Súlyos figyelmeztetés a klímakutatótól: Magyarország rosszabbra készülhet, mint hittük
A klímaváltozás már nem egy távoli jövő fenyegetése, hanem a magyar gazdaságot, mezőgazdaságot és mindennapi életet is érintő valóság – erről beszélt a KlikkTV Centerpálya című műsorában Ürge-Vorsatz Diána klímakutató. A CEU professzora szerint az emberiség már kilépett abból az éghajlati tartományból, amelyre az elmúlt tízezer évben a civilizáció felépült, ezért a kérdés már nem az, hogy érzékeljük-e a változást, hanem az, hogy képesek leszünk-e időben alkalmazkodni és megfékezni a folyamatot.
A megszokott éghajlatot már magunk mögött hagytuk
Ürge-Vorsatz Diána szerint önmagában az nem rendkívüli, hogy nyáron meleg van, a probléma azonban az, hogy az emberiség olyan éghajlati viszonyokat alakított ki, amelyekre sem a gazdaság, sem a társadalom nincs felkészülve. Mint fogalmazott, az elmúlt tízezer évben a Föld klímája rendkívül stabil volt, ehhez alkalmazkodott az emberi civilizáció, a mezőgazdaság, az infrastruktúra és az élelmiszer-termelés is. Most azonban ebből a stabil állapotból már kiléptünk.
A klímakutató szerint ennek következményei már Magyarországon is jól látszanak. A mezőgazdaság egyre nehezebb helyzetbe kerül, több iparág vízhiánnyal küzdhet, és az energiatermelés is sérülékenyebbé válik. Példaként említette a paksi atomerőművet, amelyet a Duna vizével hűtenek, ám a folyó nyári felmelegedése egyre gyakrabban okozhat problémát az üzemeltetésben.
Úgy véli, a kérdés már régen nem arról szól, hogy magasabb fokozatra kapcsoljuk a légkondicionálót. Az egész gazdasági rendszerünk egy olyan éghajlatra épült, amely már nem létezik.
A vízhiány lehet a legnagyobb veszély
A beszélgetés egyik központi témája a vízhelyzet volt. Ürge-Vorsatz szerint téves az a régi elképzelés, hogy Magyarország víznagyhatalom lenne. Rámutatott: az ország vízkészletének jelentős része külföldről érkezik, majd gyorsan el is hagyja az országot, miközben az elmúlt másfél évszázad vízgazdálkodási döntései – például a folyószabályozások – felgyorsították ezt a folyamatot.
A Tisza kanyarulatainak levágása miatt a víz gyorsabban áramlik, mélyebbre vájja a medret, ezzel pedig csökkenti a környező területek talajvízszintjét. Mindezt tovább súlyosbítja a magasabb hőmérséklet, amely miatt a lehulló csapadék jelentős része már azelőtt elpárolog, hogy a talajba szivároghatna.
A szakember szerint emiatt egy ördögi kör alakult ki: a száraz talaj kevésbé képes hűteni a környezetét, ezért még jobban felmelegszik, ami tovább fokozza a párolgást. Nem véletlen, hogy a Duna–Tisza köze Európa egyik leggyorsabban melegedő térsége lett.
Arra is figyelmeztetett, hogy Magyarország nem mediterrán éghajlat felé tart. A tenger hiánya és a csapadékeloszlás különbségei miatt inkább a szárazodás és a sivatagosodás veszélye fenyeget, mintsem az olajfaligetek vagy a toszkán életérzés megjelenése.
Nem a szívószál menti meg a bolygót
Ürge-Vorsatz Diána hangsúlyozta: még mindig van lehetőség megállítani a felmelegedést, de ehhez gyors és rendszerszintű változásokra van szükség. A felmelegedés szerinte gyakorlatilag megállna, ha az emberiség lenullázná az üvegházhatású gázok kibocsátását, ugyanakkor a korábbi éghajlati állapot már nem tér vissza.
A professzor szerint az egyéni döntések önmagukban kevésnek bizonyulnak. Számítások alapján, ha minden ember a lehető legtudatosabban élne, legfeljebb a kibocsátások mintegy öt százalékát lehetne így csökkenteni. Az igazi áttörést az hozhatja, ha a közlekedési, energetikai és várostervezési rendszerek is átalakulnak.
Példaként említette a kerékpáros infrastruktúra fejlesztését, a jól működő tömegközlekedést, az energiahatékony épületeket, valamint azt, hogy a környezetszennyező megoldások valódi költségei jelenjenek meg az árakban. Ilyen feltételek mellett az emberek döntései már akár a kibocsátások hetven százalékát is befolyásolhatnák.
Arra a kérdésre, hogy miért az embereknek kell lemondaniuk például a műanyag szívószálról, miközben a nagyvállalatok szennyeznek a legtöbbet, azt válaszolta: a multik és a kormányok csak akkor változtatnak, ha érzékelik a társadalmi elvárást. Az egyéni cselekvés ezért elsősorban nem a közvetlen kibocsátáscsökkentés miatt fontos, hanem azért, mert jelzi a döntéshozóknak, hogy a választók támogatják a változásokat.
A klímakutató szerint ráadásul a környezetvédelmi intézkedések nem feltétlenül jelentenek életminőség-romlást. A jól szigetelt, közel nulla energiaigényű épületek tartósan csökkenthetik a rezsiköltségeket, az élhetőbb városokban kevesebb idő megy el dugókban, miközben az emberek egészségesebb környezetben élhetnek. Figyelmeztetett ugyanakkor arra is, hogy ezek az előnyök csak akkor érhetők el, ha a társadalom még időben cselekszik, mert minél tovább halogatják a döntéseket, annál inkább a drága és kényszerű alkalmazkodás marad az egyetlen lehetőség.
