Nahalka István: a magyar társadalom egyértelműen veszített a Fidesz közoktatáspolitikájával

Magyarországon a közoktatásban 2010 óta nő az esélyegyenlőtlenség, a szelekció az iskolában, 2009 óta romlanak a PISA-eredmények. A 2008-2009-es évek végén a 16 évesek 100 százaléka járt iskolába, ma csak 90 százalékuk. Mindenhol a romlás jelei láthatók – nyilatkozta a Hírklikknek Nahalka István oktatáskutató. Hozzátette: a Fidesz 12 éves uralma alatt meghozott intézkedések nem szolgálták a közoktatás fejlődését. A veszteség az, hogy Magyarország a világ fejlődésével ellentétesen halad, és inkább visszafejlődik. Persze, a jelenlegi hatalom emberei ezt nyilván nem így gondolják.

A magyar közoktatást 12 éve a Fidesz uralja. Mik voltak a legfontosabb intézkedéseik ezen a területen, mi alakult másképpen, mint addig?

Már 2010-ben, a választások után elkezdődött a változtatás néhány, olyan kisebb jelentőségű intézkedéssel, amelyekkel demonstrálni akarták, hogy milyen irányba indulnak el. Eltörölték azt a szabályt, hogy alsó tagozaton nem lehet osztályozni, illetve buktatni, és volt még néhány hasonló, nem átfogó, a törvény megváltoztatását jelentő intézkedésük is. Azután 2011 végén megváltoztatták a törvényt is, a közoktatási törvényt átnevezték köznevelési törvénnyé. Egyébként is jellemző volt, hogy a külsőségekre nagy súlyt helyezve, nem csak az oktatásban, hanem más területeken azzal is próbálták jelezni az új politikát, hogy másképp neveztek meg dolgokat. Az oktatásban alapvető jelentőségű volt a törvény megváltoztatása. Így alapvetően centralizálták a rendszert. Maga a kivitelezés, ha nem is sokkal, de egy kicsi később történt. Átalakult a közoktatás irányítása. Korábban a közoktatási intézmények igen nagy részének az önkormányzatok voltak a fenntartói, de 2011 után, ténylegesen pedig 2013 elejétől „államosítva” lettek az iskolák. Ez nem teljesen jó kifejezés, mert amikor az önkormányzatok voltak a fenntartói, akkor is az állami szervek voltak a fenntartók, csak ezzel az önkormányzatok kezéből kikerültek, és központi, állami irányítás, fenntartás alá kerültek az intézmények. Ez egyéb mozgásokat is elindított, így a tényleges kivitelezéskor, 2013-ban kezdődött el az egyházi iskolák számának jelentős növekedése. Részben az egyházak is terjeszkedni kívántak, tehát visszaköveteltek bizonyos épületeket, amik korábban egyházi oktatási intézmények voltak, és akkor felmerült, hogy maradjanak is oktatási intézmények. Egy csomó településen kérték is az egyházakat, hogy vegyék át az iskolát, mert a helyiek tartottak attól, hogy az központi irányítás alá kerül. Azt mondták, akkor inkább valamilyen egyházé legyen. Sokféle folyamat elindult akkor.

A tartalmi szabályozás is változott?

A másik változás a tartalmi szabályozás centralizálása volt. Míg a korábbi időszakban 2002-től az volt a jellemző, hogy a Nemzeti alaptanterv (NAT) nem tartalmazott tananyagot, csak bizonyos követelményeket, illetve egy-két területen csak fejlesztési feladatokat határozott meg, addig a 2012-ben megszületett új Nemzeti alaptanterv nagyon részletesen előírt mindent. Előírta a részletes célokat, követelményeket és a tananyagot is. Újból kötelezővé tették a kerettanterveket is, így valójában a központi tantervek ezután minden részletet meghatároztak az iskolák számára. Az iskolák saját tervezésére gyakorlatilag nem maradt hely. Elvileg az óraszámok kijelölésében volt tíz százaléknyi szabadság, de valójában az sem érvényesült, mert olyan nagy mennyiségű tananyag szerepelt a NAT-ban és a kerettantervekben, hogy azt a legtöbb iskolában nem lehetett az idő száz százalékában sem megtanítani, nemhogy a 90 százalékában. Természetesen néhány iskola meg tudta takarítani az időalap hat százalékát, és akkor sok minden mást csinálhattak. Óriási a különbség az iskolák között. 

A tankönyvek hogyan változtak?

Sokszor szokták emlegetni – és teljes joggal – a tankönyvekkel, taneszközökkel kapcsolatos centralizációs folyamatokat. Ezek is emblematikus és lényeges intézkedések voltak. A legnagyobb tankönyv-előállító cégeket állami kézbe vették, a Tankönyvkiadó ekkor vált állami vállalattá. Gyakorlatilag azt a rendszert alakították ki, hogy egy tankönyvet lehetett használni az iskolákban, és legfeljebb kettő közül lehetett választani. De a kettő között általában nincs túl nagy különbség. A korábbi, sokkal gazdagabb tankönyvkínálattal szemben, szegényes, és ráadásul szakmailag, pedagógiai színvonalát tekintve nagyon gyenge lett a tankönyvkínálat. Persze, „csilivilik, színesek, szagosak” voltak, de felszínesek, mert az erre átcsoportosított európai pénzekből arra már nem futotta, hogy megfelelő, jól megfizetett szakembereket kérjenek fel jó tankönyvek megírására. A tankönyvek igen nagy része meglehetősen rossz volt. 

Hogyan folyt a fejlesztés?

A központosítás következő fontos része, hogy nagyon centralizálttá tették a fejlesztési folyamatokat. Amikor az Orbán-kormány átvette a stafétabotot, akkor épp benne voltunk egy uniós tervezési időszakban. Tulajdonképpen kész operatív programok voltak, amelyekre érkeztek az uniós pénzek, és 2010-et megelőzően, az oktatás területén is nagyon fontos tervek születtek. Amikor az Orbán-kormány átvette a hatalmat, ezeket tulajdonképpen leállította, és egy nagyon erős centralizálási folyamatot indított el. Így az oktatásra fordítható EU-s pénzek igen nagy részét az új szisztéma, az új irányítású fenntartási rendszer kiépítésére fordította, és más, egészen a központból irányított fejlesztéseket indított csak el. Ezeknek ma már nem is látjuk az eredményeit, legfeljebb a bürokratikus szervezetekben vesztek el. Ekkor alakult ki a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, röviden a KLIK, amelyről egy idő után ők maguk is kimondták, hogy nem jó, vagyis egyetlen központból nem lehet az iskolákat irányítani. Később, 2016-ban alakították ki a tankerületeket. A KLIK szétválása után 58 tankerületi központ jött létre, és valójában azok az iskola fenntartói. Persze ez továbbra is nagyon központosított irányítás az iskolák számára. Tehát a fejlesztési folyamatokat is rendkívüli módon központosították, eltűntek azok a helyi fejlesztések, amelyek a 2005-2010 közötti időszakban fontosak voltak, és egyfajta reményt jelentettek arra, hogy a magyar oktatás esetleg megújulhat. (Akkor sem volt ez problémamentes, akkor is eltűnt a pénznek egy része, akkor is voltak bajok, de legalább az irány jó volt.) Ezek a nagyon kemény centralizálási törekvések voltak az alapvetőek.

Hová vezetett mindez?

Tulajdonképpen ezzel eltűnt a pedagógusok autonómiája, illetve az intézmények pedagógiai, szakmai, gazdasági önállósága is, ami nagyon sok területen veszélyeztette és veszélyezteti ma is a működést. Ezek a centralizálási törekvések határoztak meg mindent. A tartalmukat is meg lehet nézni, például a 2012-2020-as Nemzeti alaptantervet, és azt, hogyan sodródunk vissza egy kompetencia-központú oktatástól egy régi, tananyagközpontú oktatás felé. Ilyen volt az érettségi követelmények átalakítása is. A magyar nyelv és irodalom területén például nagyon komoly visszalépés történt. Ha a részleteket is felbontjuk, további nagyon súlyos gondokat találunk.

Voltak egyáltalán olyan intézkedések, amelyek a köznevelés fejlődését szolgálták?

Őszintén szólva, nem nagyon tudok ilyet mondani. Mindent rosszul csinálnak, minden úgy jön ki, hogy komolyan sérti nagyon komoly tényezők érdekeit. Nyilván ezek is szolgálnak valamilyen érdekeket, de az biztos, hogy nem a közoktatás fejlődését. 2010-től megfordult az irány. Addig, ha nagyon sok problémával is, de legalább abba az irányba mentünk, amely irányba a fejlett oktatási rendszerek haladtak. 2010 után minden megfordult. Nem véletlen, hogy Magyarországon 2010 óta nő az esélyegyenlőtlenség, a szelekció az iskolában. 2009 óta csökkennek a PISA-felmérésekben az eredményeink. A legutóbbi ugyan egy kicsit jobb volt, mint az előtte lévő, de még mindig messze van a 2009-es eredményektől. Súlyos létszámgondok vannak. A 2008-2009-es évek végén a 16 évesek 100 százaléka járt iskolába, ma csak 90 százalékuk jár. Ez részben betudható annak az intézkedésnek, hogy leszállították a tankötelezettségi korhatárt 16 évre. Könnyebb volt otthagyni az iskolát, sőt, tulajdonképpen bizonyos iskolák kicentrifugáló hatása is érvényesült. Azt látom, hogy mindenhol a romlás jelei vannak.

Például a pedagógusbéreknél…

Ezek is centralizációs intézkedések voltak. Ha úgy tetszik, pozitívumnak is betudhatom, hogy 2013-tól négy éven keresztül összesen 50 százalékkal növelték a pedagógusbéreket. Ez meg is hozta a maga hatását, mert 2013 elején az oktatásban dolgozók keresete alatta volt az országos átlagkeresetnek. Ez előfordult már egy párszor a magyar történelemben. Mi, magyarok, ezt úgy szoktuk csinálni – a Medgyessy-kormány is így csinálta –, hogy egyszer megemeljük a bért, aztán hagyjuk lerohadni, és pár év múlva újra az átlag alá kerül. Így történt az Orbán-kormány alatt is, a 2013-as béremeléssel fölébe is került az oktatásban dolgozók bére a nemzetgazdasági átlagnak, viszont ezt az előnyt utána két-három év alatt elveszítette. Ma már ott tartunk, hogy mind jobban tágul az olló, és az oktatásban dolgozók átlagkeresete egyre inkább alulmúlja a nemzetgazdasági átlagkeresetet. Megint ugyanaz a helyzet, mint volt 2012-2013-ban, előtte meg 2001-2002-ben. Ez egy libikóka. Nem alakult ki stabil bérgazdálkodás, nem kötik olyan valamihez a béreket, ami automatikusan emelkedik – például a minimálbérhez –, és nem annak a szorzóival alakítják ki a különböző pedagóguskategóriákban a béreket. Véleményem szerint a pedagógusok átlagkeresetét inkább a diplomások átlagkeresetéhez kellene kötni, hiszen abban biztosak lehetünk, hogy az növekedni fog, követi az inflációt. No, de ilyen intézkedés nem volt, az Orbán-kormány bérpolitikával kapcsolatos emblematikus intézkedése az volt, hogy megszüntette a pedagógusbérek minimálbérhez való kötöttségét.

Volt pénzkivonás az oktatásból?

Igen. Nehéz nyomon követni, mert a költségvetéssel kapcsolatos statisztikák hétköznapi ember, de még egy oktatási szakember számára is abszolút kínaiak. Tudomásom szerint a költségvetéssel foglalkozó gazdasági szakemberek is nagyon sokat panaszkodnak arra, hogy nem átlátható a magyar költségvetés. Ezért abból, annak beszámolóiból kideríteni, hogy milyenek az oktatással kapcsolatban a költségek, azt szinte egyáltalán nem lehet. Van azonban egy eléggé megbízható, és ráadásul a KSH által közölt adat, ez a költségvetés által támogatott intézményekre fordított kiadások GDP-hez viszonyított aránya. Ebben ma lényegesen rosszabbul állunk, mint a 2000-es évek közepén. Az Orbán-kormányok alatt volt, hogy ez az adat egy picit növekedett, de inkább csökkent, az utolsó, megtalálható adat szerint 2021-ben 3,7 volt ez a százalékarány. Ez nagyon alacsony, ezzel a számmal Európában mi sereghajtók vagyunk. Lehet bűvészkedni azzal, hogy a költségvetésbe mennyit terveztünk be, lehet bűvészkedni azzal, hogy uniós pénzekből rengeteget áldoztak a Közszolgálati Egyetem campusának felépítésére, és az megdobja az oktatási költségvetést, csak amit érez maga a pedagógus, a szülők és a gyerekek is, az az, hogy bizonyos szűk területektől eltekintve, „éhezik” a közoktatás. Nincs elég pénz benne. Néha, ha adódnak pénzek, akkor azok uniós támogatásból mondjuk, digitális fejlesztésre jut. Az, hogy ellátják az iskolákat digitális táblákkal, érzékelhető is. Vagy felépítik az Öveges-tantermeket, és akkor persze, a pénznek egy nagy részét elsíbolják, de tényleg felépülnek azok a tantermek, az iskolák pedig örülnek, hogy van egy ilyen tantermük. Vagy felújítják az iskolákat. Az uniós támogatásból elég nagy pénzek vannak arra, hogy felújítsanak iskolaépületeket, az elég látványos is, hisz' nagy táblákat lehet kirakni: itt a magyar kormány, és az Európai Unió támogatásából jelentős beruházás volt. Ám ezeken kívül, az ember azzal szembesül, hogy nincs kréta, nincs fizetés, most már majd a fűtés is problematikus lesz. Vagyis tulajdonképpen nincs elég pénz a közoktatásra.

Összességében a magyar társadalom nyert, vagy veszített a Fidesz közoktatás-politikájával?

Egyértelműen veszített. Az a veszteség, hogy mi a világ fejlődésével ellentétesen haladunk, és inkább visszafejlődünk. Nyilván a jelenlegi hatalom emberei ezt nem így gondolják. Egyébként vannak viták arról, hogy valójában csak egy borzasztó cinikus dologról, a pénz kiszivattyúzásáról van szó, és valójában ők is tudják, hogy tönkreteszik a közoktatást, csak egész egyszerűen nem érdekli őket. Én hajlok arra, hogy ez nem így van. Szerintem elkötelezettek, elhivatottak, és tényleg azt hiszik, hogy ebbe az irányba kell vinni a közoktatást. Egyébként ez a nagyobb baj. Abban ugyanis száz százalékosan biztos vagyok, hogy ez nem jó út, ezen nem szabadna járni. Most azonban úgy néz ki, hogy még nagyon sokáig ezen fogunk járni, nem akarnak lelépni róla, ugyanazt a paradigmát követik.

Hová fog mindez vezetni?

Ez egy érdekes kérdés, mert ahol a tudásnak nagy jelentősége van a gazdaságban, a társadalomban, ott a megfelelő rétegek megtalálják egyéb utakon – nem az iskolán keresztül – a megszerzésének lehetőségét. A felsőoktatásban pedig már van olyan tudásszerzés, ami a gyakorlatban is használható. Persze, sokszor van vele baj, de azért fogadjuk el, hogy a szakemberek a felsőoktatásban végül is felkészülnek arra a feladatra, amire fel kell készülniük. A társadalom önállósítani fogja magát, sőt, már zajlik is ez a folyamat, nagyon sok gyerek – akinek a szülője képes kifizetni –, mindenféle tanárhoz jár. Így próbálják meg azt a tudást felszedni, amit az iskolában nem kapnak meg. Ez nyilván növelni fogja az esélyegyenlőtlenségeket. A most kormányon levők úgy gondolják, ez nem baj, az összeszerelő üzemekbe végül is el lehet helyezni olyan embereket is, akik írni, olvasni sem nagyon tudnak. Szerintem ez baj. A közoktatás rettenetes mértékben le fog romlani, de azért annyira nem, hogy a társadalom működtetését valamilyen szempontból ne biztosítsa. Nem leszünk élenjáró ország, nem lesz kiemelkedő gazdaságunk, és egy idő után a kultúránk is meg fogja érezni ezt. Fokozatosan romló helyzetet fog jelenteni. Ám mivel sok mindennel kapcsolatban fát lehet vágni a hátunkon, ezt is el fogja viselni a magyar társadalom. Egy jó része még tapsikol is neki. A magyar társadalom nagyobb része a jelek szerint az autoriter társadalomban hisz. Abban, hogy ennek így kell lennie: kell egy erő, egy Fidesz, egy Orbán Viktor, amelyik megmondja fölötte a dolgokat. Ezt érti, ez az, ami számára követhető, és semmit nem hajlandó elfogadni abból, hogy esetleg ő önálló lehetne, a véleményét kellene hangoztatnia. Vagy, esetleg nem úgy kellene a véleményét sem kialakítania, hogy követi bizonyos politikai vezetőknek a véleményét. Magyarországon egy autoriter társadalomban hívő többség van, amelyik borzasztó lassan alakul át. De át fog alakulni!