Nagy változások jönnek a mentőknél, Európa legjobb irányítási rendszerét alakítanák ki
Pintér Sándor belügyminiszter szeptember 18-án személyes látogatást tett az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) mentésirányító központjában, ahol Győrfi Pál szerint azt az utasítást adta, hogy „Európa legjobb, leggyorsabb és leghatékonyabb mentési és mentésirányítási rendszerét alakítsák ki Magyarországon.”
A Népszava összeállítása szerint az új intézkedések között szerepel az is, hogy a mentők sebességét korlátozzák. A főigazgató utasítása szerint október elejétől még súlyosan sérült beteget szállítva, szirénázva is legfeljebb 30 kilométer per órával léphetik túl a többi közlekedőre vonatkozó legnagyobb megengedett sebességet.
November elsejétől bevezetik az úgynevezett helyszíni videohívást is. Ez azt jelenti, hogy a segítségre szorulóról, illetve a körülményekről videoközvetítést adhat a mentésben közreműködő.
A Gálvölgyi-ügy után ismerkedhetett meg a nyilvánosság a mentők priorizálási rendjével. Az eddig P1-P3 kategóriába sorolt hívások besorolását a jövőben P1 és P5 között osztályozhatják a hívásfogadók. Míg a P1 és P2-be továbbra is a legsúlyosabb eseteket sorolják, megkülönböztető jelzéssel kell az autókat elindítani, még a P3-ban is kötelező a megkülönböztető jelzés alkalmazása, de egyedi mentésvezetői döntéssel ez felülírható.
A P4-be sorolt esetekben telefonos segítségnyújtás történhet, és szükség esetén a mentéskapacitás függvényében küldenek autót, vagy a beteg ellátásába bevonják az alapellátó háziorvosokat. A P5-be soroltakhoz pedig mentőautó nem is lesz riasztható. Ide például az egyéb „riasztó tünet nélküli” vérnyomás értékeket, a végtagfájdalmakat, a neurológiai tünetekkel nem kísért fej-, derékfájást sorolták.