Nahalka István: a kormány ad hoc döntéseiből nem lesz következetes oktatáspolitika

Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a Magyar Nemzetnek adott április 3-i interjújában azt mondta: a béremelés hatására egyre többen dolgoznak a pedagógus foglalkoztatotti jogviszonyban, a felsőoktatási felvételi jelentkezéseken pedig a második legnépszerűbb terület lett a pedagógusképzés. Mint megjegyezte: „minden szakon emelkedett a jelentkezők száma, több az óvodapedagógus, a gyógypedagógus, a tanító és a tanár, beleértve a természettudományos területet is”.

Az adatok elemzést igényelnek. Van, aki ezt el is végezte, és nemsokára meg is jelenik ennek az eredménye. Ráadásul nem is ilyen egyszerű a dolog. Bár a számításokat még ellenőrizni kell, de nagyjából az jön ki az elemzésből, hogy a tanítók és különösen a tanárok egyáltalán nem lettek többen a tavaly felvett létszámhoz képest. A többi területen van változás, általában javulás is, de nagyon kétséges, hogy mit ér. Csak példaként említem, a gyógypedagógusnak jelentkezők létszáma valóban nőtt, a tavaly előttihez képest már tavaly is, ahogy most is a tavalyihoz képest, csakhogy emellett van egy olyan jelenség is, hogy a végzett gyógypedagógusok közül nagyon sokan elhagyják az országot. Külföldön, a nálunk sokkal gazdagabb országokban ugyanis tárt karokkal várják a jól képzett gyógypedagógusokat. Vagyis bonyolultak ezek a kérdések. Inkább azt kellene tennie a Belügyminisztériumnak, hogy hiteles adatokat tesz közzé. Nagyon sok adat ugyanis hiányzik ezekről a területekről, miközben ők rendelkeznek velük, csak nem teszik közzé, mert akkor kiderülne, hogy „a király meztelen”. 

Ugyanabban az interjúban elhangzott az is, hogy azok közül, akik a státusztörvény bevezetése miatt mondtak fel, többen visszamennének a közoktatásba, csakhogy nem veszik vissza őket. Volt olyan, akinek írásban is megerősítették, hogy a korábbi távozása miatt utasítják el. A PDSZ szerint azonban nem lehet így diszkriminálni. Ezt egyébként az egyenlő bánásmódról szóló törvény tiltja. Az államtitkár válasza erre az volt, hogy van, aki puhatolózik, hogy visszamenne tanítani, a munkáltató viszont nem feltétlenül bízik abban a munkavállalóban, aki egyszer már otthagyta tanév közben a gyerekeket. „A bizalom újraépítése időt igényel” – tette hozzá.

Azt talán eldöntheti a munkáltató, hogy kit vesz fel, olyan nincs, hogy kötelező felvenni valakit. De olyan helyzetben, amikor pedagógushiány van, azért mégis csak azt diktálnák a viszonyok, hogy félretegyenek mindenféle sértettséget. Merthogy ez csak egy buta sértettség, semmi más. Ráadásul a pedagógusok döntő többsége a tanév végén hagyta ott az iskolát. Azért a pedagógusoknak van lelkük, nem hagyják ott a „gyerekeiket” év közben. Természetesen előfordult ilyen is, de nagy tömegben a tanév végén hagyták ott a pedagógusok a pályát. Persze lehet olyasmiket mondani, hogy „a bizalom újraépítése időt igényel”, de mi lenne, ha normális oktatási rendszert csinálnának? Akkor nem kellene ilyesmiken gondolkodni, nem kellene megsértődni, mert nem adnának maguknak lehetőséget arra, hogy megsértődjenek. Ezek amúgy is nagyon furcsa érvelések. 

Az is friss hír, hogy az eddigi, hét évenként kötelező továbbképzéseken túl, újabb tanfolyamok teljesítését rendelheti el Pintér Sándor belügyminiszter, a kurzusok tartalmát, a résztvevők körét és a teljesítés feltételeit is ő szabhatja meg. Ezt az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának módosító javaslatában fedezte fel a Népszava. Továbbra sem derült ki azonban, pontosan milyen célt szolgálnának a miniszter által rendeletileg előírt képzések…  

Több sebből vérzik ez a dolog. Először is, Magyarországon nincs továbbképzési koncepció. Nem létezik olyan elképzelésrendszer, ami viszonylag hosszú távra, de legalább középtávra meg tudná mondani, hogy milyen irányban akarjuk továbbfejleszteni a pedagógusképzéseket. Ad hoc döntések vannak, és azok olyan „gyümölcsöt hoznak”, mint amiről kérdezett. De ez csak az egyik óriási probléma vele. A másik, hogy természetesen lehet módosítani egy továbbképzési rendszeren, de azt a szakmával közösen kellene megtenni. Ezek olyan alapvető kérdések, amelyeket viszonylag széles körben legalább a pedagógusokkal meg kellene vitatni, a döntéseket pedig egy társadalmi egyeztetés után kellene meghozni. Nálunk ez nem szokás. Ami szokás, az az, hogy az utolsó pillanatban kikérik a szervezetek véleményét egy-egy jogszabályról, aztán az ég egy adta világon semmilyen hatásuk nincs. A társadalmi egyeztetési folyamat nem ez. A társadalmi egyeztetési folyamat még a jogszabály megalkotása előtt lezajlik, sőt, már a koncepcióról folyik a társadalmi egyeztetés, abban a folyamatban viták vannak, és a különböző szakmai elképzelések tudnak harcolni egymással. Ezekről ma szó sincs. Persze mindenféléket ki lehet találni, de ezek borzasztóan meggondolatlan, ad hoc döntések, amik nem kapaszkodnak össze egymással, és nem jön ki belőlük egy következetes oktatáspolitika. A kormány akkor jöjjön elő valamilyen ötlettel a továbbképzésről, ha van elképzelése is arról, hogy egyáltalán milyen irányba kellene Magyarországon a pedagógus-továbbképzést fejleszteni. Ehhez persze a pedagógusképzésről, és az egész oktatási rendszerről kellene, hogy legyen valamilyen koncepció, de nincs. 

A tanárképzésről éppen van, hisz épp most alakítaná át a kormány úgy, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeket oktató pedagógusokat az egyházi fenntartású egyetemeken képeznék, miközben a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) valamiféle elit-tanárképzést indítanának, már történelem és magyar szakon is…

Én úgy tudom, hogy bár olvasni lehetett erről a médiában, de dokumentumban, javaslatként ez még nem jelent meg. Én is olvastam a Jelenben. Egyébként nagyon sok pletyka kering a pedagógusképzés körül, de olyasmik is, amiket a kormányhoz közelálló, akár a kormányban lévő emberek elmondtak már. Azt például biztosan tudjuk, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen lesz pedagógusképzés, legalábbis a bölcsész szakokon, hogy bölcsészkar is lesz-e, nem tudjuk. Ott tanárokat fognak képezni, egy olyan időszakban, amikor máshol sincs teljesen lekötve a pedagógusképzési kapacitás. Most új kapacitást hoznak létre. Azt mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy ebből mi következik. Ezt egyébként én a legveszélyesebb, a legdermesztőbb dolognak tartom. Itt megvan a veszélye annak, hogy létrehoznak egy nagy volumenű pedagógusképzést, tanárképzést a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, nagyon gyatra szakmai háttérrel. Hogyan fognak most összerakni egy olyan tanári gárdát, amelyik képes pedagógusokat képezni. Ehhez pedagógia kell, pszichológia kell, szakmai tantárgyak kellenek, gyakorlatok kellenek. Azokban az iskolákban, amiket „most hoznak össze” olyan tanárok kellenek, akik tudják fogadni gyakorlatra a pedagógusjelölteket, és így tovább. A pedagógusképzéssel kapcsolatban itt pár egyetemnek évtizedeken keresztül, vagy akár száz év alatt fölépített rendszere van, és egyébként azok sem működnek tökéletesen, most pedig azt gondolják, hogy jön majd egy pénzzel nagyon jól ellátott egyetem, és a pénz az biztosítani fogja ezt a szakmai színvonalat? Én abban száz százalékig biztos vagyok abban, hogy nem fogja biztosítani. Nagyon félek attól, hogy átcsoportosítások lesznek. Vagy direkt módon át lesz csoportosítva a régebbi pedagógusképzésekből ebbe az újba, vagy olyan szabályozók lesznek, hogy a leendő hallgatók inkább az újba jelentkeznek, és nem a jól bejáratott, régebb óta működő, és valamilyen szakmai színvonalat már elért egyetemekre. Ettől pedig az isten mentsen meg bennünket. 

Ha már a pénznél tartunk, a példátlan kormányzati hátszéllel rendelkező Mathias Corvinus Collegium kitalálta, hogy az intézmény idővel tízezer diáknak biztosítana „tehetséggondozást”, hogy „felnőhessen a következő évtizedek politikai, gazdasági, kulturális elitje”. Az MCC olyan időszakban visz el majdnem ezermilliárd forintot, amikor a kormány ennek töredékét sem volt hajlandó odaadni az átlagos magyar diák közoktatására…  

Magyarországon eddig is volt elitképzés, hiszen kijött egy elit a felsőoktatásból, és bekerült azokba a pozíciókba, amit elitpozícióknak gondolunk. Csak úgy tűnik, hogy ez az elit ennek a hatalomnak nem felel meg. Mert olyan független felsőoktatási intézményekben képeztek független, vagy jobbára független értelmiségieket, akiknek az állásfoglalásai, a pozíciójuk, az, amit csinálnak, egész egyszerűen nem tetszik ennek a kormánynak, ennek a hatalomnak. Ők a maguk számára egy sokkal inkább gazsuláló, őket sokkal inkább elfogadó, biztosan a hátterüket jelentő elitet szeretnének kinevelni. Ezt a világban minden eddig létező diktatúra így csinálta. Létrehozta azokat a saját elitképző intézményeit, ahol az elitjét felnevelte. Ezt csinálják itt is, tulajdonképpen ennyiről van szó. Egyszerűen nem tudjuk megállítani, 14 éve látjuk, hogy nem tudunk ebbe beleszólni. Persze elvileg ezzel törököt foghatnak, ha ugyanis egy értelmiségképzésben kinevelődik valahány fiatal, akkor két út van előtte. Vagy kritikusa lesz a fennálló hatalomnak, vagy betagozódik. Most nyilvánvalóan azért dolgozik a hatalom, hogy ez utóbbi valósuljon meg nagyon sok fiatal számára. Igen ám, csak az a tapasztalat, hogy inkább az alacsonyabb színvonalú emberek azok, akik betagozódnak, a kritikusok azok, akik intelligensebbek, kreatívabbak, sokkal többet tudnak a világról. Már maga ez a kritikusság is jelzi azt, hogy túljutottak valamin. Magyarul nem voltak annyira meghülyíthetők, hogy egy ilyen hatalomnak gazsuláljanak. Vagyis megint visszaáll az a helyzet, mint ami most van: nincs értelmiségi háttere a hatalomnak. A kritikus értelmiség pedig, még ha nem is áll a politikai baloldal mögé, mert nem szereti, de nagyon kritikus lesz a hatalommal szemben.