amely magas kamatot tart fenn. Ezzel összefüggésben jelezte, hogy a jegybankkal szemben más véleményen van a pozitív reálkamatról. Ez ugyanis a miniszter szerint káros a vállalkozóknak, mivel nem ösztönzi őket hitelfelvételre.

Az Ébredés az inflációs sokkból című konferenciát a Magyar Közgazdasági Társaság pénzügyi és államháztartási szakosztályaival együttműködésben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézete szervezte.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom