Navracsics Tibor: közvetítenék, ha volna rá igény, de nincs

HírKlikk 2019. március 22. 11:49 2019. márc. 22. 11:49

"Bizonyára a hallgatók is tudják, hogy én a Fidesznek a különböző színárnyalatai között az Európai Néppárthoz közelebb álló árnyalat vagyok. Ha van még egyáltalán ilyen árnyalat a Fideszen belül, de lehet, már csak egyedül vagyok" - mondta a Civilrádió Keljfel Jancsi című műsorában Navracsics Tibor.

A Fideszes képviselő kiemelte, nagyon nehezen élte meg a mostani helyzetet.

"Nem ez az első eset, hogy próbálok közvetíteni, de az egyik fél egyáltalán nem igényli a közvetítésemet. De nemcsak a közvetítésemet, néha azt érzem, hogy a jelenlétemet sem igényli. Nem tudom, hogy személy szerint nekem szól-e a dolog, vagy annak a gondolkodásmódnak, amit én képviselek" - hangsúlyozta Navracsics, majd hozzátette:

"A másik oldalról úgy gondolhatják, hogy talán képviselhetek valamit, hasznos lehetek, mert az Európai Néppárt részéről van mindig egy olyan igény, hogy mondjam el a véleményemet - más területen is - , de elsősorban a Fidesz-Néppárt kapcsolatrendszerben. A Fidesz részéről ilyen nem fordult elő. Korábban sem nagyon, de mostanában kifejezetten nem." 

Közvetítenék, ha volna rá igény, de nincs rá igény - jegyezte meg a képviselő.

Arra a kérdésre, hogy miért vállalta be a Néppárt a kampányban ezt a vitát a Fidesszel, Navracsics úgy reagált:

"Annak ellenére, hogy a Manfred Weber által támasztott három feltétel mindegyikét teljesítette Orbán Viktor - azaz levette a plakátokat, bocsánatot kért azoktól akik sértve érezték magukat, és az utolsó reggel a Süddeutsche Zeitungban az is megjelent, hogy írt egy levelet a bajor kormányfőnek, amiben személyesen vállalt garanciát a CEU Budapesten maradásáért -, a svéd a finn és a belga pártok továbbra is napirenden tartották a Fidesz kizárását. Nem lehetett ezeknek a pártoknak azt mondani, hogy majd a választások után rendezzük a kérdést".

Forrás: Hírklikk